Szombaton abban a szerencsében volt részünk, hogy a 40. Magyar Filmszemlén megtekinthettük Sopsits Árpád A hetedik kör című filmjét. A film operatőre, Győri Márk régi jó baráttunk, Zsófinak gimnáziumi osztálytársa. Ezenkívül úgy adódott, hogy a film gyártásvezetője és a rendező is apósom által ismerős. :-)
Ilyen előtörténettel, s a filmszemle oldalán olvasható rövid leírás elolvasása után vegyes érzelmekkel ültem be a moziterembe.
A film az elmúlt években Magyarországon megtörtént, megmagyarázhatatlannak tűnő tragikus események motívumaiból építkezik. Elsősorban azt az atmoszférát kívánja bemutatni, amiben ezek a dolgok megtörténtek, megtörténhettek, egyfajta látleletet adva korunk összezavarodott lelkületéről. A történet a kamaszkorról, az élet és a halál különös megtapasztalásáról szól, amikor a gyermekekben szinte egyszerre ébred fel a szexuális- és a halálvágy.
Előzetes várakozásnak megfelelően a film lassan indul, de aztán elég erős felütéssel folytatódik, s a végéig benne a feszültség. A gyerekszereplők jók, Gábor atyát játszó Trill Zsolt is a hátán cipeli a filmet. Egyetlen komoly bajom, hogy a 107 percet nem tölti ki az esemény, s néha nagyon leül. Tíz percet nyugodtan lehetett volna még kurtítani a filmen, s akkor nem lenne ideje a nézőnek a pillanatnyi unatkozásra sem.
Márk kiválóan kezelte a kamerát, a képek szépek, s véleményem szerint felveszik a versenyt bármely külföldről származó filmmel. A hangyás jelenetnél tetszett nagyon a látószög, ahogy Sebestyént és a hangyát filmezte.
A film története borzalmas. Remény nincs benne, s minden rossz körülmény egybe van lapátolva benne. Ezt nem szeretem, mert ettől picit irreálissá válik a film, ám ha a célt tekintem, akkor ez megbocsátható. A port.hu kritikájának a végén tetszik nagyon a kinek ajánljuk rész. Igen, ezt a filmet a pedagógusoknak, papoknak, lelkészeknek, s erősebb idegzetű szülőknek meg kellene nézni!

Kevés ennyire jó kritikát lát az ember tanárokról, papokról, szülőkről. A filmben sem a tanár nem tud igazán a gyermekek nyelvén szólni, sem pedig a pap. Ez az egyik kulcsprobléma, ami aztán a két (három) gyermek halálához vezet (lesz más, aki telebeszéli a fejüket hülyeségekkel). Nincs remény. Nincs senki, aki utat mutasson. A szülők az egyik helyen nem beszélnek egymással, másiknál megözvegyült alkoholista apa van, stb. Katasztrófa, s sajnos Sopsits Árpád rendező, író jól érzi, bár irreális ez mind együtt egybegyúrva 107 percbe, de sajnos mégsincs annyira távol a realitástól, mint azt reméljük…
Tenni ellene viszont sose késő, csak észre kell venni, be kell látni. Jó reggelt!
By zsu 2009. február. 02. - 22:20
Látom, azért téged is foglalkoztat a film. Az az érdekes, hogy nem nézném meg szívesen még egyszer, de úgy szívesen eltenném a filmtáramba, mert egyrészt szépek a felvételek, másrészt tényleg jó gondolatébresztő. Nem mondanám a port-os hozzászólókkal, hogy el vagyok ájulva tőle, inkább a cikkíróval értek egyet, hogy olyan mintha a panelről arcra érkeztünk volna a betonra.. de valahol mégis jó. :)
By _alesi_ 2009. február. 03. - 21:39
Kíváncsi vagyok a filmre, alkalomadtán meg is nézem.
[off]
Boldog névnapot! :)
By szoki 2009. február. 04. - 22:21
Szia! Én csak gugliból jutottam ide. Én is láttam a filmet, nagyon megragadott. Mivel ennyire közeli ismerettségben vagy egyesekkel, gondoltam megkérdem: nem tudod, hogy tervezik-e kiadni, moziban vetíteni még, vagy egyátalán az ilyen filmszemlés filmeket honnan lehet megszerezni? Jópár ismerősömnek ajánlanám, megnézetném velük. Előre is köszi a választ!
By Emily 2009. május. 06. - 21:47
énis láttam a filmet, igaz a következménye egy jókis 39.6-os influenza volt.
Láttam ezt a filmet és teljesen megragadott. Szomorú és elgondolkodtató, nekem főleg a végét volt nehéz végignézni ahogy felakasztják magukat a fiúk mondjuk főleg Sanyi halála ijesztett meg de aztán a végén mikor kiálltak a szereplők a színpadra megnyugodtam…:)
Naggyon nagyon nagyon kéremszépen ha bárki hozzátud jutni ehhez a filmhez értesítsen mert mindenhol keresem de seholsem találom és nagyon szeretném látni :D
By mitya 2009. december. 08. - 08:27
Tegnap este néztem meg videóról. Néhány napja vettem fel. Jó 30 percig úgy gondoltam nem őrzöm meg, aztán kialakult. Nyomasztó de jó film. Meg fogom őrizni a filmtáramban. Egy valamit nem értek. Honnan ismerte korábban az atya Sebestyént?
Mielőtt utóbbi meghalt azt mondta, hogy mégis megtalálta az atya.
By kobak 2009. december. 12. - 15:28
A kérdésedre sajnos nem tudok válaszolni. Ahhoz nekem is újra kellene néznem a filmet. Ahhoz viszont hangulat kell, mert mint Te is írod, elég nyomasztó. :-)
By Hachiko 2010. augusztus. 14. - 21:35
Én is láttam már a filmet, és a legvégén, amikor Jakabék felakasztják magukat, el is sírtam magam…de azért nagyon jó film és érdemes megnézni!
By kobak 2010. augusztus. 14. - 22:22
Az valóban kemény volt. Mondjuk az egész film ebbe az irányba ment, így nem volt meglepetés, mégis reménykedett az ember.
By Posta 2011. február. 06. - 10:50
Sziasztok! Esetleg nem tudja valaki hogy hol lehetne letölteni? Nagyon jó kis fim de csak a végét láttam :S Szeretném újra megnézni.Légyszíves valaki küldjön egy linket a mailomra:) kis@posta.ws nagyon megköszönném. További szép napot mindenkinek :D
By kobak 2011. február. 08. - 22:02
nCore, meg gondolom más hazai torrent oldalon is elérhető.