bori dáthás

Megkezdődött az iskola, néha még az új routerrel kűzdeni kell, hogy tökéletes legyen minden. Tapasztalatokat hamarosan megosztom Veletek is.

Mindeközben pedig kicsi lányunk, Bori benáthásodott. Pedig azt mondják, hogy anyatejes baba nem lehet beteg. Pedig igen. Köhög, prüszköl, s nem kap levegőt. Ti tudtátok, hogy a babák csak az orrukon vesznek levegőt? Egyedül amikor sírnak, akkor veszenek a szájukon. Emiatt (is) fontos, hogy az orruk tiszta legyen.

Így az anyatejet kiegészítjük az eddigi d és k vitamin mellett c-vel, egy kis fluimucillal (amit nem hajlandó lenyelni. Első probálkozásnál kiköpte az utolsó cseppig. Most este pedig kihányta.) és minden orrporszívózás után jön az orrcsepp.

álljunk meg egy szóra

Talán még emlékszik mindenki a bejegyzés címét viselő műsorra. Grétsy Lászlót állította meg Vágó István egy szóra, amikor valami magyartalanságot látott. Ekkor a tanár úr kielemezte a dolgot. Próbáltam YouTube-on, több fele műsort keresni, de nem találtam.

Valami hasonlóra készülök én is! :-) Előre szólok, világ életemben utáltam soha nem szerettem igazán a nyelvtant. Azonban a minap hallottam az internetes honlap kifejezést, s szöget ütött a fejembe. Gyorsan kerestem mellé hasonlókat, s most TiteketBenneteket kérlek, hogy álljunk meg egy szóra! Ti hogy gondoljátok?

  • terápiás kezelés - A terápia kezelést jelent, emiatt teljesen felesleges együtt használni a kettőt.
  • médiák - A médiumok, vagy média lenne a helyes. A médium szó többesszáma ugyanis a média.
  • internetes honlap - Hát milyen honlap legyen szegény, ha nem internetes?! Ehhez hasonló az internetes weboldal. Itt is picit sokszor mondtuk el, amit akartunk.
  • html nyelv - Kell oda feltétlenül a nyelv?

Tudom, én is sokszor magyartalanul beszélek/írok, akár a fenti "hibákat" is elkövetem, elkövettem, de a látszat ellenére igyekszem a dolgon változtatni. :-)

És akkor a végére még idebiggyesztem a mefinél látott muszáj oldalt.

← Previous  1 … 4 5 6