Ez a mai nap valahogy nem úgy alakul, ahogy én azt elterveztem. Reggel a kelés már elég borzasztó volt. Mondjuk az egyik nap se jó. Azonban, amint kiléptem a ház ajtón, s észrevettem a szemerkélő esőt már éreztem, hogy ez így nem lesz jó.
A metrón eszembe jutott, hogy a pénztárcám minden iratommal a másik táskámban maradt. Hurrá! A délinél természetesen ellenőrzés volt. OK. Megyek fel a mozgólépcsőn, szólok az illetékesnek, hogy nincs nálam semmi, adjon papirokat, azt’ megyek az Akácfa utcába bemutatni a bérletemet. Erre még elkérte próbaképpen a TB kártyám, személyit, meg még mittudoménmit. Felfogta a dolgot.
Ezután bediktáltam az adataimat. Amiket lejegyzetelt szorgosan egy papírra. Adatvédelemnek egy pofon. A dologban a legszebb, hogy végig simán tegezett.
Ennyi, beérek a suliba, természetesen az előbbi szeánsz miatt 2 perc késéssel. Megtartom az első órámat, utána kapom az infót, hogy az igazgatónő beszélni akar velem. Egyéb esetben nem rázna meg a dolog, mert sejtem, hogy a jövő évről van szó. Azonban a mai nap még akármi is lehet ebből.
update: Most látom, hogy a blogring rugdosó plugin nem működik rendesen. Közben megtaláltam, hogy az átállított beállításaimmal az url is megváltozott. Így mostantól minden a régiben.
By zsuzsi 2006. április. 28. - 10:15
s mit akart az igazgatono?
By szpecnaz 2006. április. 28. - 13:18
Persze a lényeget lehagyja..:)
By Akos 2006. április. 28. - 14:31
mindig igy csinalja! ;-)
By kobak 2006. április. 28. - 14:45
Hogy hagynam le a lenyeget, ha most voltam eppen benn Nala. Ameddig ez nem tortent meg, addig nehezen tudom leirni. Okoskak! :-)
By nem is olyan rossz ez a mai nap @ kobak pont org 2006. április. 28. - 15:29
[...] itt mondhatod « nem az én napom [...]
By szpecnaz 2006. április. 28. - 19:10
igen..de az erre való információt nem tartalmazta a szöveg..így nekem honnan kellene tudnom hogy mikor vagy benn?….okoska..;)
By kobak 2006. április. 28. - 19:25
egyreszrol jogos, masreszrol nem. Aprilis 28 irtam. Zsuzsi apr. 28 10:15 reagalt. Ebbol esetleg kovetkeztethetsz, hogy amikor irtam, akkor meg nem jartam “odabenn”. :-)
Masreszt valoban nem volt teljesen egyertelmu a dolog. Bocs, ha a lelkedbe tiportam. ;-)
By szpecnaz 2006. április. 29. - 09:32
ezt soha nem fogom tudni feldolgozni…..:(
By gergoke 2006. április. 29. - 11:51
Nekem van rendes pingerem a blogringhez. Ha gondolod, átküldöm. WordPress plugin, nem a WP php-ban hegesztés.
By kobak 2006. április. 30. - 16:51
Koszonom. En is plugint hasznalok. A gond ott volt, hogy a blogringen allitottam at valamit, s emiatt az oldal linkje valtozott. Azt kellett alma-c alma-v -vel javitani. :-)
By akácfa utca @ kobak pont org 2006. május. 03. - 22:24
[...] Mint ismeretes a péntekem nem indult túl pozitívan. Ma elmentem az Akácfa utcába. Mindezt metróval a Blaháig, aztán gyalog terveztem meg. A metrón eszembe jutott, hogy nincs nálam csak egy ötszázas, az pedig kevés a 700Ft-os bírság kiegyenlítésére. Gyorsan elkezdtem kutatni az emlékeim között, hogy merre van automata a környéken. Blaha aluljáró, metró kijárat. Nincs. Pedig emlékszem, hogy volt. (más is emlékszik rá?) [...]