A nemrég említett dilemmámat lezártnak tekintem azzal, hogy ma megérkezett az e-bayen időközben megvásárolt aperture 2. Mintegy 2 euróval volt olcsóbb szállítással, biztosítással, mindennel együtt, mint a lightroom upgrade.
A felületet még szokni kell. Teljesen más, mint a LR volt. Az 1.4.1 fenn marad a gépen, mert az abban tárolt képeimet nem fogom áthozni az aperturebe. Ide a mostantól készülő képek kerülnek majd.
Az apple projekt szemlélete tetszik, de még nem tudott ráállni az agyam. Nem látom át, hogy ha már 100+, neadj'Isten 1000+ projektem lesz, akkor azt hogyan fogom átlátni majd. Lehetőség van bőven a programban, tehát inkább nekem kell szemléletet váltanom, úgy tűnik.
Az aperture-re váltással persze elveszítettem az átjárhatóságot a windows és az osx között, de azt hiszem ez igazából sose volt valós szempont. Ha átjárhatóság, akkor továbbra is inkább egy GNOME felületre szeterek átjárni, mint xp-re, vagy vistára. Már csak ilyen vagyok. :-)
Ha majd jobban belejöttem, s ismerem a programot, akkor lehet, hogy postázok majd egy teljesen szubjektív összehasonlítást a két programról.
August 5, 2008 at 9:40pm | aperture, apple, lightroom, osx, photo and tech | 4 Comments | Edit
No, ezt mondja meg valaki, hogy miért történt ma:

A mail egy egyszerű újraindítás után közölte, hogy ő most kikapcsolja a pluginjeimet. Változás az utolsó mail indításhoz képest, hogy frissült az iTunes.
August 1, 2008 at 6:07pm | apple, mail, mail.app, miért, osx and tech | 1 Comment | Edit
Megjelent a lightroom 2. Eddig 1.1.4 (az az iPod firmware volt :-)) 1.4.1.-et használtam, s most gondolkodóba estem.
- Maximálisan elégedett vagyok az
1.1.41.4.1. -es lightroommal, emiatt gondolom a 2-vel is az lennék. - 99 dollártól lehet kapni az upgrade-et.
- Nekünk magyaroknak azonban van olyan szerencsénk, hogy az adobe is 1-1 váltja a dollárt euróra, s még rádob egy kis adót, így az upgrade barátságos 99 dolláros ára 119.79 euró lesz.
- Itt jön a képbe az aperture 2, amit tegnap láttam épp egy helyi apple boltban átszámítva kb. 150 eurónak megfelelő svéd koronáért. Az e-bay.de (kedvenc bevásárló oldalam) pedig ajánlja 120-130 eurós árakon is.
Nos, mi legyen? Megér-e ennyit a lightroom2, vagy ugorjak át aperture 2 -be? Esetleg ott is jön a 3 hamarosan 200 eurós upgrade-ként, tehát az is felejtős? Az aperture 2-ről eddig egyébként csak jót hallottam.
(Jövőre olyan helyre megyünk nyaralni, ahol nincs Internet, s a számítógépet ellenségnek tekintik!)
July 31, 2008 at 8:48am | aperture, apple, lightroom, photo and tech | 5 Comments | Edit
Megjelent, feltettem, s nem érzek semmi különbséget. Persze jobb érzés így, de semmi több. A Spaces továbbra is a majdnem használható stádiumban maradt. A 10.5.3 remek új lehetőséget hozott, hogy a szerencsétlen felhasználó ne essen le a székről a rengeteg űrutazás (asztalok közti repkedés) okozta szédülés, hányinger, s egyéb mellékhatások miatt. Ki lehet kapcsolni az ugrálást.
Egyetlen várvavárt funkció hiányzik még, hogy az alma+tab kombó csak az adott workspace applikációit listázza. Értelmetlenül váltok át a böngészős asztalomon a skype-ra, ha az nincs ott. Minek kell kerülgetnem az adott asztalon nem aktív programokat, ha úgyse tudom kiválasztani őket?!
Ha ezt valaki megcsinálná, akkor már majdnem olyan jó lenne a spaces, mint a legegyszerűbb linux desktopon.
Igen, az osx se tökéletes, s soha nem szabad a hibákat nem észrevenni, s álomvilágba kergetni magunkat (most majdnem ideírtam egy kis regényt erről a gondolatról)! Az osx egy nagyon jól működő operációs rendszer, rengeteg programmal (third party), amik hihetetlenül jól használhatóvá teszik azt.
July 1, 2008 at 5:24pm | apple, osx and tech | 2 Comments | Edit
Mindenki leírta, örömtáncot lejtett, de hangozzék a dolog abból a szájból, ahonnan tegnap elhangzott. Most 60 másodpercben:
June 10, 2008 at 10:25pm | apple, iPhone, ipod, kütyü, tech and viddler | 4 Comments | Edit
Tegnap nekiláttam kitisztítani Andris segítségével az apple leginkább félresikerült termékét. No, ez így nem igaz, mert szép is, meg jó is, amíg működik. A működés hosszútávon garantált, ha légmentesen zárt helyen tartózkodunk, s a kezünk mindig tiszta, nem zsírosodik, s természetesen soha nem izzad, azaz mezei felhasználók számára lehetetlen, hogy a görgő ne mocskolódjon be!
Az egész eseményt egy bekapcsolt videókamera mellett végeztem el, aztán ma egy picit felgyorsítva feltoltam kedvenc videomegosztó oldalamra, a viddlerre:
Előtte: Miden szuper, de csak felfele tudtam scrollozni.
Utána: Minden irányba tudok scrollozni, de a külső gyűrűt nem sikerült rendesen visszatenni, így kissé izmosabb nyomásra kattan csak az egér. Valamit valamiért...
March 19, 2008 at 10:10pm | apple, kütyü and tech | 7 Comments | Edit