Torokfájósan itthon. Szegény diákjaim nem tudtak témazárókat írni ma. Gondolom ők is nagyon sajnálják, hogy belázasodtam. :-)
őszi szünet
Szombaton tíz év és pár hónapos osztálytalálkozonk volt. Tegnap este voltunk egy felejthetetlen borvacsorán (erről még tervezek részletesebben megemlékezni), ma pedig sajnos egy szeretett embertől búcsúztunk el örökre a győri temetőben.
Holnap délután még teremfestés, tanítás, szálak elvarrása, aztán irány a messzi Németország, hogy Ákos és Eva vendégszeretetét élvezhessük pár napig.
Bori betegsége a vége felé közelít, a kedve újra jó, s ez a legfontosabb. Sokat beszél, ma pl. kiosztott, hogy "Mi van te káposztafej?".
A szünet alatt a sok tennivaló közül is szeretnék húzni párat, illetve írni végre egy-két nemcsak énblog jellegű bejegyzést. Sorozat megtekintésben is el vagyok maradva, így azon a fronton is be kell hoznom a lemaradást.
A sok tennivaló ellenére azonban pihenés lesz a fő cél. Alvás.
kemény nap
Sírás, düh, kétségbeesés, s fáradtság vegyül a tehetetlenséggel. Azt hiszem megörülök, s minden tiszteletem eközben Zsófié, aki még mindig talpon. Bori 0-24 nyüszög (vonyítva beszél, jajjgat). Fáj a pocija, lázas, tudom. Ennek ellenére azt hiszem megőrülök. Bevonlutam a szobába, feltekertem a zenét, de mégis azonnal halkítom, hátha szükség van rám. Próbálok nem odakoncentrálni, s mégis odafigyelek.
Egy ilyen délután végén, este lefekvéskor Bori rám mosolyog, s minden mi előtte volt a múlt, s előttem a mosoly. Szeretem. Nagyon.
kettő éven innen, betegen
Bori lassan két éves lesz, de még előtte bezsebeltük az első igazán komoly betegséget. A napok kicsit összefolynak, mivel nap-nap között nem sokat aludtunk, illetve csentünk, amikor lehetett a napközbenekbe is egy kis alvást. Ne rohanjunk azonban nagyon előre (igérem nem megyek bele részletekbe)!
Valamikor szerda este kezdődhetett a dolog, de csütörtöktől kezdett a dolog komolyodni.
csütörtök
Valamikor koradélután csörög a telefonom, hogy menjek segíteni, mert Bori nagyon lázas. Vicces adalék, hogy ez pont aznap volt, amikor az immáron ingyenes pneumo oltást kapta volna Bori (igen, beadjuk, mert felhívott a háziorvosunk, aki javasolta, hogy így járjunk el). Az oltásnak egyetlen ellenjavallata van, ha a gyermek lázas. No, jót nevettünk, milyen kreatív a lányunk, s hazamentünk. Estére kiderült, hogy a láz nem csak az oltás ellen kitervelt sikeres akció volt.
péntek
Bori továbbra sincs jól, s reggelre több pelenka, teljes ágynemű és öltözet cserén vannak már túl, telefonom csörög, s megyek haza a mindenütt mosott babaruha szárad állapotra. Bori nem túl boldog, de hősiesen tűri a dolgot.
szombat
Délelőtt egyedül otthon Borival, aki már szinte nem mozog, csak az ölemben hajlandó lenni, s nem eszik. Délbe Zsófi haza, s közösen aggódunk immáron, hogy most hogyan lesz tovább. Kórház, vagy sem?
vasárnap
Nagy javulást még ekkor sem könyvelhetünk el, azonban este már mosolygott kétszer is Bori, ami szombaton nem fordult elő, normál állapotban viszont rendszeres. Sőt este már ment is saját lábon vagy 5 métert.
hétfő
Reggelre újabb generálcsere, este két-három peluscsere, napközben rossz kedv, de estére nagy áttörés. Bori evett, enni akart. Azt hiszem a gyógyulás útjára léptünk...
orvosok és bogyók
Kezdett életem részévé válni a dokihoz járás, mindenféle bogyók fogyasztása. Ez nem jó, nem ragaszkodom hozzá. Így ma egy részét lezártam. Betömték az utolsó lyukas fogam, s egy életre megtanultam, hogy fogorvoshoz rendszeresen kell járni. Szeptemberben megyek kontrollra, s ez mostantól jó lesz nekem.
A lyme egy másik kérdés, ott júniusban lesz kontroll. Bogyók nincsenek. Remélem nem is lesznek, mert hatalmas negatív leletet produkálok majd. :-)
Föld napi egészség mellékletünket olvashatták.
második nap
Nos, tegnapi nap eredménye, hogy végleg 28 fog maradt a számban. A történet nagyon egyszerűen zajlott, bár néha még most is végigfut a hideg a hátamon, amikor azt a nagy vésőt a szemem elé képzelem...
Nos, reggel 9-re beszáguldottam a fogászatra, fülemben épp a rissingtonpodcast legújabb epizódja, hogy legyen mi elterelje a figyelmemet arról a tényről, hogy önként készülök a "vágóhídra". Megérkeztem a fogorvos kedvesen fogadott, be a székbe, belém döfött egy adag fájdalocsillapított, betömött még két lyukat, majd átirányított a szájsebészhez, aki a bölcsességfogaimtól kellett, hogy megszabadítson.
A két rendelő között egy kis folyosó vezetett, aholis többször is megküzdöttem a gondolattal, hogy most lelépek, de végül betaláltam növéri kiséretben a szájsebészhez. Beültetett a székbe, beinjekciózott mindkét oldalt (szájpadlásba kapni szurit különösen fáj - gondoltam szólok), majd tett egy próbát, hogy érzéketlen-e már az a része a számnak, ahonnan kiszedné a fogakat. Nem volt az. Mégegy szuri. Ezután egy ollóval (igazi nagy) megszurkálta, de ezt már nem éreztem. Elém tett egy papírt, hogy írjam alá, hogy vállalom a műtétet (megint elgondolkoztam, hogy most még leléphetnék, de nem tettem). Vállaltam.
Szék hátradönt, előkerült az a hatalmas véső, s a következő pillanatban már a jobb oldali bölcsesség fogammal labdáztam a nyelvemmel.
- Most akkor a másikat is kiszedjük, jó?- Jó. - Próbáltam mondani, de ugyebár nem igazán tudtam megszólalni. Mondjuk a kérdés is inkább volt költői, s már hallottam is a reccsenést.
- Kész vagyunk.
Ezután kaptam mindkét fog helyére egy-egy gézgombolyagot, harapnom kellett, fizettem, s távoztam (najó, előtte 5 percet ültettek a váróban, mert állítólag nem néztem ki túl jól. Nem is éreztem magam jól.).
Hazatérve jókat derültem magamban, hogy nem is volt olyan para az egész, s hogy minek rémísztget mindenki ezzel. Aztán valamikor déltájban mintha valaki szólt volna, hogy "helló téged megműtöttek, ne örülj annyira", s elmúlt a fájdalomcsillapító hatása. Telefon Oxinak, Cataflamot hozz, mert elpusztulok, közben bevettem két algopyrint, s vártam Oxira, mint a megváltóra.
Este még pár pirulát lenyeltem, reggel óta egész emberi a helyzet. Enni nem nagyon tudok, pedig marha éhes vagyok. Volt már szívószálas leves, meg mindenféle, de pl. amikor pár diákom enni próbált órán (egyébként se díjazom, hátmégma!) picit megharagudtam, s elmondtam nekik, hogy gondolkozzanak, ők hogy viselnék, másfél nap nemevés után, ha valaki előttük falatozna jó izűen. Megértették.
Most épp egy tál spenótot töltöttem magamba kisebb nehézségek árán, utána pedig gondosan kiöblögettem a sebet pálinkával. Nos röviden ennyi. Mindenki rémíszgetett a harmadik nappal, ez holnap lesz. Meglátjuk. Egyelőre nagyobb volt a félelem, mint a fájdalom.
