kemény nap

Sírás, düh, kétségbeesés, s fáradtság vegyül a tehetetlenséggel. Azt hiszem megörülök, s minden tiszteletem eközben Zsófié, aki még mindig talpon. Bori 0-24 nyüszög (vonyítva beszél, jajjgat). Fáj a pocija, lázas, tudom. Ennek ellenére azt hiszem megőrülök. Bevonlutam a szobába, feltekertem a zenét, de mégis azonnal halkítom, hátha szükség van rám. Próbálok nem odakoncentrálni, s mégis odafigyelek.

Egy ilyen délután végén, este lefekvéskor Bori rám mosolyog, s minden mi előtte volt a múlt, s előttem a mosoly. Szeretem. Nagyon.

October 15, 2008 at 7:13pm | , , and | 3 Comments | Edit

kettő éven innen, betegen

Bori lassan két éves lesz, de még előtte bezsebeltük az első igazán komoly betegséget. A napok kicsit összefolynak, mivel nap-nap között nem sokat aludtunk, illetve csentünk, amikor lehetett a napközbenekbe is egy kis alvást. Ne rohanjunk azonban nagyon előre (igérem nem megyek bele részletekbe)!

Valamikor szerda este kezdődhetett a dolog, de csütörtöktől kezdett a dolog komolyodni.

csütörtök
Valamikor koradélután csörög a telefonom, hogy menjek segíteni, mert Bori nagyon lázas. Vicces adalék, hogy ez pont aznap volt, amikor az immáron ingyenes pneumo oltást kapta volna Bori (igen, beadjuk, mert felhívott a háziorvosunk, aki javasolta, hogy így járjunk el). Az oltásnak egyetlen ellenjavallata van, ha a gyermek lázas. No, jót nevettünk, milyen kreatív a lányunk, s hazamentünk. Estére kiderült, hogy a láz nem csak az oltás ellen kitervelt sikeres akció volt.

péntek
Bori továbbra sincs jól, s reggelre több pelenka, teljes ágynemű és öltözet cserén vannak már túl, telefonom csörög, s megyek haza a mindenütt mosott babaruha szárad állapotra. Bori nem túl boldog, de hősiesen tűri a dolgot.

szombat
Délelőtt egyedül otthon Borival, aki már szinte nem mozog, csak az ölemben hajlandó lenni, s nem eszik. Délbe Zsófi haza, s közösen aggódunk immáron, hogy most hogyan lesz tovább. Kórház, vagy sem?

vasárnap
Nagy javulást még ekkor sem könyvelhetünk el, azonban este már mosolygott kétszer is Bori, ami szombaton nem fordult elő, normál állapotban viszont rendszeres. Sőt este már ment is saját lábon vagy 5 métert.

hétfő
Reggelre újabb generálcsere, este két-három peluscsere, napközben rossz kedv, de estére nagy áttörés. Bori evett, enni akart. Azt hiszem a gyógyulás útjára léptünk...

October 13, 2008 at 8:55pm | , , , and | 6 Comments | Edit

vasárnap

Ma olyan igazi vasárnap volt. Sok ideje újra (sajnos eddig mindig volt valami munka, vendégség, vásárlás, rohanás, stb.). Délelőtt elmentünk templomba, Bori ott maradt gyerekmegörzésen egyedül(!), majd beugrottunk tejért az Aldiba (legjobb, s legjobb árú 3.5 tej van náluk, annál csak a házi tej finomabb), DVD-ért a MediaMarktba, s hazajöttünk. Közös ebéd, s délutáni alvás (mindenki) következett. Ez nagyon jó volt. Reggel is, s délutáni alvásból is Bori keltegetett azzal, hogy felmászott az ágyba, s adott puszit.

Délután pedig betettünk egy új polcot Bori szobájába. Így egy kicsit csökkent az esélye annak, hogyha éjszaka valmiért be kell menni Hozzá (általában inni kér, de ez az idő hűvösebbre fordulásával egyre ritkább), akkor nyakunkat törjük egy-két játékban, melyeknek még nincs helye.

Egy ilyen nap után sokkal jobb megkezdeni egy munkahetet. Délutáni alvást lehet, hogy magam esetében is rendszeresítem a jövőben.

September 28, 2008 at 7:26pm | , , and | 0 Comments | Edit

másfél perc

Fekszem a matracon, Bori rohangál. Telefon elő, rögzít, feltölt, íme:

A minőségért elnézést, de a hangulat azt hiszem átjön. :-)

September 16, 2008 at 4:23pm | , , , and | 4 Comments | Edit

pijoszkát!

A cimbeli egészen fura szó az "Apa meséld el nekem a Piroskát!" mondat megfelelője Bori szájából. Általában elhangzik esténként altatáskor. Néha már én is unom a történet elmesélését, ami egyébként egy brutális krimi. Vagy nem is tudom hova soroljam be.

Piroska az ártatlan szereplő elindul elvinni a nagymamának a kosárban található finomságokat. A farkas jól kitervelt gyilkosságot hajt végre, amikor Piroskát elküldi virágot szedni, s először a nagymamával, majd pedig Piroskával végez (felfalja őket). Ezután jön a vadász, aki először felvágja a farkas hasát (már ez se éppen barátságos cselekedet), majd pedig köveket tesznek a hasába, hogy amikor kimegy inni a kúthoz, beleessen (ezt már nem szoktam elmesélni).

Brutális történet. A múltkor a Hófehérkébe kezdtem bele, de az se jobb. Hihetetlen!

September 15, 2008 at 4:25pm | , and | 7 Comments | Edit

esti gondolatok

Éjfél van. Dög meleg. Bori épp most ébredt fel, s ordította torka szakadtából, hogy 'inni'! Vittem Neki inni. Full leizzadva keltem egyébként. Ittam én is. Aztán rájöttem, hogy ha már kaptam Zsótól finom Kinder csokit (kedvencem), akkor eszem azt is hozzá. Nem volt jó döntés. Ebben a melegben, ráadásul éjjel nem jó csokit enni.

Most mindjárt kimegyek az erkélyre, s kiszellőztetem a fejemet. Ősz van, ideje lenne, hogy hidegebb legyen.

Miközben a hidegebb időre várok, azon gondolkodom, hogy mit tegyek fotózás terén való ismereteim elmélyítése érdekében. Zsuzsi, hugom amióta "megörökölte" a D70s-t fotós iskolán gondolkodik. Megfertőzött, én is nézelődök azóta. A nézegetésnek azonban a héten vége kell, hogy szakadjon, mert a tanfolyamok elindulnak a jövő, vagy az azutáni héten.

A kérdés lényege az, hogy mivel ad többet egy tanfolyam, mint a saját próbálkozás, könyvek, s netes fórumok, továbbképző oldalak. Megéri-e sok pénzt kiadni rá? Ha igen, melyiket ajánljátok Ti? Annyi tanfolyam, s annyi név van, hogy nagyon nehéz lenne dönteni köztük. Mivel nem érzem magam teljesen kezdőnek, emiatt nem is akarok olyan kurzust elvégezni.

Segítségképpen leírom ide, hogy mi érdekel: ember, portré, riport, sport, esetleg épület. Makró hidegen hagy, s a természet, s tájképfotózás mérsékelten érdekel.

September 6, 2008 at 10:41pm | , , , , and | 8 Comments | Edit

 1 2 3 … 10 Next →

Recent Comments

Flickr & stuff

  • kitakarozva, fazva, alva
  • kitakarozva, fazva, alva
  • kitakarozva, fazva, alva
  • medveotthonban
  • dédivel
  • Bori & the cake

Tags

Last.fm