Tag Archives: boldog
őszi szünet
Szombaton tíz év és pár hónapos osztálytalálkozonk volt. Tegnap este voltunk egy felejthetetlen borvacsorán (erről még tervezek részletesebben megemlékezni), ma pedig sajnos egy szeretett embertől búcsúztunk el örökre a győri temetőben.
Holnap délután még teremfestés, tanítás, szálak elvarrása, aztán irány a messzi Németország, hogy Ákos és Eva vendégszeretetét élvezhessük pár napig.
Bori betegsége a vége felé közelít, a kedve újra jó, s ez a legfontosabb. Sokat beszél, ma pl. kiosztott, hogy “Mi van te káposztafej?”.
A szünet alatt a sok tennivaló közül is szeretnék húzni párat, illetve írni végre egy-két nemcsak énblog jellegű bejegyzést. Sorozat megtekintésben is el vagyok maradva, így azon a fronton is be kell hoznom a lemaradást.
A sok tennivaló ellenére azonban pihenés lesz a fő cél. Alvás.
ádventi naptár
Ma reggel a következő fogadott az asztalom felett:
Persze, amikor megláttam nagyon nem lepődtem meg, mert láttam, hogy készül a dolog. Amikor felkerült a végleges helyére, s amikor ma kinyitottam a december 1-ei kis csomagot, akkor éreztem, jöttem rá, hogy ez nagyon jó, nagyon finom, s nagyon sok munkával járt, mire Zsófi megcsinálta nekem.
Köszönöm szépen.
Ádvent kezdődik, jön a karácsony. Annyira jó lenne, ha ez most nem arról szólna, hogy mindenki idegbajt kap a bevásárlás, s egyéb teendők terhétől. Ilyen “apróságok” nagyon sok örömet tudnak ám okozni! :-)
