Jó a beta habari, ami igazából alpha, mert beta verziók a stabil kiadások, vagymi. Tetszik, de pl. amikor egy újabb videót akartam beszúrni a holnaptól otthon bejegyzéshez, akkor törölte azt. Pfff #!?$
Nos, akkor ide beteszem az északi torony legyőzése videót:
Itt ülök Ákosék nappalijában, s lógok az internetjükön. Zsófi és Bori sétálnak, Eva dolgozik, Ákos lassan hazafele tart a munkából. Nonem azért írom ezt, mert egy hétig így teltek a napjaink, hanem, hogy érzékeltessem, miért jut most időm megosztani Veletek az elmúlt pár nap eseményét, még mielőtt ténylegesen hazaértünk volna.
Valamikor 23-án délelőtt indultunk ki Nürnbergbe, ahol a budavári evangélikus gyülekezet és a nürnbergi St. Sebald gyülekezet testvérkapcsolatának 25 éves évfordulóját ünnepeltük. A dologba úgy kerülök bele, hogy kb 5 éven át én voltam ennek az egyik intézője. Nagyon szerettem csinálni, s így meghívtak az eseményre. Mi pedig kihasználva, hogy Eva és Ákos is átjöttek Nürnbergbe a hétvégére kimentünk családostól, s Náluk laktunk.
Október 24-én volt Bori lányunk 2 éves, volt kis torta, ünneplés, sok ajándék, nagy öröm.
A sok megemlékezés között volt alkalom egy igazán érdekes dologban is részt venni, ez pedig a St. Sebald templom északi tornyának az állványzatának megmászása volt. Ha csak megmászás lett volna, akkor nem lett volna talán annyira parás, de egy lifttel mentünk fel, amin félúttól kezdve kikapcsoltam a kamerát, s leguggolva kapaszkodtam három kézzel. Összeszorított foggal azonban kibírtam, hogy ne szóljak, hogy álljunk meg. Igen, tériszonyom van. Azonban az a véleményem, hogy ezt trenírozni kell, s akkor elmúlik. Az orvosok nem tudom, hogy egyetértenek-e ezzel, nem is érdekel, működik. 5 perc múlva már kapaszkodás nélkül mászkáltam az állványzaton. Aki járt már Nürnbergben az tudja, hogy a Sebald északi tornya valahogy mindig benne van a képben, ha az ember a várat akarja fotózni. Nos, az északi toronyból viszont nincs. 🙂
További képek a flickr setben. Sajnos az igazán jó képek Zsuzsi gépében vannak, azt viszont valaki elemelte…
Vasárnap aztán átjöttünk a kedvenc söröm hazájába, Erdingbe, Eva és Ákos új otthonába. Képek, videók, beszámolók innen is hamarosan. Holnap reggel pedig újra útnak indulunk. Immáron hazafelé.
Szombaton tíz év és pár hónapos osztálytalálkozonk volt. Tegnap este voltunk egy felejthetetlen borvacsorán (erről még tervezek részletesebben megemlékezni), ma pedig sajnos egy szeretett embertől búcsúztunk el örökre a győri temetőben.
Holnap délután még teremfestés, tanítás, szálak elvarrása, aztán irány a messzi Németország, hogy Ákos és Eva vendégszeretetét élvezhessük pár napig.
Bori betegsége a vége felé közelít, a kedve újra jó, s ez a legfontosabb. Sokat beszél, ma pl. kiosztott, hogy “Mi van te káposztafej?”.
A szünet alatt a sok tennivaló közül is szeretnék húzni párat, illetve írni végre egy-két nemcsak énblog jellegű bejegyzést. Sorozat megtekintésben is el vagyok maradva, így azon a fronton is be kell hoznom a lemaradást.
A sok tennivaló ellenére azonban pihenés lesz a fő cél. Alvás.
A következő e-mailt találtam ma a postaládámban:
Tisztelt Blogtulajdonos!
Engedélyét szeretném kérni, hogy bolgjának fotós bejegyzésinek címeit,
illetve az első néhány sorát megjeleníthessem (természetesen szerző és
blogcím feltüntetésével) a http://www.canonlap.hu/Blogok
gyüjtőoldalon.Köszönöm és várom válaszát:
Kocsis Tamás
Canonlap.hu
Természetesen engedélyt adtam a dologra. Nemrég a fotonlogon épp ellenkező élményekről számolt be dincsi. Öröm, hogy vannak ilyen pozitív hírek is, s épp emiatt fontosnak tartom, hogy megemlítsem őket. Egyébként ez lenne a normális. (Még akkoris, ha e1-hez hasonlóan én is nikont használok. Majd jön a nikonlap.hu :-))
Természetesen ajánlom is mindenkinek a canonlap.hu blog szekcióját, mert sok általam is nagyraértékelt, s olvasott blogról szemléz.
Sírás, düh, kétségbeesés, s fáradtság vegyül a tehetetlenséggel. Azt hiszem megörülök, s minden tiszteletem eközben Zsófié, aki még mindig talpon. Bori 0-24 nyüszög (vonyítva beszél, jajjgat). Fáj a pocija, lázas, tudom. Ennek ellenére azt hiszem megőrülök. Bevonlutam a szobába, feltekertem a zenét, de mégis azonnal halkítom, hátha szükség van rám. Próbálok nem odakoncentrálni, s mégis odafigyelek.
Egy ilyen délután végén, este lefekvéskor Bori rám mosolyog, s minden mi előtte volt a múlt, s előttem a mosoly. Szeretem. Nagyon.
Bori lassan két éves lesz, de még előtte bezsebeltük az első igazán komoly betegséget. A napok kicsit összefolynak, mivel nap-nap között nem sokat aludtunk, illetve csentünk, amikor lehetett a napközbenekbe is egy kis alvást. Ne rohanjunk azonban nagyon előre (igérem nem megyek bele részletekbe)!
Valamikor szerda este kezdődhetett a dolog, de csütörtöktől kezdett a dolog komolyodni.
csütörtök
Valamikor koradélután csörög a telefonom, hogy menjek segíteni, mert Bori nagyon lázas. Vicces adalék, hogy ez pont aznap volt, amikor az immáron ingyenes pneumo oltást kapta volna Bori (igen, beadjuk, mert felhívott a háziorvosunk, aki javasolta, hogy így járjunk el). Az oltásnak egyetlen ellenjavallata van, ha a gyermek lázas. No, jót nevettünk, milyen kreatív a lányunk, s hazamentünk. Estére kiderült, hogy a láz nem csak az oltás ellen kitervelt sikeres akció volt.
péntek
Bori továbbra sincs jól, s reggelre több pelenka, teljes ágynemű és öltözet cserén vannak már túl, telefonom csörög, s megyek haza a mindenütt mosott babaruha szárad állapotra. Bori nem túl boldog, de hősiesen tűri a dolgot.
szombat
Délelőtt egyedül otthon Borival, aki már szinte nem mozog, csak az ölemben hajlandó lenni, s nem eszik. Délbe Zsófi haza, s közösen aggódunk immáron, hogy most hogyan lesz tovább. Kórház, vagy sem?
vasárnap
Nagy javulást még ekkor sem könyvelhetünk el, azonban este már mosolygott kétszer is Bori, ami szombaton nem fordult elő, normál állapotban viszont rendszeres. Sőt este már ment is saját lábon vagy 5 métert.
hétfő
Reggelre újabb generálcsere, este két-három peluscsere, napközben rossz kedv, de estére nagy áttörés. Bori evett, enni akart. Azt hiszem a gyógyulás útjára léptünk…
Modellezési feladat. Erről szól a LEMA project. Ebben az egészben pedig nyakig benne vagyok. Úgyhogy ideje is írnom ide egy rövid összefoglalót, főleg, mert most hétvégén volt az első tanártovábbképzés utolsó alkalma. Részvételem a prjektben elég fura. Az anyagok fordításától a fényképek készítésén át egészen a magyar weboldal létrehozásáig mindenben benne voltam.
A weben a dolog egyelőre nem túl erős, mondhatni még tartalommentes szinte, de remélem hamarosan összeül a magyar rész, s kitaláljuk, milyen tartalom kerüljön az oldalra.
A sok rizsa után pedig a lényeg, mi is ez az egész LEMA projekt, mi a fene az a modellezési feladat? A lényeg, hogy a matematika óra ne csak 3x=log10 típusú egyenletekből álljon, amikre egyébként szükség van, hanem oldjunk meg életszerű példákat is!
Meg kell mutatni a diákoknakk, hogy a matematika használható, ráadásul értelmes dolgokra is. Meg kell mutatni a tanulóknak, hogy egy átlagos kérdésre nemhogy nem egy szép kerek egész szám a megoldás, de lehet, hogy nem is csak egy jó megoldás van, vagy lehet, hogy nincs is. Sajnos az ilyen jellegű gondolkodás csak nagyon minimális szinten van jelen a matematika órán Magyarországon.
Miért most írok erről? Mert mostanra jutottam én is oda, hogy elkezdtem modellezési feldatot csináltatni a diákjaimmal. Nem mondanám sikeresnek az első próbálkozást, sőt talán egyike volt a valaha tartott legbénább óráimnak. A dolog nekem is új, új szemléletet feltételez, új gondolkodást igényel, új tanítási módszerekre van szükség. Mindezek ellenére úgy érzem, hogy megéri. A diákok már az iskolán kívül is, de ha kikerülnek onnan, akkor szinte csak nyitott kérdésekkel fognak találkozni.
Mai órán a teremfestésre fordítandó pénzösszeg meghatározása volt a feladat. Ugye milyen egyszerű kérdés, s elsőre talán nem is a matematika ugrana be mindenkinek. Pedig a feladat tökéletesen alkalmas matek órán való megoldásra. Először le kell mérni, ki kell számolni a lefestendő területet, aztán ki kell találni milyen festéket használjunk, az mennyibe kerül, s mennyi kell belőle, hány ecset, guriga, takarófólia, stb. kell az egészre. Ugye mennyire nem egyszerű mindezeket összeszedni, kiszámolni?
Egy-egy modellezési órán megtanulnak a diákok csoportokban dolgozni. Nem titokban a másikét nézni, hanem együtt, közösen dolgozni, megosztani a teendőket. Később pedig pont erre lesz szükségük, ha elmennek valahova dolgozni.
A mai világban már nincsenek polihisztorok, sőt már lassan az egyes tudományterületek is feldarabolódnak kisebb és kisebb területekre, mert a rengeteg tudásanyag, amit mostanra felhalmoztunk lehetetlen, hogy egy koponyába mind beférjen. Tehát a legfontosabb, mindamellett, hogy valaki a saját érdeklődésikörében elmélyedjen, hogy tisztában legyen a másik értékeivel, s tudjon, merjen segítséget kérni, fogadja el, s ismerje fel a saját hiányosságait, s a másik ember értékét!
Tegnap volt koncert. A kezdési időpont este 9 volt hivatalosan. Abban az időben én még vígan itthon játszogattam az estiskola footerjével és próbáltam emberi formát adni a hunbeatboxnak internet explorerben. Zsófi már kérdezgette, hogy most akkor nem mész? De. Elindultam.
Kocsiba be, mert gondoltam későn lesz vége, s hiába a kiváló 105-ös (aminek a Márvány utcai megállójába ellő az airport, durva!), éjfél után már nehézkes hazamenni. Másrészt, ha van kocsi, nem kell kabát, ruhatár, stb.
Tiszta mázli, hogy baromira ráértem, így amellett, hogy kiváló 95-ös oktánszámú benzint adtam útközben a járgánynak hogy-hogynem megkérdeztem a kutas embertől, hogy megtekintené-e az olajszintet. Megnézte, mondta, hogy porzik.
– Volna szíves feltölteni? – kérdeztem.
– Mi van benne?
– Olaj – gondoltam magamban, de mégis a következő kérdés jött ki a számon – Hogy érti?
– Milyen olaj, mert nem mindegy, hogy mit teszek bele.
– Sajnos nem tudom, a szervízben, amit olajcserekor beletöltöttek.
– Akkor csak az xy (itt egy márkanév, verziószám kombináció hangzott el, de mivel az üres flakont ott hagytam, továbbra sem tudom milyen olaj van benne) olaj jó, az keverhető mindennel.
– Ezesetben azt kérem szépen!
A kutas ember ezután lemosta a szélvédőt, majd pedig elváltunk. A kocsiban bepattintottam az iTrippet a touch aljába, kikerestem a Wopbabbalubop című slágert, feltekertem a hangerőt, s repültem a Gödörklub felé.
Megérkezve, láttam, hogy itt ugyan 10 óra van, de műsornak semmi nyoma. Unalmamban rácsatlakoztam a Gödör wifijére, s Konrád, Márk és Blumi onlinemarketing WolfGábor eszmecseréjét követtem a twitteren. Mindehez egyébként kiváló háttérzenét szolgáltatott az aktuálisan munkálkodó DJ.
Amikor már ott tartottam, hogy az iwiw-re belépjek, megmentésemre érkezett Tschöppy, akivel aztán az egyébként kedves kiszolgálóhölgyet kergettük az őrületbe, hogy nem egyszerű sört, hanem limonádét merészeltünk kérni. Ráadásul Tsch csak naranccsal, így külön megnehezítette a kisasszony dolgát. By the way, ha Gödör, akkor limonádé!
Időközben nagy tudású emberek említették, hogy a Funkdoobiest hamarosan a színpadon lesz (a hamarosan fél éjfélt jelentett), s ez meglepő módon tényleg megtörtént.
Funkdoobiest a színpadon. Első megállapítás, ezek bizony öregek. 40 felett mindegyik első ránézésre. Az indulás a sok “you say Funk, I say Doobie”, meg forítva után három számig remek volt, de utána úgy tűnt elfáradtak, s inkább egy kabaré előadássá alakult. Az együttes utolsó lemeze 2004-ben jelent meg, s a koncert elvileg az új lemez promóciós turnéja volt. A koncert alatt azonban a “check out our brand new shit coming to you in 2009…” felkiálltáson (ami egyébként elég gyakran elhangzott) nem akaródzott ténylegesen bemutatni Nekik az új dalokat. Azért fogalmaztam ilyen furán, mert a koncert azzal zárult, hogy CD-ről (!) lement egy szám az új albumról.
Összességében jó volt látni gyermekkorom egyik kedvenc együttesét színpadon, de messze volt a tegnapi koncert attól, hogy ezt nevezzem életem koncertélményének (hacsaknem a kabaré kategóriában).