Arsene Lupin

Újabb film élmény.
A film, kicsit lassan, de egész izgalmasan indul. Szépen felpereg a közepére. Azonban ekkor kezd számomra érthetetlen módon összekuszálódni. (aki még nem látta, s izgulni akar, az ne olvassa tovább!)

Miért kerül elő a nő a hajóról a végén? A rendező/forgatókönyv író vicces akart lenni, vagy esetleg valami fontosabb szerepe volt neki, csak nekem nem jött át? Mi értelme volt belekavarni a filmbe Ferenc Ferdinándot? OK, minden filmben kellemes élmény a magyar vonatkozás, meg felkapja rá az ember a fejét, nade itt inkább a "hogy kerül a csizma az asztalra" kérdés merült fel bennem.

Persze lehet vitatkozni a film kapcsán, s ha valaki megmagyarázza az említett jeleneteket, akkor azt meg is köszönöm Neki rögtön.
Nem tudom, hogy szerepet játszik-e értetlenségemben, hogy nem olvastam Arsene Lupin regényeket azelőtt...sajnos a film nem is késztetett erre, amit szintén nem a film pozitívumaként kell elkönyvelnem.

Nos, akkor a szokásos összegzés következik, azzal a különbséggel, hogy a filmre adott 5 pont a fenti "zagyvaságok" miatt is van, ha ezeket valaki tisztázza, akkor másfél pontot jóváírok a filmnek a saját kis skálámon (, nem mintha ez bárkit is érdekelne :-)).

infók:
5/10

2005. 05. 07. @ 23:24 | | 5 Komment | Edit

A repülő török lánya

Tegnap egy kellemes mozi élménnyel gazdagítottuk magunkat Zsófival. Már igazából a tele volt mindenem, ami tele lehet a rengeteg teendővel (egyetem, munkák, eslüvő szervezés...), s ki akartam kapcsolódni.

Cél egyébként a Blueberry című film volt, de azt már akkor - mikor odaértünk egy kiadós palacsintázás után - a mammutban nem játszották.
Nem baj, mert tetszett nekem anno a tigris és a sárkány is, s szeretem az ilyen jellegű repkedős, verekedős, gyönyörű helyeken játszódó filmeket.

A storyn nem gondolkoztak annyira sokat, mint lehetett volna, de így is egy szép szerelmes mese kerekedett belőle. Aki szereti az ilyen filmeket, vágyik egy kis kínai/hongkongi nyelvre, annak feltétlen ajánlom.

infók:
7/10

2005. 05. 05. @ 12:55 | | 0 Komment | Edit

almamag

Mindenkinek ajánlom az almamag című filmet. Sajnos újra egy olyan alkotás, ami nálunk nem jelent meg, s nem is hiszem, hogy megjelenik. Esetleg majd videón, de úgy, hogy senki nem hall igazán róla. (lásd Ali című film)

A weboldal pedig kötelező minden rajzfilm, manga, stb. kedvelőnek!
(ott már hírdetik a DVD megjelenést)

infó:

2005. 05. 02. @ 18:06 | | 0 Komment | Edit

Nagy hal

Zsófival megnéztük a nagy hal című filmet. Réges régen olvastam róla, amikor a moziban ment, s akkor terveztem is, hogy elmegyek megnézni. Ez azonban valamiért akkor nem jött össze.

A film nagyon kellemes, igazából nem tudom kategóriába sorolni, de azt hiszem nem is kell mindent beskatulyázni. Kedves, humoros, elgondolkodtató film, remek színészi alakításokkal.

infók:
8/10

2005. 04. 29. @ 23:28 | | 0 Komment | Edit

A Zu legendája

Tegnap előtt megnéztem a címbeli filmet. Szeretem a szorakoztató filmeket. Kikapcsolnak, s másfél óráig nem gondol az ember iskolára, egyetemre, szakdolgozatra, semmire.

A tigris és a sárkány, a hős után gondoltam ez a film is hasonlóan kellemes élmény lesz. Alapvetően a hős című film a hangulatával, szépségével, s eleganciájával fogott meg. Szenzációs film volt. Ugyanígy a Tigris és a sárkány. Ez a film azonban se nem hangulatos, se nem szép. :-(

Ez van. Néha mellényúl az ember...

Infók:
4/10

2005. 04. 26. @ 12:09 | | 0 Komment | Edit

 1 2 3 … 11 Next →

További bejegyzések

Flickr & stuff

  • kitakarozva, fazva, alva
  • kitakarozva, fazva, alva
  • kitakarozva, fazva, alva
  • medveotthonban
  • dédivel
  • Bori & the cake

Tags

Last.fm