Posts Tagged ‘bori’

helyzetjelentés

calendar 2008. június 24. author kobak

Miközben ezt írom épp egy tárgyalás kezdetére várok a Ráday utcában, egy hideg Erdinger társaságában. Így egész elviselhető ez az időjárás. Nos, megpróbálom összeszedni hova tűntem az elmúlt pár napban, amiket lassan hetekben lehet számolni.

Előszöris volt ugye az albérlet projekt, ami megoldódott, s emiatt köszönet minden segítőkész barátnak, ismerősnek.

Aztán érettségiztettem, ami nem kevés adminisztrációval, s sok stresszel járt. Igen, jobban izgultam, mint a sajátomon. Mindeközben megírtunk 34 bizonyítványt. Kétnyelven, ráadásul duplán, mert később derült ki, hogy kétnyelvű kell. Öröm volt. Aztán hamarosan indul egy projekt, s folyamatban van három másik. Eközben pedig készülök elvinni egy kupac gyermeket Németországba táborozni…

Terveztem egy csomó mindenről posztot írni, ezek egy része már megvan piszkozatban, a többi még a fejemben pihen. Ha nem felejtem el (akkor tényleg jó gondolat volt), akkor lesz is bejegyzés belőlük.

Mikor befejeztem már régen itthon ülök egy adag feladattal a nyakamban, amiket most félre dobok, mert házasságot ünneplünk (holnap előtt 3 éve történt), s örülünk, hogy Bori immáron 20 hónapja vidámságot visz mindennapjainkba (kelemenbandiék Bodzájának is sok boldogságot kívánunk!).

rohanás

calendar 2008. május 20. author kobak

Tegnap nagy rohanás volt, kezdődött, hogy Zsót elkisértem fogorvoshoz, s amíg Ő benn volt, mi Borival száguldoztunk a szigeten. Tetszik a “futóösvény”. Kedvet kaptam, hogy kimenjek egyszer majd futni is.

Nos, miközben hazafele tartottunk, néha-néha ránéztem az órámra, hogy odaérek-e a tojásdobálás által sokkal nagyobb médiavisszhangot kapott Balmer előadásra. Végül csak kihagytam, hogy élőben hallgassam végig a Microsoft fejét. A nemodaérésnek egyszerű oka volt. Zsó valahogy rosszul lépett, így azóta nem nagyon bír lábra állni.

Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás. S tényleg van. Csak észre kell venni, át kell helyezni a fókuszt. A rohanásból adódóan bár nem volt időm semmi érdemi munkára (értsd emelt érettségi tételek átnézése, webes dolgok, egyebek), de sokat voltam Borival, s ez kárpótolt sok mindenért.

Ma amikor arra számítottam, hogy lesz egy dupla lyukas órám, s már programot is szerveztem magamnak, kiderült, hogy francia OKTV érettségire felügyelek.
A dolog vicces volt, mert egy árva kukkot nem tudok franciául. Amit meg el tudok mondani (egy mondat: Keresd a nőt), azt gőzöm sincs, hogyan írják. Így az ideális felügyelőtanár szerepét töltöttem be, aki ha akart volna se tudott volna segíteni. :-)

mai séta képekben

calendar 2008. március 18. author kobak

napsütötte esős utca

Bori

Bori

vigyázz Rá, nézz le Rá!

calendar 2008. január 27. author kobak

Ma hazafelejövet anyuéktól beugrottunk az ikeába. Bori elkezdett szaladgálni, én követtem. Hihetetlen, hogy az emberek kizárólag szemmagasságban hajlandóak nézelődni. Pár ember simán átgázolt volna Borin, ha nem alkotok védő aurát körülötte, s tolom félre őket.

Alapvetően mindenki kedves volt, meg bocsánatot kért, de baromira nem tűnik fel nekik egy kis apróság, aki a lábaik alatt cirkál ezerrel.

Persze belegondolva nem tudom, hogy én mennyire néztem a lábam elé mielőtt Bori megszületett. Mindenesetre ez azóta megváltozott, mint sok minden más is. :-)

A végére pedig egy kis kép csokikrém fogyasztás közben:

csokikrém evés

geekleány

calendar 2008. január 9. author kobak

Bori tegnap az ölemben ülve megszerezte az egeret, s határozott, tudatos mozdulatokkal elkezdte átvenni a számítógép feletti uralmat. Ez már egy jóval tudatosabb lépés, mint a legutóbbi akció volt. Következzen pár képi bizonyíték:

bori és az egér

Még pár kép az indafotón:


áldott karácsonyt!

calendar 2007. december 23. author kobak

Feldíszítették az angyalok a fát már ma, Bori pedig belevágott a díszek leszedésébe. Az alábbi pár képpel kívánok Nektek áldott, békés, boldog karácsonyt!

karacsony1

karacsony3

karacsony4

karacsony5

karacsony6

második névnap

calendar 2007. december 4. author kobak

Boldog névnapot Kicsi Lányunk! :-)

Bori

a kis kocsival

Bori

száguld

Bori

elfoglalt

Bori gyalogol

calendar 2007. november 24. author kobak

Kisasszony már egyre többször nem veszi észre, hogy nem fogjuk a kezét, vagy épp nem kapaszkodik. Ilyenkor egyedül gyalogol. És lássátok Ti is Borit totyogás közben:

bulifotók

calendar 2007. november 2. author kobak

Bori 1 éves buliján készültek az alábbi képek. A képek készítője Dénes György. Köszönet értük.

Zso + Bori

csalad

gyerkocok

1 év

calendar 2007. október 25. author kobak

Bori mategnap volt 1 éves. Hihetetlen. 1 év úgy telt el, hogy észre se vettük. Persze már elépzelni se tudom milyen lenne nélküle. Nem is akarom.

Egy év, több, mint 700 óra alváshiány, megszámlálhatatlan mosoly, s pillanat, amik nélkül sokkal szegényebbnek érezném magam. Jó ketten, csodálatos dolog a házasság, de itt abszolút igaz, hogy a több jobb. Egy éve még csak egy pár voltunk, akik gyereket várnak, mostanra kis család lettünk.

Vannak, voltak nehezebb pillanatok, büdös és büdösebb pelusok, néha nehezebben megy az etetés, s van, amikor nem alszik el Bori azonnal. Ezek hozzátartoznak már kis családunk hétköznapjaihoz. Amikor ébred, ránk mosolyog, nem tudja éppen merre van előre, s merre hátra, átölel, megsimogat, puszit ad (ez még nem tökéletes, de majd az lesz), s amikor megharap, mind-mind fantasztikus pillanatok. Mindig vannak célok, amiket megpróbálunk elérni, megtanultunk forogni, enni, gügyögni, tapsolni, csipicsipcsókát mutatni, integetni, s most járni próbálunk. Igen, próbálunk. Nekünk ugyanúgy feladatunk megmutatni Borinak, segíteni Őt benne.

És akkor egy ismert, de talán már elfeledett kép. Így kezdődött, ekkor még fel se fogtam, mi is történik:

Ez pedig pár napja készült:
Bori 1 eves

Boldog születésnapot Törpe!