Apple Watch – itt a megoldás, hol a probléma?

by

in

Ezt a bejegyzést nagyjából egy hete írtam, az LG G Watch R tapasztalataimra alapozva. Nem tettem ki, mert bíztam, hátha mond valamit ma Tim Cook, ami megváltoztatja a véleményemet.

Az okosórák szerintem kudarcra vannak ítélve. Legalábbis a mai Android Wear, s a ma látottak alapján attól nem sokban különböző Apple Watch is. Mert egy olyan problémára kínálnak megoldást, amit nem kell megoldani. Az okosóra, s úgy általában a “wearable device” termékkategória nem egy űrt tölt be, hanem igényt próbál gerjeszteni valamire, amire más és jobb megoldások már rendelkezésre állnak. Ott a telefon a zsebedben! Akkor miért is nézegetnél dolgokat az órádon? Ráadásul jóval kisebb kijelzőn. Az “első bejelentéskor” is kifejtettem már a véleményemet, de most hamarosan kézzelfogható eszköz is lesz. Érkezik az Apple Watch. Ma bejelentették. Itt a sarkon.

Természetesen az igénygerjesztés működhet is akár. Ebben az esetben sikeres lehet az Apple Watch is. Szép? Nekem nem annyira, de sokaknak bejön. Igényes? Az. Ötletes, hogy egyből a sporttól az elegáns területig több verzióban kerül majd a boltokba. Az Apple igyekszik a legjobbat kihozni a termékeiből, s a csapat, akik ezeken dolgoznak kiváló munkásemberek.

Ennek ellenére nem hiszek ebben a termékkategóriában. Továbbra sem. Fő problémáim:

  • Nem működik telefon nélkül. Így a telefon mindig a közel van. Tehát nem értem miért a kis óra kijelzőjét használnám, amikor a telefonon kényelmesebben meg tudom nézni az üzeneteket, egyéb értesítéseket. Természetesen, ha majd a telefon akkorára nő, hogy hátizsákban hordjuk, akkor újratárgyaljuk ezt a pontot!
  • Naponta kell tölteni. Ráadásul egy sokadik töltőtípussal, dokkolóval. Azaz, ha lemerül, nem lesz az irodában, szomszédnál, stb. töltő.
  • Ha mégis lesz minden ismerősnél töltő, akkor meg az lesz a baj. 🙂 Mert akkor mindenki ugyanolyan órát fog használni. Órát pedig azért vesz az ember, mert egyedi. És most ne magyarázza meg nekem senki, hogy ez nem igaz, hiszen lehet, hogy különböző szíjat fogunk használni.

Próbáltam Androidos okosórákat már. Nem jöttek be. Azok sem. Azóta volt szerencsém a Telenortól kapni egy LG G Watch R-t. Ez az az okosóra, amire először mondtam azt, hogy ez tetszik. A Moto 360 se rossz, de nekem az LG órája jobban tetszett.

Olyannyira, hogy el is gondolkoztam egy ilyen óra beszerzésén. Hál’Istennek nem tettem. Összehasonlíthatatlanul jobb a Samsung első Galaxy Gear-hez képest, amit olyan volt viselni, mintha az ember egy Nokia 3210-est szigszalagozott volna a kezéhez. Viszont volt benne fényképezőgép! 🙂 De minek…

Miért nem jó az LG G Watch R, s összességében az összes Android Wear alapú okosóra? Mert értelmetlen. Az imént felsorolt 3 pont miatt. Értelmetlen, hogy azon nézzem meg a térképen hova megyek. Értelmetlen, hogy azon válaszoljak egy e-mail vagy egy szöveges üzenetre. Persze tehetném ezt úgy, hogy megbeszélem vele. Ez viszont igazából csak akkor működőképes, ha nem egy kis ország nyelvén levelezel.

A G Watch R kiesett. Itt az Apple Watch. Mi ezzel a gond? Nem Android Wear, Apple újragondolt felület, kis tekerő. Szép nagy számok az árcédulán. Nem érzem, hogy szükségem lenne rá.

Vannak persze ötletes okosóra koncepciók, s kész termékek is. A Withings Activité az az óra, ami izléses és szép lett, akár naponta viselném. S nem kell naponta tölteni. 8 havonta! Ami azért sűrűbb, mint egy átlag óra esetében, de lényeges különbség. Az árcédula azért itt sem annyira barátságos. A Pebble Time szintén nem a naponta töltendő óra kategória, s már a kinézete sem annyira rémisztő, mint az első generációé volt.

Kiváncsi vagyok hogy jönnek be az Apple számításai. Lehet, hogy Tim Cook egy látnok, s tényleg fantasztikus termék az Apple Watch. Egy biztos, nem én vagyok a célközönség.


Comments

2 responses to “Apple Watch – itt a megoldás, hol a probléma?”

  1. Vannak autó-, telefon-, stb.-, és “óra-mániások” is, tekintet nélkül a cucc hasznosságára, nekik “szükségük” van erre. – És már meg is van a célcsoport. (Az idiótákra mindig lehet üzletet alapozni. Ha elég szép és kívánatos, – bár életemben soha nem hordtam órát, – lehet, nelem is kell majd… 🙂 )

  2. junkri Avatar
    junkri

    Nemrég a Huawei is előrukkolt a saját megoldásával, szerintem nagyon pofás darab lett: https://www.youtube.com/watch?v=-pCZDLLdbzo

    Ettől függetlenül, inkább maradok a hagyományos karóráknál