kobak pont org

Tegnap nagy rohanás volt, kezdődött, hogy Zsót elkisértem fogorvoshoz, s amíg Ő benn volt, mi Borival száguldoztunk a szigeten. Tetszik a “futóösvény”. Kedvet kaptam, hogy kimenjek egyszer majd futni is.

Nos, miközben hazafele tartottunk, néha-néha ránéztem az órámra, hogy odaérek-e a tojásdobálás által sokkal nagyobb médiavisszhangot kapott Balmer előadásra. Végül csak kihagytam, hogy élőben hallgassam végig a Microsoft fejét. A nemodaérésnek egyszerű oka volt. Zsó valahogy rosszul lépett, így azóta nem nagyon bír lábra állni.

Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás. S tényleg van. Csak észre kell venni, át kell helyezni a fókuszt. A rohanásból adódóan bár nem volt időm semmi érdemi munkára (értsd emelt érettségi tételek átnézése, webes dolgok, egyebek), de sokat voltam Borival, s ez kárpótolt sok mindenért.

Ma amikor arra számítottam, hogy lesz egy dupla lyukas órám, s már programot is szerveztem magamnak, kiderült, hogy francia OKTV érettségire felügyelek.
A dolog vicces volt, mert egy árva kukkot nem tudok franciául. Amit meg el tudok mondani (egy mondat: Keresd a nőt), azt gőzöm sincs, hogyan írják. Így az ideális felügyelőtanár szerepét töltöttem be, aki ha akart volna se tudott volna segíteni. :-)

Ma hazafelejövet anyuéktól beugrottunk az ikeába. Bori elkezdett szaladgálni, én követtem. Hihetetlen, hogy az emberek kizárólag szemmagasságban hajlandóak nézelődni. Pár ember simán átgázolt volna Borin, ha nem alkotok védő aurát körülötte, s tolom félre őket.

Alapvetően mindenki kedves volt, meg bocsánatot kért, de baromira nem tűnik fel nekik egy kis apróság, aki a lábaik alatt cirkál ezerrel.

Persze belegondolva nem tudom, hogy én mennyire néztem a lábam elé mielőtt Bori megszületett. Mindenesetre ez azóta megváltozott, mint sok minden más is. :-)

A végére pedig egy kis kép csokikrém fogyasztás közben:

Boldog névnapot Kicsi Lányunk! :-)

a kis kocsival

száguld

elfoglalt

Bori mategnap volt 1 éves. Hihetetlen. 1 év úgy telt el, hogy észre se vettük. Persze már elépzelni se tudom milyen lenne nélküle. Nem is akarom.

Egy év, több, mint 700 óra alváshiány, megszámlálhatatlan mosoly, s pillanat, amik nélkül sokkal szegényebbnek érezném magam. Jó ketten, csodálatos dolog a házasság, de itt abszolút igaz, hogy a több jobb. Egy éve még csak egy pár voltunk, akik gyereket várnak, mostanra kis család lettünk.

Vannak, voltak nehezebb pillanatok, büdös és büdösebb pelusok, néha nehezebben megy az etetés, s van, amikor nem alszik el Bori azonnal. Ezek hozzátartoznak már kis családunk hétköznapjaihoz. Amikor ébred, ránk mosolyog, nem tudja éppen merre van előre, s merre hátra, átölel, megsimogat, puszit ad (ez még nem tökéletes, de majd az lesz), s amikor megharap, mind-mind fantasztikus pillanatok. Mindig vannak célok, amiket megpróbálunk elérni, megtanultunk forogni, enni, gügyögni, tapsolni, csipicsipcsókát mutatni, integetni, s most járni próbálunk. Igen, próbálunk. Nekünk ugyanúgy feladatunk megmutatni Borinak, segíteni Őt benne.

És akkor egy ismert, de talán már elfeledett kép. Így kezdődött, ekkor még fel se fogtam, mi is történik:

Ez pedig pár napja készült:

Boldog születésnapot Törpe!