funkdoobiest koncert

Tegnap volt koncert. A kezdési időpont este 9 volt hivatalosan. Abban az időben én még vígan itthon játszogattam az estiskola footerjével és próbáltam emberi formát adni a hunbeatboxnak internet explorerben. Zsófi már kérdezgette, hogy most akkor nem mész? De. Elindultam.

Kocsiba be, mert gondoltam későn lesz vége, s hiába a kiváló 105-ös (aminek a Márvány utcai megállójába ellő az airport, durva!), éjfél után már nehézkes hazamenni. Másrészt, ha van kocsi, nem kell kabát, ruhatár, stb.

Tiszta mázli, hogy baromira ráértem, így amellett, hogy kiváló 95-ös oktánszámú benzint adtam útközben a járgánynak hogy-hogynem megkérdeztem a kutas embertől, hogy megtekintené-e az olajszintet. Megnézte, mondta, hogy porzik.
- Volna szíves feltölteni? - kérdeztem.
- Mi van benne?
- Olaj - gondoltam magamban, de mégis a következő kérdés jött ki a számon - Hogy érti?
- Milyen olaj, mert nem mindegy, hogy mit teszek bele.
- Sajnos nem tudom, a szervízben, amit olajcserekor beletöltöttek.
- Akkor csak az xy (itt egy márkanév, verziószám kombináció hangzott el, de mivel az üres flakont ott hagytam, továbbra sem tudom milyen olaj van benne) olaj jó, az keverhető mindennel.
- Ezesetben azt kérem szépen!

A kutas ember ezután lemosta a szélvédőt, majd pedig elváltunk. A kocsiban bepattintottam az iTrippet a touch aljába, kikerestem a Wopbabbalubop című slágert, feltekertem a hangerőt, s repültem a Gödörklub felé.

Megérkezve, láttam, hogy itt ugyan 10 óra van, de műsornak semmi nyoma. Unalmamban rácsatlakoztam a Gödör wifijére, s Konrád, Márk és Blumi onlinemarketing WolfGábor eszmecseréjét követtem a twitteren. Mindehez egyébként kiváló háttérzenét szolgáltatott az aktuálisan munkálkodó DJ.

Amikor már ott tartottam, hogy az iwiw-re belépjek, megmentésemre érkezett Tschöppy, akivel aztán az egyébként kedves kiszolgálóhölgyet kergettük az őrületbe, hogy nem egyszerű sört, hanem limonádét merészeltünk kérni. Ráadásul Tsch csak naranccsal, így külön megnehezítette a kisasszony dolgát. By the way, ha Gödör, akkor limonádé!

Időközben nagy tudású emberek említették, hogy a Funkdoobiest hamarosan a színpadon lesz (a hamarosan fél éjfélt jelentett), s ez meglepő módon tényleg megtörtént.

Funkdoobiest a színpadon. Első megállapítás, ezek bizony öregek. 40 felett mindegyik első ránézésre. Az indulás a sok “you say Funk, I say Doobie”, meg forítva után három számig remek volt, de utána úgy tűnt elfáradtak, s inkább egy kabaré előadássá alakult. Az együttes utolsó lemeze 2004-ben jelent meg, s a koncert elvileg az új lemez promóciós turnéja volt. A koncert alatt azonban a “check out our brand new shit coming to you in 2009…” felkiálltáson (ami egyébként elég gyakran elhangzott) nem akaródzott ténylegesen bemutatni Nekik az új dalokat. Azért fogalmaztam ilyen furán, mert a koncert azzal zárult, hogy CD-ről (!) lement egy szám az új albumról.

Összességében jó volt látni gyermekkorom egyik kedvenc együttesét színpadon, de messze volt a tegnapi koncert attól, hogy ezt nevezzem életem koncertélményének (hacsaknem a kabaré kategóriában).

2008. 10. 06. @ 13:33 | , , , , and  | 5 Komment

what’s up

29 évesen még nem is írtam a blogba bejegyzést, s emiatt le kell szögeznem, hogy semmi összefüggés a két esemény között. Hasonlóan nincs sszefüggés, hogy az azóta érkezett rengeteg kommentre se reagáltam még. Elnézéseteket kérem! Rengeteg dolgon agyalok, sok mindent csinálok, s eközben legföbb célom ezek számának limitálása.

A sok projekt közül egy-kettő megtartása, s az így felszabaduló szabadidőt pedig a családomra akarom fordítani. És ekkor csurran-cseppenne bőven idő, hogy gondolataimat itt a blogon is megosszam Veletek.

Jelenleg aktív projektek:

  • estiskola - motort váltottunk, lejátszót cseréltünk, új blogok készültek bele, s szélesebb lett az oldal. Van még mit csinálni, de már most látványos változások vannak.
  • hunbeatbox - most ha kattintotok láthatjátok milyen lesz az oldal. Tschoppy fogja megváltani a magyar beatbox világot az oldalon. Holnaptól az övé az oldal teljes egészében.
  • KIE tappancs munkacsoportjának a száz éves oldala (nyári táborokat csinálunk gyerekeknek). Lesz wp, galéria pluginekkel, s az egész picit fel lesz turbózva.
  • fotolog - pixelpostot lecserélem majd valamikor wp-re. Már megvan a kezdet, de még gőzöm sincs mikor lesz kész. Mikor tudok majd rá időt fordítani.
  • ultimate.hu - a sok xy.ultimate.hu blogot be akarom tenni egy wpmu alá. Szintén majd valamikor történik.
  • kobak.org - habari frissítés, design gatyábarázása. Gőzöm sincs mikor csinálom majd meg.
  • Természetesen tanítok
  • Redszergazdálkodom pár helyen

Amiről írni szeretnék (majd):

  • Tanítás - volt mostanában egy-két elég érdekes és tanulságos esemény az iskolában.
  • itouch - programok, jailbreak, stb.
  • habari - immáron több hónap használat után
  • wpmu - mire jó, mire nem?
  • van pár megvágatlan videóm Boriról.
  • tapasztalataim egy teljesn új projektben, melyet szándékosan nem listáztam, mert volna rengeteg dolog, amit le kéne írni vele kapcsolatban, s kevés lenne a fenti hely.

Röviden, tételesen ennyi. Szerettem volna moziünnepre menni, de ez kimarad, a funkdoobiest koncertet viszont jövő héten nem hagyom ki.

2008. 09. 27. @ 08:07 | , , , , , and  | 5 Komment

podcast #16 - Jazzkantine Hell’s kitchen

Jazzkantine Guru Jazzmatazz formációjára hasonlító kiváló együttes. Nem ma kezdtek, bár első albumuk óta nem sokat hallottam róluk. Jazz + HipHop a főprofil, bár ettől a címbeli legújabb albumuk teljesen elüt. Itt “régi” rock klasszikusokat dolgoztak fel jazz változatban, ezzel teljesen egyedi, s új dalokat hoztak létre. Hallgassátok, s ha jót akartok Magatoknak, vagy nekem, akkor szerezzétek be az albumot! Nekem az első és az utolsó album megvan. A köztes CD-ket szivesen fogadom.

2008. 07. 27. @ 10:59 | , and  | 5 Komment

podcast #11 - ladies

Kisebb szünet a 10. adás óta, de itt a 11. és elárulom, hogy már megvan az ötlet a következő két podcastra is. A mostani összeállításban női hiphop előadóktól válogattam. Tudom, hogy nem teljes a lista, Queen Latifah, Mc Lyte, meg egy csomó mindenki bekerülhetett volna még, ehelyett Bahamadia, Herbaliser feat. Bahamadia, Hurricane G zenéit fűztem egybe. Kellemes, boldog szombat délelőttöt Mindenkinek!

Akinek tetszenek ezek a zenék, annak ajánlanék pár zenét: Bahamadia , The Herbaliser albumok. Nekem a Bahamadia BB Queen hiányzik a repertoárból. :-)

2007. 05. 26. @ 11:54 | , and  | 4 Komment

mashupradio.com

mashupradioPodcast ajánló!!! DJ Muggs (SoulAssassins, Cypress Hill) rádióadást üzemeltet. A rádió neve MashUpRadio. Az adás elvileg hallgatható az éterben is valami módon, de ez annyira nem mozgat. Ami viszont annál inkább, hogy van podcast feed. Be is pakoltam már az iTunesba. Egyébként az oldal “régi” változazta is elérhető. Itt van is pár letölthető mix real audio formátumban.

2007. 03. 09. @ 21:20 | and  | 5 Komment

podcast #10 - hiphop történelem

hiphop odyssey

Előre szólok, hogy nem szeretem a Myspace-t. Átláthatatlannak tartom a legtöbb profiloldalt, meg egyébként is olyan jellegtelen az egész. Most azonban az Open Source Brain blog rávett, hogy körülnézzek DJ Jaguar Skills Myspace oldalán. Itt található ugyanis a mai podcastunk anyaga:

1979-2006 a hip-hop odyssey 800 tracks in a 48 minute mix

Ahogy a mű címe is mutatja, 1979 és 2006 közti összes nagy slágert egybe mixelte DJ Jaguar Skills. Olyan hírességek szólalnak meg a mixben, mint a Sugar Hill Gang, Grandmaster Flash, Afrika Bambaata, Run DMC, Kool G., Eric B. & Rakim, LL Cool J, Dougie Fresh, A Tribe callec quest, Naughty by Nature, De La Soul, Public Enemy, EPMD, Ice T, vagy Dr Dre.

Remek zenék. És hallgatva az embernek nosztalgiázni támad kedve. Arról nem is beszélve, hogy annyi idős zenék is bekerültek, mint én. :-)

2007. 03. 02. @ 16:03 | , and  | 11 Komment

 1 2 Next →

További bejegyzések

Last.fm

  • last.fm
  • last.fm
  • last.fm
  • last.fm
  • last.fm
  • last.fm

Tags