Posts Tagged ‘internet’

a biztonságos Internet előadás margójára

calendar 2010. december 16. author kobak

Tegnap egy majdnem 45 perces előadást sikerült meghallgatnunk arról, hogy az internet nagyon veszélyes.

Sajnos az előadó több hatalmas hibát is ejtett, aminek következtében már az elején hiteltelenné vált a diákok számára. Ez sajnos az én osztályom esetében végzetes lehet, s lett is.

Indító mondata:

Ti bennszülöttek vagytok az interneten, mi csak most tanuljuk, de van egy terület, amit mi jobban ismerünk, mint Ti, ez a biztonság…

Nem, nem, nem. Kedves gesztus biztatni a hallgatóságot, de olvassuk el a fenti gondolatot újra. Egy bennszülöttet nem kell megtanítanom a saját világában a viselkedésre, biztonságra, mert Ő otthon van. Hiba.

Második nagyon rossz húzása a következő volt. Feltette a kérdést, hogy ki hány órát internetezik. Több diákommal együtt az 5 óránál emeltem fel a kezemet. Ezzel sikerült bekattintani azt a kapcsolót, amit nem kellett volna, mert elvégeztette a nehéz összeadást (fejbenszámoló vb), hogy ha 5 óra elmegy internetre, 7 óra a suliban, egyebek, stb. Végeredmény kevesebb, mint 1 óra marad a barátokra, ismerősökre, családra.

Hol a hiba a gondolatmenetben? Az előadóban sajnos két külön világként van jelen a valós és az internetes világ. Ebben pedig egyre kevésbé van igaza. A facebook hatalmas találmánya az volt, hogy felpakolta a hétköznapjainkat az internetre. Lájkolunk, kommentálunk, beszélgetünk, megmutatjuk, elrejtjük, összeveszünk, kibékülünk, házasodunk, szülők leszünk, stb. A facebook a valóvilágunk egy lenyomata. Ki mennyit mutat belőle, ez pedig mindenkinek a saját döntése.

A következő érdekes epizód az volt, amikor az internetes ismerkedésről, s érintőlegesen a facebookról beszélt. Itt vált nyilvánvalóvá számomra, hogy sajnos nem érti mi történik az interneten. A mai fiatalok nem új emberekkel ismerkednek, hanem főleg a barátaikkal, iskolatársaikkal beszélgetnek, e-maileznek, fészbukoznak (ezt hogy írjuk? :)).

Eztán az internethotline nevű oldalról beszélt, s az alábbihoz hasonló videókat néztünk meg:

Sajnos a videót jó céllal, jó szándékkal kreálták, de az első kérdés az volt, hogy miért nem a Macbook beépített kameráját használják. Ezek olyan apró hibák, amire illik odafigyelni.

Valóban veszélyes az internet. Nem kell mindent publikálni, mert akkor tényleg jöhet a tolvaj, de nem riogatni kell. Ez a fajta Internet biztonsági előadás nem 17 éves diákoknak való. Ezt szülőknek kell elmondani, akiknek most általános iskolás korú gyermekeik vannak. Viszont ők már többnyire az én korosztályom, akik a hölgy állítása szerint már majdnem bennszülöttek.

Mi az, amit én elmondtam volna? Miként lehet védekezni, mik az internetes veszélyforrások, vírusok, trójaiak, s az utóbbi idő legszenzációsabb találmánya a firesheep okozta veszélyek ellen. Megmutattam volna hogyan tudok pillanatok alatt megszerezni facebook, s egyéb jelszavakat nyilvános wifi hálózaton, bemutattam volna a facebook privacy beállításokat, meséltem volna a https protokollról, proxykról, vpn-ről…

balaton

calendar 2008. június 28. author kobak

Lenn a Balatonon, mert a nagy fővárosban már megsültünk. Viszont dolgozni azt kell, így picit aggodalommal vegyes várakozással hajtottunk fel az autópályára. Táskába becsomagolva a kis vodafone modem, s a remény, hogy a nagy piros térkép nem téved, s tényleg van használható mobilnet (azaz 3g/hsdpa), s nem csak gprs.

Nehezen csatlakozott, picit meg is ijedtem, de immáron tíz perce fogja kitartóan a levegőből az internetszemcséket. :-)

A sebesség pedig munkára elég, letöltősdit játszani meg úgyse lenne szabad, ha akarnék se:

Erkély, árnyék, béke, Balaton, mobilnet. Boldogság.

frissen gyorsan

calendar 2008. április 25. author kobak

e220Amikor megvettem a vodafone 3g mobilinternethez a modemet, először az újabb, modernebb, gyorsabb változatot akartam beszerezni (e272). Aztán, amikor az ügyintéző közölte, hogy nincsen, akkor már majdnem felálltam, de csendesen megjegyezte, hogy az ő e220-a már 7,2mbps -en működik. Frissíthetőek az e220-ak is 7,2-re. Erre úgy döntöttem, hogy jó nekem akkor a kis szappantartó design, s nem fizetek ki több pénzt az egyébként szebb (de nem feltétlen gyorsabb) testvérért.

Gondolkoztam már többször is a frissítésen, de igazából itt nagyobb volt a rizikó, mint a várható nyereség, így hagytam a dolgot. Az origo cikke viszont újra felkeltette a figyelmem, főleg, hogy a dolog immáron nem itthoni kis laborban készül kis ügyeskedésekkel, hanem teljesen hivatalosan a szolgáltató segítségével. Már csak arra vagyok kiváncsi, hogy kénytelen leszek-e vmware+xp-t bootolni emiatt, vagy megy osx alól is. :-)

Holnap jönnek a tapasztalatok.

mindent az interneten

calendar 2007. december 30. author kobak

Hiánypótló szolgátatás a feldobox. Utazást, vacsorát, egyebet lehet ajándékba adni bárkinek, ráadásul felkínálva számára a választás lehetőségét. Így nem viszünk vegetáriánus barátot húszabáldába. :-)

Holnap hajnalban indulunk szilveszterezni, s eszembe ötlött, hogy kell biztosítás. Nem árt. Ha van, akkor remélhetőleg nem lesz rá szükség, ha nem lenne, lehet, hogy kellene. Feltettem a kérdést twitteren, s özönlöttek a válaszok. Mivel gergoke volt az első, az AXA nyert. 5 perc alatt volt biztosítása az egész családnak Az otp picit megnehezítette a folyamatot, de aztán sikeresen lett az egész családnak biztosítása.

Amikor ezt olvassátok, már a szomszédból integetünk Boldog új évet kívánva mindenkinek.

t-online keskenysáv behívószám

calendar 2007. január 21. author kobak

Mindenki a sávszélesség növekedésről regél. Holnap én is meglesem szüleimnél a megaszélessávot. Ma azonban volt szerencsém a keskenysávhoz. Egy néninek, akinek a gépét rendben tartom modemes betárcsázós internetje van.

Lecseréltem a gépét (PI volt) egy PIII-ra. Tettem rá xp-t, meg mindent, ami kell, mikor gondoltam beállítom az internetet is. Jelszóra nem emlékezett, így 1234 tel, és röpke negyed óra után meg is változtattuk a jelszót. Tárcsáz, nem jó. Hjajj, újra tel, mi lehet a gond. Egyeztetünk mindent, újra jelszót változtatunk, hátha… Semmi.

Ekkor jött a gondolat, hogy kipróbálom a t-online nyílt internet név / jelszó párossal. Működött. Hmmm. Újra telefonálok, ügyintéző. Kiderült, hogy két behívószám van. A 06 51 301301 a nyílt internet behívó száma, a modemes kombi internet behívószáma a 06 51 601601. Most már tudom. :-)

fibernet kit

calendar 2006. november 9. author kobak

Hihetetlen! Ma elkezdte a fibernet behúzni a kábeleket a házba. Másfél hónapja váltottam velük e-mailt, melyben közölték, hogy nincs internetszolgáltatásuk a környéken. Pedig ők a kábeltévé szolgáltató. Mindenesetre a mi projektünk folyamatban van a Datanetnél, de az még kb 30 nap (Ha ez munkanap, akkor az még nagyon hosszú idő). Lehet, hogyha türelemmel várok, akkor már jövő héten lenne netünk?!

Persze akkor feleslegesen lenne valami überkábeltévé csomagunk is, amire semmi szükség. Náluk pedig jelen helyzetben csak azzal együtt jár az internet. Így meg lesz überinternetünk, meg telefonunk! Jippi! Csak győzzem kivárni. :-)

átverések(?)

calendar 2006. október 22. author kobak

Két érdekes dologgal találtam szemben magamat az elmúlt pár napban. Mindkettő túl jól hangzik, s nem találtam se kis csillagot, se apróbetűt. Alapvetően mindenkiről igyekszem jót feltételezni (ha emberről van szó), de egy áruház ritkán tesz olyat, ami számára nem volna valamilyen módon kedvező.

Bedobtak a postaládánkba egy Media Markt katalógust. Nézegetem, s mindenütt ott ordít a 0% THM felirat. Pl. egy Lenovo pc ára 109990Ft. Ugyanezt a gépet megkaphatom 6 havi részletre 18331Ft-ért havonta. Ha valaki felszorozza a havi törlesztőrészletet 6-tal, még kevesebbet is kap, mint a “normál ár”. Ezekután ki fogja ott helyben kifizetni a termékeket?

Másik hasonló dolog a t-com/t-online (tudom, mindig csak róluk írok) ingyenes próbahónapja. Elvileg akkor működik, hogy megrendelem a megadurva csomagjukat, s 29 nap után azt mondom, hogy köszönöm nem kérem, vigyék innen?! Ebben persze látok valami fantáziát. Ha már ott a net, akkor nem fogja az ember lemondani, stb.

t-com…vég(r)e?

calendar 2006. október 20. author kobak

Tegnapelőtt délelőtt kijött a t-comos ember, s bekötötte a vonalat…vagyis bekötötte volna, de nem tette. Nem tudom miért. Viszont megmondta, hogy az ajtó előtt levő melyik kábelben van a vonalunk.

Így tegnap hajnalban kijött a villanyszerelőnk, s bekötötte a telefont. Működik. Kaptunk egy jó kis vezetéknélküli készüléket. Tetszik. Van hívószámkijelzés, meg egy csomó extra rajta. Jippi!

Most pedig keresem az ideális adsl szolgáltatót. Datanet yoneked csomagja tetszik. Most hívtam őket. 30-45 nap, míg megoldódik a vonalátvétel a t-comtól. Ár/érték arányban a legjobb cucc a piacon, de az még minimum 1 hónap normális net nélkül. Kérdés, hogy az ezidő alatt modemes netezésre elköltött pénz visszajön-e.

t-com kálvária sokadik rész

calendar 2006. október 16. author kobak

Nos, szeptember 25-én megrendeltem a telefonvonalat, amikoris a hölgy azt mondta, hogy 1, max másfél hét lesz a kiépítés. Nyeltem egyet, s azt mondtam, hogy jó. Soknak találtam.

Eltelt azóta 3 hét, mobilról többször is beszéltem a 1412-vel, ahol mindig megnyugtatnak, hogy t-com területéről a hívásom díjtalan. Első alkalommal (múlt előtti hét csütörtök) azt az információt kaptam, hogy kerestek, de nem voltam elérhető. Mondtam, hogy ez jópofa, merthogy nem keresett senki, s miért nem hagyott üzenetet, ha mégis?!

Második beszélgetésünk pénteken volt, amikor a hölgy nagyon csodálkozott, hogy még mindig nem jelentkezett senki, s mondta, hogy azonnal ír egy belső e-mailt a műszakiaknak, hogy történjen valami. Megköszöntem, s vártam, hogy ma akkor biztosan jelentkezik valaki. Senki.

Újra telefonáltam. A menüben simán nyomom a 4-2-0 gombokat, hogy eljussak az ügyintézőhöz, beütöm a leendő telefonszámunkat, majd pedig bediktálom az ügyfélszámot. Lassan fejből tudom mindkettőt. A mai ügyintézővel talán erélyesebb voltam, mint szoktam, a lényeg, hogy megkaptam a XII. kerületi műszaki részleg telefonszámát (06 80 444 123, hátha másnak is kell). Őket felhívtam, ahol először egy félrekapcsolás során a portással próbáltam megvitatni a gondomat. Nem tudott segíteni. Második körben viszont már eljutottam az illetékeshez. Ő holnap reggel szól az embernek, aki a mi körzetünk felelőse, ő pedig holnap felhív, hogy időpontot egyeztessen.

Lassan, de biztosan úgy tűnik célhoz érünk… és akkor hol van még az adsl!? :-)

darabos net

calendar 2006. október 5. author kobak

Valamiért elég darabos a dunahousetól kölcsönzött internet kapcsolat. Rendszeresen ledob, s nagyobb (500k-nál méretesebb) állományok le/feltöltése már elég nehézkes.

Drága szeretett(?) t-com, aktiváljátok végre a telefonvonalunkat, mert ennél a modem is biztosabb, s gyorsabb!