beta blogmotor

Jó a beta habari, ami igazából alpha, mert beta verziók a stabil kiadások, vagymi. Tetszik, de pl. amikor egy újabb videót akartam beszúrni a holnaptól otthon bejegyzéshez, akkor törölte azt. Pfff #!?$

Nos, akkor ide beteszem az északi torony legyőzése videót:

October 29, 2008 at 8:02pm | and | 1 Comment | Edit

holnaptól otthon

Itt ülök Ákosék nappalijában, s lógok az internetjükön. Zsófi és Bori sétálnak, Eva dolgozik, Ákos lassan hazafele tart a munkából. Nonem azért írom ezt, mert egy hétig így teltek a napjaink, hanem, hogy érzékeltessem, miért jut most időm megosztani Veletek az elmúlt pár nap eseményét, még mielőtt ténylegesen hazaértünk volna.

Valamikor 23-án délelőtt indultunk ki Nürnbergbe, ahol a budavári evangélikus gyülekezet és a nürnbergi St. Sebald gyülekezet testvérkapcsolatának 25 éves évfordulóját ünnepeltük. A dologba úgy kerülök bele, hogy kb 5 éven át én voltam ennek az egyik intézője. Nagyon szerettem csinálni, s így meghívtak az eseményre. Mi pedig kihasználva, hogy Eva és Ákos is átjöttek Nürnbergbe a hétvégére kimentünk családostól, s Náluk laktunk.

Október 24-én volt Bori lányunk 2 éves, volt kis torta, ünneplés, sok ajándék, nagy öröm.

A sok megemlékezés között volt alkalom egy igazán érdekes dologban is részt venni, ez pedig a St. Sebald templom északi tornyának az állványzatának megmászása volt. Ha csak megmászás lett volna, akkor nem lett volna talán annyira parás, de egy lifttel mentünk fel, amin félúttól kezdve kikapcsoltam a kamerát, s leguggolva kapaszkodtam három kézzel. Összeszorított foggal azonban kibírtam, hogy ne szóljak, hogy álljunk meg. Igen, tériszonyom van. Azonban az a véleményem, hogy ezt trenírozni kell, s akkor elmúlik. Az orvosok nem tudom, hogy egyetértenek-e ezzel, nem is érdekel, működik. 5 perc múlva már kapaszkodás nélkül mászkáltam az állványzaton. Aki járt már Nürnbergben az tudja, hogy a Sebald északi tornya valahogy mindig benne van a képben, ha az ember a várat akarja fotózni. Nos, az északi toronyból viszont nincs. :-)

sajnos az idő nem volt túl szép...

További képek a flickr setben. Sajnos az igazán jó képek Zsuzsi gépében vannak, azt viszont valaki elemelte...

Vasárnap aztán átjöttünk a kedvenc söröm hazájába, Erdingbe, Eva és Ákos új otthonába. Képek, videók, beszámolók innen is hamarosan. Holnap reggel pedig újra útnak indulunk. Immáron hazafelé.

October 29, 2008 at 6:52pm | , , , , and | 2 Comments | Edit

habari finomságok

A legfrisebb svn dübörög a blog alatt. Egy apróságot kiemelnék azonkívül, hogy szebb lett, jobb lett. Ez pedig, hogy az általam is sokat szidott permalink címek mostantól szépen jelennek meg, ráadásul ékezettel!

Érzem, hogy jó lesz a 0.6! :-)

October 22, 2008 at 11:13am | , and | 0 Comments | Edit

őszi szünet

Szombaton tíz év és pár hónapos osztálytalálkozonk volt. Tegnap este voltunk egy felejthetetlen borvacsorán (erről még tervezek részletesebben megemlékezni), ma pedig sajnos egy szeretett embertől búcsúztunk el örökre a győri temetőben.

Holnap délután még teremfestés, tanítás, szálak elvarrása, aztán irány a messzi Németország, hogy Ákos és Eva vendégszeretetét élvezhessük pár napig.

Bori betegsége a vége felé közelít, a kedve újra jó, s ez a legfontosabb. Sokat beszél, ma pl. kiosztott, hogy "Mi van te káposztafej?".

A szünet alatt a sok tennivaló közül is szeretnék húzni párat, illetve írni végre egy-két nemcsak énblog jellegű bejegyzést. Sorozat megtekintésben is el vagyok maradva, így azon a fronton is be kell hoznom a lemaradást.

A sok tennivaló ellenére azonban pihenés lesz a fő cél. Alvás.

October 22, 2008 at 12:39am | , , , , , , and | 6 Comments | Edit

megkeresés

A következő e-mailt találtam ma a postaládámban:

Tisztelt Blogtulajdonos!

Engedélyét szeretném kérni, hogy bolgjának fotós bejegyzésinek címeit,
illetve az első néhány sorát megjeleníthessem (természetesen szerző és
blogcím feltüntetésével) a http://www.canonlap.hu/Blogok
gyüjtőoldalon.

Köszönöm és várom válaszát:

Kocsis Tamás
Canonlap.hu

Természetesen engedélyt adtam a dologra. Nemrég a fotonlogon épp ellenkező élményekről számolt be dincsi. Öröm, hogy vannak ilyen pozitív hírek is, s épp emiatt fontosnak tartom, hogy megemlítsem őket. Egyébként ez lenne a normális. (Még akkoris, ha e1-hez hasonlóan én is nikont használok. Majd jön a nikonlap.hu :-))

Természetesen ajánlom is mindenkinek a canonlap.hu blog szekcióját, mert sok általam is nagyraértékelt, s olvasott blogról szemléz.

October 18, 2008 at 1:00pm | , , , and | 2 Comments | Edit

kemény nap

Sírás, düh, kétségbeesés, s fáradtság vegyül a tehetetlenséggel. Azt hiszem megörülök, s minden tiszteletem eközben Zsófié, aki még mindig talpon. Bori 0-24 nyüszög (vonyítva beszél, jajjgat). Fáj a pocija, lázas, tudom. Ennek ellenére azt hiszem megőrülök. Bevonlutam a szobába, feltekertem a zenét, de mégis azonnal halkítom, hátha szükség van rám. Próbálok nem odakoncentrálni, s mégis odafigyelek.

Egy ilyen délután végén, este lefekvéskor Bori rám mosolyog, s minden mi előtte volt a múlt, s előttem a mosoly. Szeretem. Nagyon.

October 15, 2008 at 7:13pm | , , and | 3 Comments | Edit

 1 2 3 … 208 Next →

Recent Comments

Flickr & stuff

  • kitakarozva, fazva, alva
  • kitakarozva, fazva, alva
  • kitakarozva, fazva, alva
  • medveotthonban
  • dédivel
  • Bori & the cake

Tags

Last.fm