Mostanában ritkábban postolok, mint azelőtt. Ennek oka, hogy szeretett családom mellé kaptam még 34 csibészt 5 évre kölcsön. Osztályfőnöki teendőkkel bővült az egyébként sem üres todo listem. Persze szerintem, ha valaki tanárnak megy, akkor a legtöbb, amit elérhet, hogy van egy saját zsivány bandája. Értük felel, őket óvja, védi, neveli, irányítja. Ez jó. Szeretem. Persze olyan feladatokkal is jár a dolog, mint a szülői értekezlet.
A szülői értekezletek emlékeimben mindig valami titkos szeánszként szerepeltek. A szülők az osztályfőnökkel mindent megbeszélnek. Belelátásom sose volt. Anyuék mindig mesélték, mit mondtak, ennek ellenére nagyon távolinak tűnt. Bori egy éves lesz másfél hónap múlva (hihetetlen, nem?!), tehát még távoli időpontnak tűnt, hogy én is szülőire járjak. Aztán tudatosodott bennem, hogy nem járni fogok szülőire, hanem én tartom. Jajj.
Tegnap túlestem rajta. Egyáltalán nem volt olyan borzasztó. Meg is osztanám Veletek a tapasztalataimat. Előszöris a szülő partner, segítség. Nagyon fontos, hogy csapatként dolgozzon együtt tanár és szülő. Másképp nem megy. Ezt kellett elérnem 34 gyermek szüleivel, akik mind idősebbek és tapasztaltabbak nálam. Fura helyzet.
Először elmondtam az összes fontos dolgot. Házirend, tanév rendje, kiosztottam az összes aláírni valót. Tanulószoba igény, jelenléti ív, aláírás, hogy egyetértenek, hogy a diákok jegyeit a tanár felelés után az osztály/csoport előtt elmondja. Ezután elmondtam mit követelek matekból, közben a többi tanító tanár is beugrott ismertetve a saját követelményrendszerét.
Nagy levegő, s következett, amitől legjobban féltem. Osztálypénz. Itt a terv az volt, hogy egy szülő intézze annak szedését, s kezelését. Az anyagiak kezelése, rendszeres elszámolás egyrészt túl nagy falat, másrészt soha nem jó, ha egy ember kezében öszpontosul minden. Hála Istennek egy kedves szülő ezt el is vállalta, s egy nagyon jó megoldás született. Ekkor merült fel pár jelenlévőben, hogy nem is ismerik egymást, így következett a mindenki mutatkozzon be egymásnak. Érdekes zsibongó öt perc vette kezdetét. Ekkor éreztem úgy, hogy mégse biztos, hogy elevenen felfalnak. :-)
Eztán legnagyobb meglepetésemre egy nem tervezett lépés következett, összetegeződtem a szülőkkel. Ezt máig nem hiszem el, de így történt. E-mail címeket írtunk össze, s mostanra van már egy szülői googlegroup is.
Úgy érzem, hogy az elkövetkezendő öt év közös munkájához jó alap volt a tegnapi szülői. Köszönöm Mindenkinek.











meNtha
http://mentha.us
September 11, 2007 at 6:20pm
Táncsicsos avagy ginmázium tagintézményi osztályt kapott?
Edit Comment
kobak
http://kobak.org
September 11, 2007 at 6:24pm
[quote comment="38879"]Táncsicsos avagy ginmázium tagintézményi osztályt kapott?[/quote]
Gimiseket kaptam. 9at, ha ez mond valamit. :-)
Edit Comment
meNtha
http://mentha.us
September 11, 2007 at 6:28pm
mond, btw tervben van a budai közösségi blog, szal mostmár szívesen belevonnám a tanárúrat is :D designert már szereztem.
Edit Comment
meNtha
http://mentha.us
September 11, 2007 at 6:31pm
mond, szigeti túl kemény feladat lett volna? :D
Edit Comment
kobak
http://kobak.org
September 11, 2007 at 6:38pm
[quote comment="38886"]mond, szigeti túl kemény feladat lett volna? :D[/quote]
Nem tudom, mekkora falat lett volna. :-)
Főleg kéttannyelvű osztályokat tanítottam (angolul matek), így kézenfekvő volt, hogy ilyen osztályt kapok.
Edit Comment
akosdaboss
http://www.akosdaboss.de
September 11, 2007 at 9:17pm
ez most komoly, hogy a szülönek ala kell irnia, hogy a jegyet a feleles utan elmondhatja az osztaly elött? es mi van akkor, ha azt mondja, hogy nem?!
Edit Comment
zsu
http://zsu.ultimate.hu
September 12, 2007 at 8:57am
Igen, ez engem is meglep, hogy ilyen engedélyeket alá kell írni..
De örülök, hogy ilyen jó közösség volt/van a szülők közt! Mert nálunk a lakótelepen ez normális volt, mikor már oviba is együtt jártak értünk, aztán az általánosba a szülőikre, de gondolom ez egy Budapesten egész más lehet. Persze lehet a "reformok" összehozzák újra az embereket! ;)
Gratula, csak így tovább kedves ofő! :)
Edit Comment
kobak
http://kobak.org
September 12, 2007 at 3:10pm
[quote comment="38893"]ez most komoly, hogy a szülönek ala kell irnia, hogy a jegyet a feleles utan elmondhatja az osztaly elött? es mi van akkor, ha azt mondja, hogy nem?![/quote]
komoly. :-/
Edit Comment
kajszi
September 14, 2007 at 11:29am
Már miért faltak volna fel? Szerintem szülői után max a gyereket falják fel elevenen.
Azé' sok sikert az elkövetkezendőkhöz! :-P
Edit Comment