‘teach’ kategória archívuma@kobak pont org

'teach' kategória archívuma

osztálykirándulás után

on 2008. május 11.

. 0 Komment

Újra itthon. Tegnap reggel arra ébredtem, hogy fáj a torkom, a fejem, s picit lázas is lehetek. Magamba töltöttem egy adag C-vitamint, bevettem az algopyrin adagomat, s amint itthon voltam eldöltem aludni. Ma már picit emberibb állapotban vagyok, de azért nem mondanám, hogy makk egészséges vagyok. Persze ami késik, nem múlik.

Mese és sok írás helyett visszafekszem aludni, de előtte még megmutatok pár képet, s egy videót a kirándulásról:

Képek:

A képek Szabó Bálint kollegám gépéből származnak. Enyémeket még nem kapartam elő, s mivel ő fotózott, én inkább videóztam.

osztálykirándulás

kobak

on 2008. május 9.

kategória: teach és énblog

. 8 Komment

Reggel fél tizes találkozó után két ember hátrányban nekivágtunk izgalmas utazásunknak a messzi Mátrába. Még az állomáson fény derült egyik gyermek hiányzására, amiről utóbb kiderült, egyedül én nem tudtam (egyébként én vagyok az osztályfőnök). A másik gyermek nem vette fel a telefonját egészen délutánig, amikoris visszahívta egyik osztálytársát számonkérve rajta, hogy ugyan miert is hivogatta egész nap. Eztán persze kiderült, hogy neki is velünk kellene kirándulnia éppen.

Gyöngyösről indulva a kisvasúton többek frászt kaptak a bogaraktól, melyek természetes élőhelyébe behatoltunk. Megérkezve Mátrafüredre a nagy táskákat leadtuk, s célba vettük a Sástó környékét. Nem mondom, hogy osztatlan sikert aratott a hegymászás, de azért csak eljutottunk odáig. A vizibiciklizés, csónakázás, s kacsa etetéssel egybekötött kilátóba mászás után a bob pálya volt a cél. Ezt már mindenki nagyon szerette, s utána több lelkes emberrel végigmentünk a kalandparkon is.

Az igazi kaland azonban eztán kezdődött, amikor záporozó esőben lejutottunk a buszhoz, ami elszállított Mátrafüredre, ahonna gyalogosan eljutottunk Pálosvörösmartra a szálláshelyre. Itt felfoghatatlan mennyiségű ételt kellett volna elfogyasztani, de úgy tűnt gyermekeim étvágya alulmaradt Irénke néni teljesítményével szemben.

Vacsora után mindenki megtalálta a legközelebbi zuhanyzót, majd fél tíztől fergeteges vetélkedő vette kezdetét. Ennek végén kiosztottuk a gyilkos, s a rendőr szerepet, majd elhelyeztem a gyilkos fegyvert az étkezőben. Amint megszerzi azt a gyilkos indulhat a hajsza életre halálra (persze csak játékból).

A társaság fele lassan nyugovóra tért, páran még bőszen őrzik a fegyvert, s az ebédlőt egy pókerparty keretében. Vodafone-nak hála én pedig az ágyból gyorsan megörökítettem az eseményeket az utókornak, s magamnak.

legyél Uri Geller utódja

kobak

on 2008. május 1.

kategória: matek és teach

. 4 Komment

Tegnap matek órán tettem egy kisérletet arra, hogy bebizonyítsam én vagyok a kiválasztott. Nem, a dolog nem komoly, pusztán csak kapóra jött ez a (igyekszem nyomdafestéket tűrő szavakat találni) szerintem nem túl jó műsor. Valószínűségszámítást vezettem be az egyik osztályomba, amikor feladtam a következő feladatot nekik:

Gondolják ki, hogy ha 30 alkalommal feldobnánk egy érmét, mi lenne a dobások eredménye. Írják le! Amint megvannak végezzék is el a kisérletet! Írják le! Ezután én megmondom, melyik a kitalált, s melyik a valós kisérlet eredménye.

Gyorsan kiderült, hogy a 30 kevés ahhoz, hogy ezt 100%-os eredménnyel meg lehessen megállapítani, de azért így is sikerült a lényegi kérdést elültetni a fejekben: “De hogyan csinálta a tanár úr?”

Nem vagyok se látnok, se bűvész, csak egy mezei matek tanár, aki gondolkodik, s szeretné, ha mások is rájönnének ennek előnyére. Nos, az emberi agy szereti a szimmetriát. A pénzfeldobás pedig egy szimmetrikus esemény, mint tudjuk. Ugyanakkora eséllyel dobunk fejet, mint írást. Azaz, ha páros alkalommal dobjuk fel az érmét, akkor azt várjuk, hogy fele-fele arányban legyen közte fej és írás.

A valóság azonban nem ragaszkodik ehhez annyira, mint mi. Érmedobás esetén simán elképzelhető, hogy egymás után dobunk 5-6 fejet is akár. Ezután viszont nem fogunk azonnal ugyanennyi írást is dobni, hogy javítsuk az előbbi eltolódást a fejek felé. Amikor valaki saját maga írja a fej-írás eredményeket, akkor azonban igyekszik tartani az arányt. Emiatt az írott változat mindig sokkal szimmetrikusabb/szabályosabb, mint a dobott változat.

Ilyen kis játékok szinessé teszik az órát, s meg lehet szerettetni a diákokkal a matematika tanulást. Lehet, hogy még a nagy számok törvényét is megtanítom nekik, meg veszünk Bayes tételt is (ezek nem részei a középszintű írásbelinek). :-)

tanítás

kobak

on 2008. április 15.

kategória: teach és énblog

. 15 Komment

A minap kezembe került egy Nők Lapja szám, ahol a magán tanításról volt szó. Alapvetően elítélték a dolgot az elején, majd a végén leírták, hogy ez természetes, hogy így van. Szerintem nem az, s nincs rendjén, hogy így van. Miért van mégis így? Miért nem tesz ellene senki semmit?

A kérdést másképp teszem fel: Ki tehet ellene bármit is? Kik az érintettek? A diák, a tanár, a szülő, s a “felettes szerv”.

A diák tehetne a dolod ellen, ha tanulna rendesen az iskolában, megcsinálná a házi feladatokat, készülne rendesen, leülne esetleg a társaival tanulni, ha nem ért valamit, kérdezne órán, stb. Sajnos nem teszik. A diáktól azonban nem lehet mindent elvárni. Ha sajnálatos módon a tanára másképpen közelíti meg a dolgot, mint az számára érthető, akkor lehet, hogy a feje tetejére áll, akkor se érti meg. Ilyenkor jól jön egy külső segítő.

A tanár tehetne ellene, de nem tud. Tudom, tanárként írom ezt, s ez a legkézenfekvőbb, amit írhatok, de ez a helyzet. Ma egy teljes állású tanár heti 22×45 percet tanít. Ez - gyors fejszámolóknak már biztosan kijött - összesen 990 perc. Ez összesen (5 db 30 fős osztályt tanítok, két helyen a teljes osztályt) 30+30+15+15+15=105 gyermek. Azaz közel 10 perc jut egy héten egy diákra. Ez borzasztóan kevés.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy elnagyolt számítás, meg hogy van olyan diák, akivel nem kell külön foglalkozni, de könyörgöm nekem tanárként van igényem arra (szerintem ez a normális), hogy ismerjem a saját diákjaimat. Erre pedig kevés ez az idő.
Összehasonlíthatatlan különbség ehhez képest, amikor a diák elmegy a magántanárához, aki ismeri, akit ő is ismer, ő választott, szeret, s az 45 percen keresztül csak rá figyel, csak vele foglalkozik.
Már csak hab a tortán, hogy sok tanár számára az egyetlen lehetőség fizetésének kiegészítésére a magántanítvány fogadása.

(Félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy alapvetően nincs problémám a kötelező óraszám növelésével, sőt örömujjongással üdvözöltem volna a döntést, ha a plusz két óra nem plusz egy csoportot jelentett volna (fenti számítást alapul véve +90 perc + 15 főre, azaz 6 perc gyermekenként), hanem a saját már meglevő csoportjaimmal nőtt volna meg az óraszámom.)

A szülő változtathatna a helyzeten azzal, hogy leül maga tanulni a gyermekével. Sajnos sok szülőnek nincs a munkája mellett ideje arra, hogy hazatérve vacsora készítés mellett/előtt/után leüljön s a rég elfelejtett biológia/matek/történelem/… tananyagot átvegye gyermekével.
Amelyik családban viszont ez sikerül, ott hihetetlen eredményeket lehet elérni. Kölcsönösen tanulhatnak, s épülhetnek a dologból a szülő is, s a gyermek is. A szülő számára az ismétlésen kívül lehetőség nyílik gyermeke gondolkodásának megértésére, önkételenül is beszélgetni fognak az iskoláról, az ott történtekről.

A “felsőbb vezetés”. Ez a legnehezebb kérdés. Mit kellene tenni az oktatás helyzetének javítása érdekében? Sok mindent. Órákat tunék mesélni, elképzeléseket leírni, de nem teszem, ehhelyett ajánlom a Mc Kinsey jelentés végigolvasását. A Magyarország Holnap oldalról idéznék három egyszerű pontot ezzel kapcsolatban:

biztosítani kell, hogy a megfelelő emberekből legyenek tanárok
biztosítani kell, hogy a tanárképzés valóban eredményes oktatókká képezze a tanári pályára készülőket
biztosítani kell, hogy a rendszer a lehető legjobb színvonalú oktatást nyújtsa minden gyermek számára. A tanulmány arra is rámutat, hogy a világ jól teljesítő oktatási rendszereiben bevált gyakorlatok alkalmazásával viszonylag rövid idő alatt igen jelentős fejlődést lehet elérni egy ország oktatási rendszerében. (kiemelés tőlem)

Érdemes még elolvasni Budai Mariann bejegyzését a témával kapcsolatban. Itt pedig a Mc Kinsey jelentés eredetiben (angolul).