Posts Tagged ‘android’

karácsonyi röghöz kötés

calendar 2011. december 10. author kobak

Ma már a harc régen nem ott tart a mobiltelefon piacon, mint 3-4 éve. Érzik ezt mind a gyártók, mind pedig a szolgáltatók, s ráeszméltek erre a nagy operációs rendszerek “atyái” is. A legtöbben már nem (csak) a szín, forma, s a kamera megapixelek alapján hozzák meg a döntést egy-egy új eszköz vásárlásakor. Egyre fontosabb szempont, hogy milyen rendszer fut a telefonon.

Nem is olyan régen említettem, hogy egy telefon vásárlása bizony nagy döntés, s elköteleződés egy gyártó és/vagy egy operációs rendser mellett. Ha Android, vagy iOS, esetleg WP7 fut az ember telefonján, tabletjén, akkor arra telepít alkalmazásokat. Ma már nem java appleteket veszünk emelt díjas sms-ért, hanem kőkemény forintokat hagyunk ott az operációs rendszer mobil boltjában. Ha pedig megvan a 10-20 dolláros alkalmazás, ha nem is egy ilyen van meg, akkor bizony már szinte végleg elköteleződtünk a rendszer mellett.

Tehát ha most elgondolkozunk a szenzációs akciókon, melyet az Apple minden karácsonyi időszakban nekünk ad. Remek dolog 12 napon át ingyen alkalmazásokat telepíteni, amikért egyébként fizetnünk kellene. Persze ez az akció már karácsony előtt megkezdődik, rengeteg Apple/iOS blog figyeli, s teszi közzé naponta, mely alkalmazások ára csökkent, vagy érhető el ingyenesen épp aznap.

A fenti alkalmazás meg remélem már ott van minden iPhone és iKütyü tulaj eszközén. És aki pl. leszedni ma ingyen a Fight Control és a Mirrors Edge remek játékokat, az valószínűleg nem fog azon gondolkozni, hogy a szomszéd Androidos telefonjában kétszer gyorsabb a processzor. Nem, mert a szomszéd Androidos telefonjára drága pénzt kellene fizetni ezekért a játékokért.

És akkor a Google is nagyszabású akcióba kezdett. Ma vagyunk félidőnél. 10 Cent naponta 10 alkalmazás 10 napon keresztül. Mindenki boldog, s ész nélkül vásárol 10 centes, azaz 23 forintos alkalmazásokat, melyek egyébként legalább tízszer ennyibe kerülnek normál esetben. Vagyis a Google is rájött arra, hogy meg kell fognia a felhasználókat. És rengeteg Android tulaj boldog, s örömmel fizet olyan is 10 centet, aki egyébként egy garast nem adna a Marketen. Több ismerősöm van, aki az elmúlt 5 napban esett át első Marketes vásárlásán.

Röghöz kötésnek neveztem ezt a két remek akciót (biztosan van ilyen wp7-en is, csak én nem tudok róla, szóljatok kommentben, mi a helyzet arrafelé), ami olyan negatív, pedig annyira jó mindkettő! Valóban jó, de egy ilyen mérvű Androidos nagybevásárlásnak, vagy a rengeteg ingyen iOS app beszerzésének szerintem egyenes következménye, hogy a többség nem ugrál már a rendszerek között. Marad mindenki ott, ahol az “alkalmazás portfoliója” van.

Vicces módon én mindkét akciót követem, s szerzem be az iPad alkalmazásokat is, meg a Marketen is otthagyok naponta majdnem egy dollárnyi hazai pénzt, s nagyon örülök mindkét bolt nagylelkűségének. Ti hova köteleződtetek el?

oktatás, Telenor és az Android (update)

calendar 2011. október 4. author kobak

A Telenor sokadjára rendezi meg Android Workshopját, ami eddig minden alkalommal valami téma köré szerveződött. Szeptember október lévén, ennek a tanévnek az első Workshopja az oktatás köré csoportosult.

Az érdekessége az alkalomnak, hogy most nem csak résztvevő leszek, hanem meg is hallgathatjátok a véleményemet, gondolataimat az oktatásról, s a kütyükről.

További infó a lenti szórólapon. Igen, ez holnap lesz! Gyertek! Regisztráció.

Androidos hírekről, infókról többet az Androidportálon olvashattok.

update: Itt a prezentációm a mai előadásról:

A bemutatott alkalmazások pedig a következők voltak:

És természetesen többek között nem hagytam ki, a lehetőséget, hogy bemutassam a GeoGebraTube html5 megjelenítését egy Samsung Galaxy S2 segítségével.

Az index.hu cikke az eseményről: Tanulni is segít az Android

Nexus One

calendar 2011. január 25. author kobak

Miért Nexus One, miért nem Desire Z, HD, Milestone 2, vagy bármi más? Röviden, mert tetszik ez a telefon.

Remekül kézre áll. Pont megfelelő a mérete. Nekem a telefon méret 4”-ban befejeződik, 4 felett már túl nagynak érzem a kütyüt. Ez tudom, hogy szubjektív, mint ahogy a döntésem is, hogy miért vettem magamnak egy “régi” (1 éves) telefont. Főleg ugyebár, most, hogy itt az utód a Nexus S személyében.

A dolog nagyon egyszerű, aranyáron mérik még a Nexus S-t. Nagyjából egy árban van a konkurens iPhone 4-el. A Nexus One és az S viszonya mind árban, mint tudásban nagyjából az iPhone 3gs és a 4-hez hasonlítható.

A telefon pedig egy eszköz, nem pedig ékszer, amit vitrinben tárolunk. Egy kétszázezres telefont már nem biztos, hogy olyan nyugodtan hordanék magammal mindenhova. Azt már félteném mindentől. Ezt is féltem, de talán nem annyira.

Miért nem vártam a két-három-négy-x magos 3D gyorsított, hajtogatható telefonra? Mert nekem ez tökéletesen elegendő. Persze gadget őrültként igen, felmerült bennem, hogy mikor lépek majd tovább, de egyelőre nem érzem, hogy bármiben is korlátozna a Nexus One, sőt! Igen, vehettem volna HTC Desire-t, hiszen az ugyanaz (majdnem). Azért nem azt vettem, mert a Google Nexus telefonok nekem megjelenésük óta misztikusak, különlegesek, s titkon mindig vágytam egyre. :) És most ez beteljesült. (Tudom, ez kicsit gyerekes, de akkoris)

És akkor pontokba szedve a jóságok és a rosszaságok.

Jóságok:

  • jó formájú, strapabíró jószág
  • 3.7” AMOLED/slcd (nem tudom melyik van benne, de messze szebb, mint a Magic volt :)) kijelző
  • nagy közösség, sok friss ROM
  • 800×400 felbontás (320×480 -ról érkeztem)
  • Stock Androiddal jön, OTA frissítések, nincs sense, motoblur, egyéb csicsa (ezekkel valamiért sose tudtam igazán megbarátkozni), ráadásul elsők között kapja a frissítéseket
  • gyárilag könnyen rootolható (erről később)
  • Nem tömegtelefon

Rossza(ságo)k:

  • hardware gombok hiánya. Ezt meg kell szoknom. Magicen mindenre volt gomb.
  • Kamera nem túl jó (főleg az X10 és a DHD telefonok után), de nekem épp elég. Ilyen képeket csinál (a legfrissebb három a bejegyzés írásának pillanatában).

Bike

Mai kép a telefonnal

A telefont kézbevéve, máris jelezte, hogy itt a FRG83D frissítés, amit telepítettem is rögvest. Majd elindultam megkeresni az ideális Rootolási megoldást. Elsőnek a SuperOneClick segítségével gyorsan rootoltam a telefont. Sajnos ez nem volt tökéletes, mert a BusyBox installal voltam bajaim, így a remek z4root app segítségével megoldottam a problémát, így már a busybox is felkerült.

Így a Titanium Backup nevű remek app már jó szolgálatot téve gond nélkül végezte a dolgát. Sosem árt biztonságban tudni az embernek a telefonja minden adatát, nomeg a régi telefonról az újra költözésben is nagy segítség volt.

Végül azonban nem bírtam ki, hogy ne tegyek saját recovery image-et. A választásom Amon Ra remek 2.0-ás Recoveryjére esett. Egyébként a Google tulajdonképpen teljesen jól használható Recoveryt tett a telefonra, csak Amon Ra verziója annál sokkal többet tud. Az eredetivel update.zip feltolható, azaz kiválóan alkalmas a frissítésre, a Custom változat viszont hozza a tőle megszokottat, particionálhatunk, mountolható az SD kártya, telepíthető bármilyen image, nandroid backup, stb.

Most azért kicsit előreszaladtam. A Recovery cseréhez ki kell nyitni a telefont (unlock the bootloader). Ez egy parancs, de utána nincs visszaút. Erre figyelmeztet is a telefon. Ez látható az írás felett.

A parancs, amivel ez elérhető:

fastboot-mac oem unlock (értelemszerűen fastboot-linux linuxon, stb.)

Majd a Recovery image után a Modaco csapat Superbootját telepítettem. Így felkerült a busybox, Superuser, s minden tökéletes.

Egyelőre nem tértem még át másik romra, kiváló a gyári (rootolva). Az igért 2.2.2 még nem érkezett meg, a 2.3-mal meg még szemezek, de tulajdonképpen jól megvagyok még a 2.2.x -el + gingerbread billentyűzettel.

A bejegyzés megjelent az androidportálon (is).

android + geotag + aperture

calendar 2010. december 4. author kobak

Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy egyszerűen tudjam geotagelni a képeimet. Nem, mintha nem emlékeznék, hogy hol készültek azok, hanem mert jópofa, meg mert pl. a flickr-en megosztva már nem biztos, hogy mindenki tudja ugyanezt.

A flickr biztosít erre lehetőséget, kapunk egy kis térképet, s azon be lehet ikszelni, hogy hol készült a felvétel. Ez előszöris macerás, másodszor több képnél még macerásabb, háromszor nem ér ennyit az egész.

Viszont van a zsebemben egy okostelefon, amiben van gps. Ergo a telefonom ha tudja hol jártam, akkor azt már csak össze kell kötnöm az elkészült fényképekkel. Az aperture 3 places funkciója pedig pont erre szolgál.

Tehat két feladat maradt, megkeresni a formátumot, amit az aperture szeret (gpx), s azt az android appot, ami képes abban a formátumban gps logot menteni. Három versenyzôt találtam, amik az elvárásaimnak többé-kevésbé megfeleltek. Az appokat végül gyorsan egyre redukáltam. A gpslogger névre keresztelt app ingyenes változatát szoktam használni a célra.

A pro változatban számomra felesleges funkciók vannak, nekem nem az a fontos, hogy az adott képet méterre pontosan be tudjam azonosítani, hogy hol lészítettem. Az ingyenes verzió 1 percenként logolja a tartozkodási helyünket egy fájlba, így ha gyorsan mozgunk, pontatlan lesz a helymeghatározás. Ez profiknak lehet, hogy zavaró, engem hidegen hagy. A lényeg, hogy városszinten biztosan, de majdnem utcaszinten is be tudom azonosítani a képeim készítési helyét. Ennél többre nincs is szükségem.

Az aperture 3 pedig egészen egyszerűen kezeli a képek térképre pakolását:

A .gpx fájl importálása után pedig megjeleníti az útvonalat, amire rá tudjuk dobálni a képeket:

Van lehetőség a lépeket készítési idő alapján az aperture képességeire bízni, s akkor a program rendezi be azokat a térképre. Ennek persze fontos feltétele, hogy a kamera és a telefon ideje szinkronban legyenek.

Amikor ezt a bejegyzést még nyáron elkezdtem írni, azt gondoltam, hogy mostantól minden képemet geotagelem. Ez természetesen nem történt meg, mert sokszor lusta vagyok csatlakoztatni a telefont is, vagy elfelejtem elindítani a loggert. Ez alól kivételt képeznek az utazások, ahol minden alkalommal már az indulásnál el szoktam indítania gpsloggert, mert az képes a .gpx mellett .kml formátumban is menteni a gps adatokat. Így később a Google Earth, vagy a maps segítségével megtekinthetem, hogy merre jártunk.

mai újdonságok

calendar 2010. szeptember 15. author kobak

Elképesztő mi van ma!

Új twitter:

Ki fog ezután brizzlyt, meg hootsuitot használni? Kemény! Nagyon jónak igérkezik.

Reggeli Nikon hír, itt a D7000. Fantasztikus! Kell! És már rendelhető is az amazonról.

Csak a lényeg:

  • 16.2 Megapixel. (CMOS sensor, DX format, 6fps)
  • 1080p full HD video. (24fps)
  • ISO 6400
  • Magnézium ötvözet váz

Dél körüli HTC hírek: Megjelent a HTC Desire HD és a Z. Azt hiszem eldölt. Samsung Galaxy S, Motorola Milestone 2 mellett csendben a Desire HD az élre tört. Már régebben felmerült, hogy ez lesz az, de elhaltak a pletykák, most viszont már valóság. Még kissé borsos az ára, de reménykedem, hogy hamarosan itthon is kapható lesz, s esetleg valami mobilszolgáltató elfogadható mértékűre zsugorítja az árát. Cserébe magához láncolhat két évre! :-) Vagy akad valaki, aki megveszi velem.

Nem kevés újdonságot kaptunk ma. :-)

Dani deszkázik

calendar 2010. szeptember 12. author kobak

A videóról: Decathlonban találtam egy kósza gördeszkát, s ráültettem Danit. A végén Bori már állva ment rajta. Azt hiszem ideje keresnem egy jó forrást a Denver az utolsó dinoszaurusz epizódokhoz.

Technikai bla-bla: Használtam már qik-ot (gyenge volt a minősége), próbáltam a ustream-et (kusza, nagyobb dolgokra találták ki), de egyik se volt annyira jó, letisztult, s jó minőségű, mint a justin.tv. Az android appja pedig megint megérne egy saját bejegyzést.

álom telefon

calendar 2010. augusztus 31. author kobak

Gadget kedvelő emberként naponta értesülök a megjelenő okosabbnál okosabb telefonokról, betettem a két filléremet a perselybe, hogy megnyerhessem az iPhone 4-et. Írtam álom Setupról a mandroidról. Most igyekszem összeszedni a telefonra vonatkozó igényeimet, hátha szembejön valamikor egy olyan készülék, ami mindezt tudja:

  1. gyors legyen — nem akarok várni az sms-ek megnyitására, stb.
  2. HD videórögzítés min. 24fps, ideális esetben 30 fps, képstabilizátorral
  3. Vállalható képminőségű kamera — Sötétben is lehessen fényképezni. Nem, nem vaku kell!
  4. 3G/hsdpa/hsupa — Fontos a mobilnet, nem akarok már külön modemmel szaladgálni. Természetesen adódik a net megosztás lehetősége is.
  5. n-es wifi — igen, mert itthon az van már csak. A telefon miatt nem váltok vissza g-re.
  6. 480×800 + felbontás — legyen jó ránézni.
  7. strapabíró kivitel, ideális esetben víz/por/ütésálló — Igen, járok játszótérre a gyerekekkel. :-)
  8. android 2.2+, esetleg iOS — Alapvetően android, de az iOS is jöhet, ha Jobs abbahagyja a jailbreak elleni küzdelmet.
  9. hosszú akkuidő — Egy nap intenzív használat (folyamatos 3g, navigáció, telefon, sms, e-mail, …) mellett, 3-5 nap egyébként.
  10. bővíthető kapacitás — Megszerettem a kivehető, cserélgethető SD kártyákat.
  11. mini usb csatlakozó töltésre, egyébre, jack dugó — A mini USB jó. Mindenütt van, elfelejtek töltőt vinni, akkor akad egy fényképezőgép kábel, vagy a külső vinyóból dugom át a kábelt a telefonba tölteni.

A pontok sorrendje, ahogy azok eszembe jutottak, nem fontossági sorrend. Mikor lesz olyan telefon, ami ezt tudja? Rengeteg androidos közül a galaxy S áll talán a legközelebb, illetve az iPhone 4 a fenti pontok teljesítéséhez. Bár mindegyiknek vannak hiányosságai.

airhorn app

calendar 2010. július 31. author kobak

Mivel Dani általában ezerrel kúszik a telefonom után (ilyenkor általában a szájában köt ki, ami egyiküknek sem túl egészséges), most próbaképp betettem az airhorn applikációt, mit szól hozzá.

Tetszett neki:

Azóta viszont a két gyerek versenyben tapogatja a telefont, nekem meg zúg a fejem kicsit.

vodafone mobilnet

calendar 2010. július 21. author kobak

Mindenki mobilnetel. A mobilnet csomagok mindegyik szolgáltatónál egészen elfogadható áron vannak, vagy laptop vásárlása esetén már-már utánadobják az embernek. Már több, mint két éve boldog tulajdonosa vagyok egy huawei e220 modemnek. Ezt egyes körökben szappantartónak is szokták hívni.

Míg tavaly nyáron ódákat zengtem, s örömömben táncra perdültem, hogy a vodafone kihozott egy használható programot, most legalább annyira értetlenül állok a helyzet előtt, hogy a betárcsázás utáni kb 5. percben meghal a dolog. Connected, de nincs adatforgalom. ping time out, vége.

voda mobilnet hiba

Modem kihúz, vagy disconnect után újra csatlakozás után megint 5 perc repülés a világhálón. Másnak is van ilyen? Modem, vagy szolgáltató hiba? Esetleg Józsi módszere segíthet? Köszönöm az ötleteket.

update: Tegnap pár órával a poszt megjelenése után kaptam az alábbi levelet. Ma meg megbeszéltem a dolgokat az ügyfélszolgálattal.

Szia! A blogodon olvastuk, hogy nem működik tökéletesen az internet, gyakran megszakad. Kérünk, küldd el telefonos elérhetőségedet és az internetes előfizetéshez tartozó hívószámot e-mail címünkre (hello.hu@vodafone.com), hogy felkeressünk és megvizsgálhassuk a jelenséget! Köszönjük! Vodafone

update2: A modem a hibát produkálja két másik gépen is. Vistán el se indul, egy másik macen pedig hasonlóan feladja a küzdelmet egy idő után. Most épp a telefonomban van a sim próbaképpen, wireless tether Cyanogen megy, s működik. Azt hiszem modem csere lesz.

A fenti kérdések így másképpen: Melyik modem működik tökéletesen macen? Újabbra cseréltessem, vagy maradjak a jól bevált e220-nál?

update3: Ma bent voltam az ügyfélszolgálaton, s vettem gyorsan K3565-Z névre keresztelt modemet hétezer forintért. K3765 is lett volna ingyen, két év hűség mellett. Arról letettem. Jobb nem két évre aláírni. Nem mintha váltani szeretnék, de jobban érzem magam, ha van egy nyitott hátsó ajtó. :-) Most a 4-es Broadbanddel simán megy a net, nincs szakadás, nincs probléma, mindenki boldog.

voda net

androidportal.hu – a közösség ereje

calendar 2009. november 30. author kobak

analytics

Lassan két hónapos az androidportál, de ahogyan Dani három hónaposan lassan utoléri Borit súlyban, úgy az androidportal minden más általam kreált oldalt leköröz népszerűségben. És ez semmi másnak nem köszönhető, mint az androidportal köré sereglett kis közösségnek. Lassan a kis közösség elől ki kell iktatnom a kis jelzőt. Örülök.

A mai napon az oldal túltett saját magán, hihetetlen mennyiségű látogató járt nálunk. Pedig tegyük hozzá, hogy egy rétegoldalról beszélünk. Azokat szeretné megszólítani a portál, akik android telefont használnak, vagy szeretnének használni. Ismersz ilyet? Ajánld Neki az oldalt!

A telefonoknál megtalálja Mindenki a jelenleg elérhető majdnem összes készüléket, s mindegyikhez azt használó androidportálosok kritikája olvasható. Telefont vennél? Nézd meg mit írnak róla! Telefonod van? Írd le miért az!

Összeszedtük az épp nekünk tetsző alkalmazásokat, meg azokat is, amik épp nem tetszenek. Kommentáld, osztályozd, vagy mutasd be a számodra éppen érdekes alkalmazást!

A hétvégén kipróbáltam a google navigációt, s örömmel olvastam viszont sok-sok hazai portálon a hírt, hogy megy a google navigáció Magyarországon is. Egy rövid lista, hogy hol látható viszont a hír:

Hamarosan egy részletes teszttel jelentkezem a google naviról. Ebben lesz sok kép (POI, satellite view, stb.), meg igyekszem addig videót is készíteni a programról.

Köszönjük Mindenkinek.