tech, apple, ipod, iPhone, kütyü, itouch and telefon | 3 Komment
3
2009.07.
Amióta megvolt a keynote, s feltettem a 3.0-ás firmware-t az iPodra, s megláttam a 3gS-t, azóta beleült a fejem hátuljába a gondolat, hogy esetleg lenne értelme iPhone-ra váltani. Aztán láttam az árakat is, s a gondolat ahogy felragyodott, úgy aludt újra ki.
Telt az idő, s fogyott viszont a hely az iPodon, mert a 8 giga, az bizony 8 giga, s néha nagyon szűkös. Így körültekintettem kis hazánk használtcikk kínálatát a beszmeken. 16, vagy 32 giga, ami előrelépés, de ezt iPodban úgy láttam, hogy nem éri meg meglépni. Még akkor sem, ha 2.0-ás modellre válthatnék (ami számomra semmi igazán vonzó extrával nem bírt. Ha lenne benne legalább fényképezőgép, akkor sima ügy ), így tágítottam a perspektíván, s bekerültek a potenciális áldozatok közé az 16 gigás iPhone modellek. Szintén nem kellett sokat számolni, hogy a 3g-s modellek ne érdekeljenek, viszont szép számmal akadtak az első generációs telefonok között szimpatikus darabok.
A végső áldozat is egy ilyen modell lett. Minek nekem ilyen? Mert a touch árára nem kellett sokat rátenni, s ha még a régi telefont is elviszi valaki, akkor majdnem egy árban van a dolog. Ezért cserébe a következőket kaptam,
- fényképezőgép -- használom, mert tök jó az elkapott pillanatot egyből megosztani wifin keresztül.
- hangszóró -- kell a telefonba, hogy tudjon csörögni, de nem estem hasra tőle
- bluetooth -- még nem kapcsoltam be. De majd valami jailbreak-es trükközéssel még akár használhatóvá is tehető
- telefon az iPodban -- igen, mert ez szerintem inkább az, mint fordítva. Beletettem a sim kártyát, s valóban működik. Picit fura egy ekkora féltéglával telefonálni, de megszokható
- vastag -- a touch elegáns és vékony kis jószág volt, ez ahhoz képest egy vaskos bumfordi izé
- wifi -- a touch-ban szerintem jobb volt, de úgy érzem, mintha csak az lenne a gond, hogy a tenyeremmel folyton letakarom az antennát, ha fogást váltok a telefonon, akkor jobb a jel. Ezt még gyakorolnom kell. :-)
- aksi -- a touchban jobb volt, de kevesebb dologra is használtam.
- háttértár -- a 16 giga hely nagyon tágas elsőre
Összességében nem estem hanyatt az iPhone-tól (touch-ról érkezem), de egy szerethető készüléket kaptam. És nem tervezem a továbblépést a 3gS irányába. Majd a 4g, ha kijön, vagy a HTC Hero.
tech, osx, im, google, itouch, fon, ical and sync | 0 Komment
2
2008.12.
Mai rövid hírösszefoglaló következik. Az iCal google calendarral való szinkronizálása eddig ingyenes eszközökkel közel lehetetlen missziónak bizonyult. Mostanra azonban a google lehetővé tette azt. Érdekes kérdés, hogy mi lesz a Spanningsync applikációval, ami eddig ezt egyeduralkodóként tette lehetővé. Ingyenes lesz, plusz szolgáltatásokat tesznek majd bele, vagy bezár?
Apropó, a pownce (az egyik legigéretesebbnek indult twitter kihívó) december 15-tel bezárja kapuit. Van adatkinyerő cucc az oldalon, ha valaki fontos dolgokat tárolt ott esetleg. A ponce jövője pedig a sixapart kezében. Kiváncsiak vagyunk, mit készítenek belőle.
És végül a végre-végre! felkiálltás, van fon kliens az iPhone-ra. Még az 1.1.x verzós jailbreakelt telefonokra/iPodokra volt kliens, de azt nem vitték tovább a 2.x repokba. Már-már kezdtem feladni a dolgot, de most visszatért a remény. :-)
tech, apple, ipod, itouch, jailbreak, touch and 2.2 | 3 Komment
24
2008.11.
A 2.1 + jailbreak kombó eddig tökéletes volt, azonban a sok app már a végére teljesen lelassította a rendszert. A 2.2 megjelenése remek alkalom volt a tiszta lappal való újrakezdéshez. Így tengap este óta az van a touchon egyelőre jailbreak nélkül.
Miért volt eddig mindig jailbreakelve a touch?
- terminal + parancssori programok az ssh-tól a ctorrentig - ritkán használtam csak, de akkor nagy örömmel
- helyesírásellenőrzés ki-be kapcoslás - 2.2-ben végre rendszerszinten benne van
- kiírja, hogy kobak fentre az iPod helyett - igen, vagyok ennyire hiú, s szeretem, ha valami mutatja, hogy a saját iPodomat használom. 2.2 upgrade után megmaradt. :-) (csak ezért soha nem jailbreakelném)
- scrobbled - Last.fm-re küldte fel egyből a hallgatott zenéket, ha volt wifi a közelben. (mivel ez tulajdonképpen késleltetve megtörténik a géphez való csatlakoztatáskor, ezért ez se létszükség)
Nem külön pont, de persze a jailbreaknek köszönhetően fent volt wifi kereső, meg egyéb hasznos csomagok is, de azok már csak adalékok voltak, ha már jailbreakelve volt úgyis a touch. Azok megléte nem motiváció a touch láncoktól való megszabadítására.
A fenti 4 pont közül kettő már alapból megvan, s most épp pattan a touchon minden app, elgondolkoztam, hogy jailbreakelem-e. Mivel a hackolt appstore programok nem motiválnak (ez lehetne még ok a jb-re), a fenti két pont egyelőre nem létszükség (scrobble félig megoldva a csatlakoztatással, a terminal azonban picit hiányzik...), így egyelőre várok a dologgal.
énblog, tech, teach, itouch, hétköznapok, hip-hop and work | 5 Komment
27
2008.09.
29 évesen még nem is írtam a blogba bejegyzést, s emiatt le kell szögeznem, hogy semmi összefüggés a két esemény között. Hasonlóan nincs sszefüggés, hogy az azóta érkezett rengeteg kommentre se reagáltam még. Elnézéseteket kérem! Rengeteg dolgon agyalok, sok mindent csinálok, s eközben legföbb célom ezek számának limitálása.
A sok projekt közül egy-kettő megtartása, s az így felszabaduló szabadidőt pedig a családomra akarom fordítani. És ekkor csurran-cseppenne bőven idő, hogy gondolataimat itt a blogon is megosszam Veletek.
Jelenleg aktív projektek:
- estiskola - motort váltottunk, lejátszót cseréltünk, új blogok készültek bele, s szélesebb lett az oldal. Van még mit csinálni, de már most látványos változások vannak.
- hunbeatbox - most ha kattintotok láthatjátok milyen lesz az oldal. Tschoppy fogja megváltani a magyar beatbox világot az oldalon. Holnaptól az övé az oldal teljes egészében.
- KIE tappancs munkacsoportjának a száz éves oldala (nyári táborokat csinálunk gyerekeknek). Lesz wp, galéria pluginekkel, s az egész picit fel lesz turbózva.
- fotolog - pixelpostot lecserélem majd valamikor wp-re. Már megvan a kezdet, de még gőzöm sincs mikor lesz kész. Mikor tudok majd rá időt fordítani.
- ultimate.hu - a sok xy.ultimate.hu blogot be akarom tenni egy wpmu alá. Szintén majd valamikor történik.
- kobak.org - habari frissítés, design gatyábarázása. Gőzöm sincs mikor csinálom majd meg.
- Természetesen tanítok
- Redszergazdálkodom pár helyen
Amiről írni szeretnék (majd):
- Tanítás - volt mostanában egy-két elég érdekes és tanulságos esemény az iskolában.
- itouch - programok, jailbreak, stb.
- habari - immáron több hónap használat után
- wpmu - mire jó, mire nem?
- van pár megvágatlan videóm Boriról.
- tapasztalataim egy teljesn új projektben, melyet szándékosan nem listáztam, mert volna rengeteg dolog, amit le kéne írni vele kapcsolatban, s kevés lenne a fenti hely.
Röviden, tételesen ennyi. Szerettem volna moziünnepre menni, de ez kimarad, a funkdoobiest koncertet viszont jövő héten nem hagyom ki.
tech, apple, ipod, kütyü, itouch and kérdés | 4 Komment
8
2008.09.
Már régóta tervezem ezen bejegyzés megírását, illetve első bejegyzésem megírását az itouch.hu oldalra. Általában, amint valamire frissítés jelenik meg, én egyből frissítek. Ez azért érdekes itt, mert a 2.0-ás firmware-re való frissítés nekem sokáig váratott magára. Aztán egyszercsak megtört a jég, s frissítettem.
Egy ideig minden szépen, s jól haladt, de aztán jöttek a problémák. Az App Store-ból letöltött programok nem indultak el. Vagyis indulás után fehér képernyő, s vissza az indítóképre. Hmmm. Nem jó. Újra telepítés, formázás, stb., s újra működnek. Illetve máködtek egészen máig. Ma újra megbolondult mindegyik programom. Nem jó ez így.
A 2.0-hoz igen, sok nagyon jó app van. Tudom, hogy széthackolhatnám a 2.0-át is, de nem akartam eddig, mert a free programokkal tulajdonképpen jól elvagyok. Illetve ellennék, ha nem kellene havonta újratelepíteni mindent.
Ilyen az 1.1.4. esetén nem volt, de még az 1.1.1. használatakor sem. Ráadásul ott kikapcsolható volt az automatikus kiegészítés, ami néha az örületbe tud kergetni. És akkor most jön a dilemma:
Előre, vagy hátra? 2.x + hack (hátha úgy nem lesz ilyen problémám), vagy 1.1.4, s ott biztos nem lesz.
A cikk megjelent az itouch.hu oldalon is.
tech, apple, ipod, kütyü and itouch | 3 Komment
16
2008.08.
Már egy ideje, hogy elkezdtem a touchról írogatni ide, s meglepően sok ember érkezett kérdésekkel, ötletekkel. Ezekre amennyire erőmből tellett igyekeztem is válaszolni (még egy megválaszolatlan ilyen témájú levél pihen a postaládámban). Persze nem én vagyok az egyetlen, aki a témában írogat, s vannak a dologban nálam sokkal jártasabb emberek is.
Aztán nem olyan régen támadt egy gondolatom, miszerint az iPod touch nagyon hosszú, s elkezdtem itouchnak írni, hívni. Nem is kellett túl sok hozzá, beregisztráltam a domaint, amin egy darabig elvegetált egy rss olvasó, ami Bártházi András alamakütyüjét, s az én bejegyzéseimet szemlézte. Aztán thingol bejegyzései váltak érdekessé, s Őt is illett volna felvenni, meg valami formát is adni az oldalnak, de erre már nem futotta az időmből, így pihent az oldal.
Pár hete megkeresett thingol, hogy csináljunk közösen egy blogot. Ennek egyéként jelenleg is Ő a mozgatórugója, s Bártházi Andrással mi ketten a további szerzők. András adja a tárhelyet, meg a wpress.hu motort, én pedig örülök, hogy tartalommal telik meg az itouch.hu.
Tehát, iPod touch, iPhone, jailbreak, 2.0 berhelők, rajongók, fanatikusok és őrültek, itt egy új blog, ahol remélhetőleg minden kérdésre választ kaphattok!