nem az én napom

calendar 2006. április 28. author kobak

Ez a mai nap valahogy nem úgy alakul, ahogy én azt elterveztem. Reggel a kelés már elég borzasztó volt. Mondjuk az egyik nap se jó. Azonban, amint kiléptem a ház ajtón, s észrevettem a szemerkélő esőt már éreztem, hogy ez így nem lesz jó.

A metrón eszembe jutott, hogy a pénztárcám minden iratommal a másik táskámban maradt. Hurrá! A délinél természetesen ellenőrzés volt. OK. Megyek fel a mozgólépcsőn, szólok az illetékesnek, hogy nincs nálam semmi, adjon papirokat, azt’ megyek az Akácfa utcába bemutatni a bérletemet. Erre még elkérte próbaképpen a TB kártyám, személyit, meg még mittudoménmit. Felfogta a dolgot.

Ezután bediktáltam az adataimat. Amiket lejegyzetelt szorgosan egy papírra. Adatvédelemnek egy pofon. A dologban a legszebb, hogy végig simán tegezett.

Ennyi, beérek a suliba, természetesen az előbbi szeánsz miatt 2 perc késéssel. Megtartom az első órámat, utána kapom az infót, hogy az igazgatónő beszélni akar velem. Egyéb esetben nem rázna meg a dolog, mert sejtem, hogy a jövő évről van szó. Azonban a mai nap még akármi is lehet ebből.

update: Most látom, hogy a blogring rugdosó plugin nem működik rendesen. Közben megtaláltam, hogy az átállított beállításaimmal az url is megváltozott. Így mostantól minden a régiben.

Hasonló írások

11 Responses

  1. zsuzsi says:

    s mit akart az igazgatono?

  2. szpecnaz says:

    Persze a lényeget lehagyja..:)

  3. Akos says:

    mindig igy csinalja! ;-)

  4. kobak says:

    Hogy hagynam le a lenyeget, ha most voltam eppen benn Nala. Ameddig ez nem tortent meg, addig nehezen tudom leirni. Okoskak! :-)

  5. szpecnaz says:

    igen..de az erre való információt nem tartalmazta a szöveg..így nekem honnan kellene tudnom hogy mikor vagy benn?….okoska..;)

  6. kobak says:

    egyreszrol jogos, masreszrol nem. Aprilis 28 irtam. Zsuzsi apr. 28 10:15 reagalt. Ebbol esetleg kovetkeztethetsz, hogy amikor irtam, akkor meg nem jartam “odabenn”. :-)

    Masreszt valoban nem volt teljesen egyertelmu a dolog. Bocs, ha a lelkedbe tiportam. ;-)

  7. szpecnaz says:

    ezt soha nem fogom tudni feldolgozni…..:(

  8. gergoke says:

    Nekem van rendes pingerem a blogringhez. Ha gondolod, átküldöm. WordPress plugin, nem a WP php-ban hegesztés.

  9. kobak says:

    Koszonom. En is plugint hasznalok. A gond ott volt, hogy a blogringen allitottam at valamit, s emiatt az oldal linkje valtozott. Azt kellett alma-c alma-v -vel javitani. :-)

  10. [...] Mint ismeretes a péntekem nem indult túl pozitívan. Ma elmentem az Akácfa utcába. Mindezt metróval a Blaháig, aztán gyalog terveztem meg. A metrón eszembe jutott, hogy nincs nálam csak egy ötszázas, az pedig kevés a 700Ft-os bírság kiegyenlítésére. Gyorsan elkezdtem kutatni az emlékeim között, hogy merre van automata a környéken. Blaha aluljáró, metró kijárat. Nincs. Pedig emlékszem, hogy volt. (más is emlékszik rá?) [...]

Leave a Reply