OneNote, a Microsoft újra cool

by

in

Amióta az eszemet tudom, s tudatosan választom meg a szoftvereimet kerültem a Microsoft termékeket. Olyan szinten, hogy szerintem ha valaki elkezdene keresni a blog archívumában, akkor biztosan találna még akár “Micro$oft” meg “mikrofos” meg hasonló harcos linuxos időkből származó megnyilvánulásokat.

Azonban hiába a remek LibreOffice, pár hónapja Mac-en is Microsoft Office-t használok. Gyorsabb, s jobb. Egyedül prezentálásra maradtam meg a prezi (akik még mindig nem hozták ki az Android appjukat) mellett. És a OneDrive is működik. Így szépen lassan beadom a derekam, s a szoftver ökoszisztémába, amit használok egyre több Microsoft termék is bekerül.

Tovább megyek. Majd, ha lesz egy szusszanásnyi időm, akkor a mandroid profilomban is szerepelni fog, hogy Windows 8 van BootCamp-ben a MacBook-omon. S van hogy bebootolok egy Windows 8-at, s nem kapok rögtön sokkot. Sőt, azt kell, hogy mondjam, egészen rendben van a rendszer.

Ahogy szögletesedik a Microsoft, úgy lesz egyre szimpatikusabb. Nekem ez az új letisztult színvilág, s logók is bejönnek. Satya Nadella pedig nagyon jót tett a cégnek. Steve Balmert nem szerettem. Sőt egy arrogáns bunkónak tartottam. Ez pedig a cégnek se tett jót.

Azt kell, hogy mondjam: A Microsoft újra cool. Vagy most először az. A Microsoft elindult egy teljesen új úton. Még az új Internet Explorer se rossz. Ez azért fontos, mert aki nem annyira fiatal, s élt még a 7-es verzió előtti időben, az tudja, hogy az ie a webfejlesztők (és használók is) réme volt. Mára modern webes technikák, OpenSource mozgalom támogatása jellemzi a céget. A blogs.office.com pl. WordPress motoron fut. Természetesen Azure felhőben. Sose hittem, hogy a Microsoft valaha ilyen nyitott lesz.

Amiért azonban a billentyűzet püfölésébe kezdtem az a OneNote bejelentés. A OneNote mostantól ingyenes minden platformra, elérhető felhőben, Microsoft operációs rendszeren, Mac-en(!), iOS-en, s Androidon is. Egy remek jegyzetelő alkalmazást kaptunk.

Persze mondhatná bárki (egyébként jogosan), hogy az Evernote ellen másképp nem tudna labdába rúgni a Microsoft. Meg a Google Keep is kezd már kilépni a saját árnyékából. Azonban nem ez a lényeg. Hanem, hogy a Microsoft szép és jól működő terméket gyártott, s azt ingyen odaadja nekünk.

Ilyenre eddig nem nagyon volt példa. Örülök, s remélem, hogy ez a trend folytatódik. Ráadásul összebútoroztak a cool scannerek apjával a Doxie-val is:

Csak így tovább Microsoft! – Ez a mondatot nem gondoltam volna pár éve, hogy elhagyhatja a számat. Azt, hogy leírom pedig kizártnak tartottam. S lám mindenki meg tud újulni, s tud nagyon jó dolgokat alkotni.


Comments

2 responses to “OneNote, a Microsoft újra cool”

  1. Korai örörm. Annak idején a benszülöttek lelekendeztek így a spanyoloktól “ingyen” kapott üveggolyókért. És mi lett a vége…

    – Ma nem a felhasználókért folyik a harc, hanem a leendő MÁTRIX-ba “betonozott” rabszolgákért. Ez a hatalom felettük minden pénzt megér, és az elmúlt 10 évet tekintve a megszerzésében ennyire sikeresnek csak az ázsiai termelési mód főrendűit tarthatjuk a földműveseikkel szemben. (A módszerükkel 1000 éven át virágzott a hatalmukat és a fényűzésüket lehetővé tevő kizsákmányolás.)

    Matekos vagy, lehet neked kell az MS Office “tökélye”, funkcionalitása, de szerintem Te is tudod, legtöbbünknek még a LibreOffice is túl sok. Nem mondom, hogy ne használd, de ha már az általad oktatottaktól is elvárod ugyanezt a “lelkesedést” az MS iránt, – s pusztán az ingyenesség okán, – akkor Te is csatlakoztál a legujabbkori, globális “gyarmatosítókhoz”.

    A LibreOffice fejlődése a felhasználóktól függ, a világnak, benne Európának az USA-tól, és a multiktól való függősége némiképp meg úgyszintén. (Természetesen még sok hasonló projektre gondolok a “Libre” neve alatt.) A személyes szabadság pedig a választások sokféle, azaz alternatív lehetőségétől, amit természetesen valmiképp befolyásol egy nagymúltú cég ilyen “ingyenes ajánlata”. Csak ez nem “önrendelkezés”, ezt éppen a LibreOffice-t és a hasonló alternatív megoldásokat egyre többen választók kényszerítették ki. Nem helyes a “katedráról” ilyenmódon korlátozni, azaz befolyásolni őket. Úgy is mondhatnám, a LibreOffice a “miénk”, szimpátiánk és támogatásunk, a használata fontos a továbbfejlődéséhez és a létezéséhez. (A MS Office meg Amerikáé, támogassa reklámokkal Microsoft…)

    (Bocs, ha a komment “fáj”, de én így gondolom!)

    1. Szia,

      nem fájt a komment, sőt. Örülök, hogy előkerült a téma. Aminek én örülök, hogy a Microsoft nyitott(abb) lett. Matekos vagyok, így többnyire egy jegyzettömb (notepad++ vagy Sublime text/TextMate) + LaTeX segítségével írok. Azonban ne ezzel hasonlítsuk össze a Microsoftot.

      Valóban a “digitális rabszolgaság” a cél. Elköteleződj egy rendszer, egy termék felé, megrendeld, függővé válj és fizess. Én Mac-en használok most már Microsoft termékeket is, mert vannak jó oldalai. A OneNote egy ilyen termék. Tetszik. Rajta van az Android telefonomon is. Ez jóság. Amint fizetőssé válik, “rabszolgasorba” akar terelni, váltok.

      Egyelőre a OneNote remek termék/szolgáltatás. A OneDrive-val együtt pedig tökéletes jegyzetbirodalom. Addig, amíg nem az életem, csak bevásárló lista, egyéb jegyzetek vannak ott, nincs semmi baj. Illetve mielőtt bármi komoly dolgot feltennék majd körbejárom a “menekülés” lehetőségét.

      Összefoglalva: Valóban fontos, hogy tudatosan, s az általad is leírt veszélyekre figyelve használjuk a rendelkezésre álló eszközöket. Azonban ha adott egy jól használható termék, akkor azért mert azt a Microsoft gyártja, balgaság lenne nem használni. Főleg, ha az nem kerül semmibe. (Jelen esetben a OneNote)