A következő tartalmú e-mailt kaptam ma. :-)
Kedves járókelő barátunk!
Szoktál járni (mármint: gyalogosan) a Bajcsy-Zsilinszky és az Andrássy utak kereszteződésénél? Megkísérelted már a lehetetlent: szabályosan (zöldben) átérni a túloldalra? Benned is felment a pumpa mikor féltávon futamodásra kényszerített a fenyegetően közeledő kocsihad? És ha most az egyszer a bosszankodáson túl tennél is ellene valamit?
Ha igen, itt a várva-várt alkalom. Május 17-én 17 órakor, legalább egy akció erejéig, szabadjára engedheted a benned szunnyadó RAdikális GYAlogost. A terv pofon egyszerű. Az említett kereszteződést, uszkve kétszáz tettre kész ember közreműködésével, pár percre lefoglaljuk. Miközben a tömeg a zebrákon rendületlenül halad körbe-körbe, a bőszen tülkölő autósokat bohócnak öltözött aktivisták nyugtatgatják, míg egy megmondóember a média képviselőit tájékoztatja a 'flash mob' okairól.
Az elsődleges cél NEM az épp utunkba akadó autósok megszivatása, HANEM annak a nyomatékosítása, hogy
1. elegünk van a "megtűrt közlekedési résztvevő" státuszból — annál is inkább mivel
2. a 'lábbusz' a leginkább környezetkímélő közlekedési eszközök egyike — amely(ek)nek
3. biztosítani kell az infrastrukturális, közlekedésszabályozási, pénzügyi, stb. feltételeit.
Ha úgy érzed, hogy az előzőekben felvázolt célokért, akár a morcos időjárás viszontagságaival is dacolva, készen állsz fellépni, küldje jelzést a következő emailre radikalis.gyalogos@gmail.com (feltétlenül írd meg neved, telefonszámod, és e-mail címed) és mihamarabb szólj kedvesednek, barátaidnak, nagymamádnak, kutyádnak, cicádnak!
Lépjünk együtt egy élhetőbb városért a peripatetikus álmodozók, gandhiánus világjárók, 68-as lázadók, és egyéb kerékkötők nyomdokaiba!
RAdikális GYalogosok
Kis kiegészítés: Klikk a flash mob szóra, ha nem tudod mi az!
April 25, 2006 at 2:28pm | budapest and funny | 1 Comment | Edit
Tegnap lenn voltam kosarazni a gimiben este. Nagyon jó kis társaság gyűlt össze, s jól eljátszogattunk. Még fejlődnöm kell, de azért van amire még emlékszem. Oda is (itt metróztam is viszonylag sokat), meg vissza is görivel mentem.
Visszafele a Batthyány tértől hazáig gurultam. Lenyügöző az a hatalmas mennyiségű víz. Két fajta emberrel találkoztam útközben. Mindkettőből sok volt. Az egyik a segítő polgárőr, a másik az amatör fotós volt. 2006 sláger témája az árvíz lesz. (bp photobloggers "gyorslövése" a témában)
April 4, 2006 at 8:33pm | énblog, budaiközépiskola, budapest, snowboard and sport | 2 Comments | Edit
Naponta utazok bkv-val. Azon utasok közé tartozom, akik alapvetően elégedettek a szolgáltatással, azonban van egy pár dolog, ami különösen zavar. Ez pedig a nem beszélünk idegennyelven dolog.
Már írtam egy ellenőrös storyt, de ma már nem tudom szó nélkül hagyni a következőt:
Megkérjük kedves utasainkat, hogy jegyüket, vagy bérletüket készítsék elő, mert a kijáratnál ellenőrök dolgoznak. Köszönjük.
Tök jó. De kérem a szerencsétlen külföldi túrista honnan fogja tudni, hogy most mi a fene van? Ráadásul ezutan még a külföldiül nem beszélő ellenőr jól le is ordítja a fejét (magyarul), hogy miért nem vette elő a jegyét. Az utasok meg idegesek, hogy miért tartják fel a sort...
Azt hiszem, nem olyan nagy kérés, hogy az idézett mondatot angolul is mondják már be! Köszönöm.
April 3, 2006 at 3:57pm | énblog, budapest and hétköznapok | 5 Comments | Edit
Ma bementem a Déli pályaudrari postára, hogy befizessek pár csekket. Érdekes változás, hogy mikor belépsz, majdnem átesel egy sorszámkiadó autómatán. Persze az emberek inkább megkerülik, mint használnák. Talán ezért játszódik le a következő párbeszéd minden második ügyféllel:
-Jó napot, kért sorszámot?
-Nem.
-Akkor legyen szíves menjen vissza, nyomja meg a gombot, s hozzon egy sorszámot! Ezen a héten felmérés készül a kiszolgálás sebességéről, s sajnos nem szolgálhatom ki sorszám nélkül.
-Értem, de én csak egy csekket szeretnék befizetni.
-Sajnos ahhoz is szüksége lesz egy sorszámra.
-De nem lehetne...
Két ember erre megsértődött és távozott, egy pedig puffogva hozott egy sorszámot (ami nem került 15 másodpercbe sem). Miért olyan nehéz belátni, hogy rosszul csináltak valamit? Nem értem.
Ráadásul a dolog tényleg azonnal korrigálható lett volna, s mindenki bolgogan ment volna a dolgára. Kicsit gyerekes ez a sértődősdi. Csak szegény alkalmazottakat sajnálom, akik nem tehetnek az egészről, de rajtuk csattan az ostor.
March 29, 2006 at 4:32pm | énblog and budapest | 0 Comments | Edit
Ma megint megpróbálkozom a falmászással. Jó móka, de az a baj, hogy eddig az ujjaim úgy éreztem, hogy letörnek, s már nem bírtam tovább, azonban nem fáradtam el rendesen. Ma emiatt változtatok a stratégiámon, s a szép időnek köszönhetően görivel megyek. Így az ujjaim is és a lábaim is elfáradnak majd! :-)
March 27, 2006 at 3:32pm | énblog, budapest, snowboard and sport | 0 Comments | Edit

Tamás mise újra. További infóért klikk a képre!
March 27, 2006 at 3:25pm | énblog, budapest and hírek | 0 Comments | Edit