what's up

29 évesen még nem is írtam a blogba bejegyzést, s emiatt le kell szögeznem, hogy semmi összefüggés a két esemény között. Hasonlóan nincs sszefüggés, hogy az azóta érkezett rengeteg kommentre se reagáltam még. Elnézéseteket kérem! Rengeteg dolgon agyalok, sok mindent csinálok, s eközben legföbb célom ezek számának limitálása.

A sok projekt közül egy-kettő megtartása, s az így felszabaduló szabadidőt pedig a családomra akarom fordítani. És ekkor csurran-cseppenne bőven idő, hogy gondolataimat itt a blogon is megosszam Veletek.

Jelenleg aktív projektek:

  • estiskola - motort váltottunk, lejátszót cseréltünk, új blogok készültek bele, s szélesebb lett az oldal. Van még mit csinálni, de már most látványos változások vannak.
  • hunbeatbox - most ha kattintotok láthatjátok milyen lesz az oldal. Tschoppy fogja megváltani a magyar beatbox világot az oldalon. Holnaptól az övé az oldal teljes egészében.
  • KIE tappancs munkacsoportjának a száz éves oldala (nyári táborokat csinálunk gyerekeknek). Lesz wp, galéria pluginekkel, s az egész picit fel lesz turbózva.
  • fotolog - pixelpostot lecserélem majd valamikor wp-re. Már megvan a kezdet, de még gőzöm sincs mikor lesz kész. Mikor tudok majd rá időt fordítani.
  • ultimate.hu - a sok xy.ultimate.hu blogot be akarom tenni egy wpmu alá. Szintén majd valamikor történik.
  • kobak.org - habari frissítés, design gatyábarázása. Gőzöm sincs mikor csinálom majd meg.
  • Természetesen tanítok
  • Redszergazdálkodom pár helyen

Amiről írni szeretnék (majd):

  • Tanítás - volt mostanában egy-két elég érdekes és tanulságos esemény az iskolában.
  • itouch - programok, jailbreak, stb.
  • habari - immáron több hónap használat után
  • wpmu - mire jó, mire nem?
  • van pár megvágatlan videóm Boriról.
  • tapasztalataim egy teljesn új projektben, melyet szándékosan nem listáztam, mert volna rengeteg dolog, amit le kéne írni vele kapcsolatban, s kevés lenne a fenti hely.

Röviden, tételesen ennyi. Szerettem volna moziünnepre menni, de ez kimarad, a funkdoobiest koncertet viszont jövő héten nem hagyom ki.

1.x vagy 2.x

Már régóta tervezem ezen bejegyzés megírását, illetve első bejegyzésem megírását az itouch.hu oldalra. Általában, amint valamire frissítés jelenik meg, én egyből frissítek. Ez azért érdekes itt, mert a 2.0-ás firmware-re való frissítés nekem sokáig váratott magára. Aztán egyszercsak megtört a jég, s frissítettem.

Egy ideig minden szépen, s jól haladt, de aztán jöttek a problémák. Az App Store-ból letöltött programok nem indultak el. Vagyis indulás után fehér képernyő, s vissza az indítóképre. Hmmm. Nem jó. Újra telepítés, formázás, stb., s újra működnek. Illetve máködtek egészen máig. Ma újra megbolondult mindegyik programom. Nem jó ez így.

A 2.0-hoz igen, sok nagyon jó app van. Tudom, hogy széthackolhatnám a 2.0-át is, de nem akartam eddig, mert a free programokkal tulajdonképpen jól elvagyok. Illetve ellennék, ha nem kellene havonta újratelepíteni mindent.

Ilyen az 1.1.4. esetén nem volt, de még az 1.1.1. használatakor sem. Ráadásul ott kikapcsolható volt az automatikus kiegészítés, ami néha az örületbe tud kergetni. És akkor most jön a dilemma:

Előre, vagy hátra? 2.x + hack (hátha úgy nem lesz ilyen problémám), vagy 1.1.4, s ott biztos nem lesz.

A cikk megjelent az itouch.hu oldalon is.

iTouch.hu

Már egy ideje, hogy elkezdtem a touchról írogatni ide, s meglepően sok ember érkezett kérdésekkel, ötletekkel. Ezekre amennyire erőmből tellett igyekeztem is válaszolni (még egy megválaszolatlan ilyen témájú levél pihen a postaládámban). Persze nem én vagyok az egyetlen, aki a témában írogat, s vannak a dologban nálam sokkal jártasabb emberek is.

Aztán nem olyan régen támadt egy gondolatom, miszerint az iPod touch nagyon hosszú, s elkezdtem itouchnak írni, hívni. Nem is kellett túl sok hozzá, beregisztráltam a domaint, amin egy darabig elvegetált egy rss olvasó, ami Bártházi András alamakütyüjét, s az én bejegyzéseimet szemlézte. Aztán thingol bejegyzései váltak érdekessé, s Őt is illett volna felvenni, meg valami formát is adni az oldalnak, de erre már nem futotta az időmből, így pihent az oldal.

Pár hete megkeresett thingol, hogy csináljunk közösen egy blogot. Ennek egyéként jelenleg is Ő a mozgatórugója, s Bártházi Andrással mi ketten a további szerzők. András adja a tárhelyet, meg a wpress.hu motort, én pedig örülök, hogy tartalommal telik meg az itouch.hu.

Tehát, iPod touch, iPhone, jailbreak, 2.0 berhelők, rajongók, fanatikusok és őrültek, itt egy új blog, ahol remélhetőleg minden kérdésre választ kaphattok!

iPod touch 1.1.4 + iPhone Apps

Ma újabb kört futottam, miután az 1.1.4 tökéletesen megy már. Úgy döntöttem kipróbálom a sok pénzért (nálunk legálisan nem beszerezhető) iPhone Appokat. Ehhez a jailbreakelt iPodon semmi mást nem kell tenni, csak felvenni az ispazo repot: repo.ispazio.net. Ezután pedig megkeresni az 1.1.4-hez tartozó iPhone Appokat, s telepíteni. It just works, vagy hogyis szokták mondani. :-)

Azt már csak érdekesség képpen jegyzem meg, hogy a GoogleMaps 50 métert tévedett, amikor automatikusan meghatároztattam vele a tartozkodási helyemet. Kemény!

1.1.4 jailbroken

Nos, valahol ott hagytam abba, hogy feltettem dühömben az 1.1.4-et iTunesból, s kész. Persze hiányoztak a megszokott applikációk, így gondoltam teszek egy próbát a jailbreakeléssel. Lássatok csodát az egész mára elveszítette az izgalmát, s romantikáját. Alig kell hekkelni bármit, kattintásra pattan a dolog. Két általában működő módszer/program van.

Az ijailbreak.com módszer nekem nem működött, pedig itt még a mail, maps, egyéb appokat is felteszi telepítés után a program. Nekem telepítés/jailbreak után restore módba ment az ipod. Persze az 1.1.4 ott van kéznél, tehát visszatenni rá gyerekjáték, a backup meg visszatolja a beállításainkat is. A másik módszer a ziphone.org viszont tökéletesen működik.

A ziphone.org mellesleg mindent megcsinál az iPhone-nal is, sok nyelven beszél (ebből látszik, hogy nem kevesen használják). Egy kattintás az egész. Persze az élet nem ennyire egyszerű, miután telepítettem a terminált csak nem akart beengedni. Most azért nem voltam annyira szeleburdi, hogy megváltoztassam gondolkodás nélkül a jelszavakat, hanem elkezdtem guglizni az ügyben.

Hova jut ilyenkor az ember a leggyorsabban, a mobilterminal google code oldalára, ahol is a wikiben gyorsan megnyugodhatunk, mert másnak is van/volt hasonló problémája. Még jó, hogy az iPhone/iTouch hackelés szép kis közösséget kovácsolt magának, így a megoldás is olvasható a sorok között:

I've heard that installing SUID Lib Fix from Tweaks 1.1.3 the password problem is solved.

ÉS valóban, a SUID Lib Fix rendbe teszi a dolgot. Ennek ellenére is kéri a root jelszót a terminál indításkor, de legalább el is fogadja azt. Itt jegyezném meg, hogy az apple iPhone/iPod Touch default root jelszava: alpine, a mobile felhasználó default jelszava: dottie. Nem árt megváltoztatni (de nem 1.1.3 fw alatt, mert ott fejre áll a rendszer. 1.1.4-en teszek egy próbát hamarosan). Addig meg ssh, ftp kikapcs, csak ondemand kapcsoljuk be.

iPod touch tapasztalatok

Már elég régóta birtokomban van a touch, s továbbra is az egyik kedvenc kütyüm. Amikor megvettem első dolgom volt jailbreak-elni, aztán kijött az 1.1.2 verziószámmal ellátott firmware, s mivel mindigis a bleeding edge híve voltam gyorsan frissítettem is rá. Igenám, de az AppSnapp ezzel a lendülettel el is tűnt az iPodról. Maradtak a programok, amik eredetileg is rajta voltak, így pár hétig csak film (numb3rs, shark) nézésre, s zenehallgatásra használtam a touchot, illetve rátaláltam az apple webappjai között a google mapsra, amit azóta is szívesen használok.

Aztán pár napja úgy éreztem, hogy nem állapot ez így tovább, ideje újra programokat telepítenem a touchra. Egyik elindítója ennek a fon bejelentése volt. Praktikus kis segédprogram, ami automatikusan csatlakozik a közelben levő fon hotspothoz. Ez kell!

Tehát jailbreak 1.1.2. Elsőnek a crunchgear leírását dobta ki a google. El is indultam ezen az úton, egyetlen gond a downgrade volt. Első hiba, amit elkövettem az volt, hogy safarival töltöttem le, ami ugyebár automatikusan kicsomagolja a tömörített fájlt. Így nem tudtam megtalálni a fw-t. Ezen azért gyorsan túljutottam. A következő gond maga a fw volt. A linkelt A109 nem volt hajlandó felmenni. Megpróbáltam még háromszor, de semmi.

Google, touchdev wiki. Leírás szinte ugyanaz, itt azonban az A110 van linkelve. Gondoltam teszek ezzel is egy próbát. Siker. 1.1.1 fenn, irány a jailbreakme.com. Installer fenn. Telepítettem pár szimpatikus appot, aztán úgy gondoltam akár jöhetne az 1.1.2. OktoPrep nevű programot telepítettem. Ez arra hivatott, hogy megvédje az installert az 1.1.2 gonoszságaitól. Elindítottam az iTunest újra, s frissítettem 1.1.2-re. Ezután már csak egy feladat volt, visszavarázsolni az installert a touchra.

Erre a conceited software appja való. Egy csomag, benne win, s osx verzió. OSX-en egy java app. Elindítjuk, s elvégzi a munkát. Ráadásul ssh-t is telepíti, ha megkérjük rá egy ki-be kapcsoló app-pal egyetemben, ahol a root jelszót is gombnyomásra tudjuk változtatni.

1.1.2. jailbroken. Egyetlen gondom volt, hogy az 1.1.1 alatt telepített programjaim elvesztek. Ezt azonban gyorsan pótoltam.

Ezeket használom az immáron bilincsétől megszabadult touchon:

  • MobileScrobbler - iScrobbler touch verziója. Last.fm rádiót lehet vele hallgatni, illetve küldi fel a zenéket a last.fm-nek, amiket hallgatok, ha van közelben wifi
  • colloquy - irc kliens. Nem nagyon használom, de már előfordult, hogy ircen jutottam hasznos infóhoz.
  • DNS Tools - host, dig, s egyéb parancsok
  • iFon - a már említett FON hotspot kliens
  • ncftp - ftp a terminálra
  • Stumbler - wifi kereső
  • Lockbox - pw kezelő. Még nem használtam. Remélem lesz a Pastornak iPhone/touch verziója
  • BSD Subsystem - alap dolgok
  • Installer - a telepítő maga
  • Term-vt100 - terminal, az egyik legfontosabb, leghasznosabb touch app
  • Widgets - még nem használtam, de gondoltam felteszem majd egy-két widgetemet a touchra.

Hasznos touch oldalak továbbolvasásra: Bártházi András kütyü blogja, apple-touch, hacktheipodtouch, ipodtouchhacks, toucmods.blog.com, touchdev.

 1