- flickr-rol szedett kepek kepernyovedonek
links for 2008-05-03
naughty by nature koncert
Tegnap írtam, hogy lesz majd leírás a koncertről. Nos, a szokásos hosszabb várakozás után színpadra léptek a hiphop nagypapák. Nagypapák, mert belegondoltam, hogy az osztályom tanulói még nem éltek, amikor a naughty by nature slágereket gyártott. :-)
A koncert maga egy hihetetlen jó party volt, de koncertet szerettünk volna. Mondtam is tschöppynek, ha a koncert utáni after party ott lett volna helyben, akkor a világ egyik legjobb bulija lehetett volna. Így azonban, hogy még át kell mennie a népnek a PeCsából a Living Roomba, ez leültetheti a hangulatot. Az after partyn nem vettem részt így nem tudom, hogy milyen is volt valójában.
A naughty by nature fergeteges számokkal írta be magát a zenetörténelembe. Ezeket a közönség el is várta, le is nyomták. Volt öröm, s boldogság. Azonban itt volt a baj. Mintha az együttesnek nem is lett volna több száma. Persze érthető, hogy a nagy slágerek után lenyomni valami tök átlagos számot leültetheti a hangulatot, de azért vállalhatták volna a rizikót egy próba erejéig. Főleg, hogy elvileg új albumot terveznek megjeleníteni valamikor. Ezután pózoltak, bulit csináltak, nyomtak 2Pactől Snoopig mindenkitől egy kicsit. A visszataps után pedig újra volt OPP, Hip Hop Hooray, meg Craziest.
Összességében jó volt őket élőben látni, de nem lesz az év koncertje.
naughty by nature koncert
Itt jártam. Beszámoló holnap. Most video, s megyek aludni.
mario kart
Valamikor múlt héten beszereztem a mario kart nevű játékot. Nem vagyok autóversenyzés rajongó (ezt bizonyítandó a játék megvétele után még 3 napig a dobozában pihent bontatlanul), s nem veszek meg mindent, amint super mario van, de valahogy ez a játék megfogott. Ami egyrészt azért furcsa, mert amikor betettem a kosárba még nem játszottam vele, s nem láttam mást sem játszani. Adtak hozzá egy kormányt (ami egy műanyag darab), amibe bele lehet helyezni a wiimote-ot.
A játék hihetetlen egyszerű, s nagyon jó. Grafikailag azért elmarad a super mario galaxy nevű remektől, de játszás élményben pont ott van, ha nem egy picit még annál is jobb. Sokan játszható, online játszható, kormánnyal, wiimote + nunchuck kombóval, joystick segítségével, kinek hogyan szimpatikus. Gyors 3 körös pályák vannak, s teljesen kikapcsol arra az időre, amikor az ember játszik. Ez a fontos nekem.
A GTA4 biztosan hihetetlen jó grafikával bír, fantasztikus öteltes küldetéseket gyúrtak bele, stb. Biztosan napokra oda tudna kötni a játék a képernyő elé, de nekem nem kell. Nincs rá időm, s valószínű, amikor ki tudnám vonni magam a játék hatása alól, akkor idegbajt kapnék a feleslegesen eltöltött órák számát számbavéve. Itt nincs ilyen. Elegem van a munkából, leülök, lenyomok egy fél órás grand prix-t, s vissza dolgozni. Kikapcsolódtam, s jól esett. Abba lehet hagyni. Ez fontos. Viszont öröm újra és újra kézbe venni a kormányt.
A wii számomra azért a konzolok konzola, mert ilyen játékokat fejlesztenek rá főleg. Eredeti irányítás, gyors, s pörgős multiplayer játékok. Nem, nem kellene nekem se xbox 360, se ps3. Messze szebb a grafikájuk, blue rayt is tud lejátszani a ps3, meg még biztosan számtalan előnye van mindkét konkurens konzolnak a wii-vel szemben. Ez azonban számomra nem fontos.
A mario kart játszható online. Van random mód is, de lehet barát választós változatban is nyomni csak a haverokkal. Mindenkinek van egy egyedi kódja, amit ha megad a cimboráknak, akkor már indulhat a virtuális gokart verseny egymás ellen. Az én kódom: 0817-4265-0016. Ha esetleg valaki játszani szeretne. Stabilan hozom online játékban az utolsó helyeket, de azért picit sikerült már fejlődnöm. :-D
És akkor két videot dobnék be ide a bejegyzés végére. Az első a mario kart trailere, a második pár idióta rajongó videója, akik élőben nyomnak mario kartot. Az utóbbi azok számára, akik még nem játszottak a játékkal valószínűleg duplán idiótizmusként hat, akik ismerik a pályákat, grafikát, trükköket, azok csak szimplán bolondoknak tartják ezeket az embereket (magam az utóbbi csoportba sorolódom).
links for 2008-05-01
- egy ujabb statisztika program
- hogyan telepitsunk hardyt vmware ala.
legyél Uri Geller utódja
Tegnap matek órán tettem egy kisérletet arra, hogy bebizonyítsam én vagyok a kiválasztott. Nem, a dolog nem komoly, pusztán csak kapóra jött ez a (igyekszem nyomdafestéket tűrő szavakat találni) szerintem nem túl jó műsor. Valószínűségszámítást vezettem be az egyik osztályomba, amikor feladtam a következő feladatot nekik:
Gondolják ki, hogy ha 30 alkalommal feldobnánk egy érmét, mi lenne a dobások eredménye. Írják le! Amint megvannak végezzék is el a kisérletet! Írják le! Ezután én megmondom, melyik a kitalált, s melyik a valós kisérlet eredménye.
Gyorsan kiderült, hogy a 30 kevés ahhoz, hogy ezt 100%-os eredménnyel meg lehessen megállapítani, de azért így is sikerült a lényegi kérdést elültetni a fejekben: "De hogyan csinálta a tanár úr?"
Nem vagyok se látnok, se bűvész, csak egy mezei matek tanár, aki gondolkodik, s szeretné, ha mások is rájönnének ennek előnyére. Nos, az emberi agy szereti a szimmetriát. A pénzfeldobás pedig egy szimmetrikus esemény, mint tudjuk. Ugyanakkora eséllyel dobunk fejet, mint írást. Azaz, ha páros alkalommal dobjuk fel az érmét, akkor azt várjuk, hogy fele-fele arányban legyen közte fej és írás.
A valóság azonban nem ragaszkodik ehhez annyira, mint mi. Érmedobás esetén simán elképzelhető, hogy egymás után dobunk 5-6 fejet is akár. Ezután viszont nem fogunk azonnal ugyanennyi írást is dobni, hogy javítsuk az előbbi eltolódást a fejek felé. Amikor valaki saját maga írja a fej-írás eredményeket, akkor azonban igyekszik tartani az arányt. Emiatt az írott változat mindig sokkal szimmetrikusabb/szabályosabb, mint a dobott változat.
Ilyen kis játékok szinessé teszik az órát, s meg lehet szerettetni a diákokkal a matematika tanulást. Lehet, hogy még a nagy számok törvényét is megtanítom nekik, meg veszünk Bayes tételt is (ezek nem részei a középszintű írásbelinek). :-)










