
Tegnap este beültünk a kocsiba, s elindultunk. Először tettünk egy kitérőt a pesti oldalon, amikor úgy döntöttünk, hogy mégse kockáztatjuk meg az átkelést Vácnál. Ki tudja, hogy meddig, s hogy egyáltalán jár-e a komp. Így visszamentünk, s a budai oldalon vágtunk neki a túrának.
Szentendre után az addigi autóutat tükörjég váltotta fel. Mi ennek ellenére rendíthetetlenül haladtunk célunk fele. Este hét körül meg is érkeztünk a pályára. Csatoltunk, bérletet vettünk, s már csúszhattunk is.
A pálya nem nagy szám, de ne legyünk telhetetlenek! Nincs 1 órára, nem drága, ki van világítva, van felvonó, hó, meg pár ugrató is. Gyakorolni, bemelegíteni hosszabb sítúra előtt, felszerelést tesztelni, tanulni kiváló.
Ma a Deák téren voltam fültenuja a következő eseménynek:
Egy külföldi fickó értetlenül indult a mozgólépcső irányába, amikor megfordult, s odament az ellenőrhöz. Próbálta megkérdezni, hogy hol tudja érvényesíteni a jegyét, mire az ellenőr nyomatékosan felfele mutatott a mozgólépőcső irányába. Végülis arra van...
Persze fejlődőképes a bkv, meg nagyon jó a honlapjuk (messze az egyik legjobb "közlekedő" honlap), de az ellenőröket, akik napi kapcsolatban vannak az utasokkal tényleg meg kéne tanítani legalább egy picit angolul.
Jippi, Lacival átugrunk Visegrádra csúszni. Remélem van még használható hó a pályán.
Nem, nem még nem az! Egyelőre csak az egyik apple gépről a másikra. Zsó régi laptopját cseréltük le egy ibookra.
Nos, az egész dolog csak pár kattintás volt, miután egy firewire kábellel a két gépet összekötöttem. Ennyi. 10 perc, s leülök az új gép elé, azon minden rajta, ami a régin volt. Migration Assisstant az alkalmazás, mely megoldja a költözést. Kíváló darab.
Gondoltam ebből az apropóból összeszedem a másik két általam használt op. rendszeren a dolog menetét:
Linuxon a dolog szintén nem túl veszélyes, persze nem ilyen elegáns. Csomaglista mentés, beintegrálás az új gépre, s ott telepítés (debianon apt segítségével gyerekjáték). Ezután home, egyéb saját könyvtárak átmásolása. Kész.
Windows-on a dokumentumokat átmásolom, akár az egész documents and settings-t, majd a programokat feltelepítem az új gépre. Jó esetben megvannak még az install file-ok. Ha nincsenek, akkor vadászat indul az interneten. Kérdésem, hogy erre van-e valami frappánsabb/egyszerűbb megoldás?
Nem bántani akarom a windows felhasználókat. Egyszerűen én vagyok tudatlan e téren. Sokkal kevésbé ismerem azt a rendszert, mint az osx-et, meg a linuxot.
Ha majd lecserélem az iPodom, akkor egy ilyenre. Integrált wifi és bluetooth. Remélem az is meg lesz oldva, hogy lehessen egymástól zenét átvenni (bár akkor ki használná az apple music store-t...). Ennek ellenére kiváncsian várom az újdonságot.
forrás: huwico
- February 14, 2006
- 8:09 pm
- énblog
Mindig jól cseng egy ilyen bulváros cím. Mindenki felkapja a fejét, s őrült izgalommal olvassa a postot.
Még csigázhatnám a dolgot, s mesélhetnék az időjárásról, meg a mai napom alakulásáról, de nem teszem. Jöjjön hát a lényeg:
- A webpress (szolgáltatónk) költözik, így a szerver is. Ennek a várható időpontja e hét péntekje. Valószínűleg lesz 1-2 óra kimaradás.
- Költözünk. Najó, még nem, de pár hónap múlva. (ezért is az eladó lakás post.
- A fotó naplóm elérhető hamarosan a fotolog.hu címen is.
Ennyi, hát nem fantasztikus!? ;-)