5 könyv

Már alig találtam meg HiA-nál a linket, ahol meghívott, hogy írjak 5 könyvről, amit 2007-ben olvastam. Az az igazság, hogy összefolynak nekem ezek az évek. Van a Bori születése előtti és utáni időszak. :-) Bori születése előtt többet olvastam, mint most, bár ennek van egy másik oka is. Röviddel a kisasszony születése előtt történt, hogy a mostani lakásba költöztünk, s innen sokkal kevesebbet tömegközlekedem. A tömegközlekedés pedig a wc mellett/után a legalkalmasabb hely az olvasásra. :-)
Nos, Bori születése után a következő 5 könyvet emeném ki:

  1. Frank Schatzing: Raj
  2. Frank Schatzing: Az ördög Temploma
  3. Terry Pratchett: Johnny and the dead - ez igazából egy gyerekkönyv. Aranyos, leginkkább hihetetlenül eredeti, ahogyan Pratchett összes könyve.
  4. Raymond Smullyan: to mock a mockingbird - Smullyant aki szereti, az tudja, hogy mire számíthat egy-egy tőle származó könyvtől. Rejtvények mesékbe ágyazva, mindenki számára érthetően, s élvezhetően. Néha diákjaimat is szórakoztatom egy-két feladattal belőle.
  5. David A. Vise: The google story - ezt karácsony után kezdtem el olvasni, aztán beelőzött David Allen GTD könyve, így most párhuzamosan olvasom a kettőt.

Még sok-sok könyvet tudnék felsorolni, amit el szeretnék olvasni, már belelapoztam, vagy már bele is kezdtem. Schatzing Híradás egy ismeretlen univerzumból, vagy az ugyancsak Tőle származó Lautlos, azonkívül Vonnegut Éj anyánk című könyve szerepelnek a lista tetején éppen.

Miután HiA engem kérdőre von, én is megkérdeznék pár embert, mit is olvas mostanában: olvasott tavaly: Gaba, Zsu, Ákos, Zsolt, Alesi, ... (de sok nevet tudtam volna ide még felsorolni. Nos, a felsoroltaknak kötelező, a többieknek szabadon választott a válaszolás. :-))

February 23, 2008 at 4:22pm | and | 1 Comment | Edit

olvasnivaló

Pár napja megérkezett a Wordpress Buch. Így háromra nőtt azon könyvek száma, amik nem sorolhatók se a szépirodalom, se a regény kategóriába, ennek ellenére illik ismerni, ha valaki hasonó érdeklődéssel bír, mint én.

Frank könyve nagyon alapos, a blog kialakításától egészen a téma, s plugin írásig vezeti az olvasót. Emiatt alapvetően a második felétől kezdtem el olvasni a könyvet. Öröm németül olvasni, mert sajnos az utóbbi időben a németem picit berozsdásodott.

Karácsonyi ajándékba megkaptam a The Google Story című könyvet, ami Brin és Page életművének a történetét meséli el a kezdetektől mostanáig. Nagyon jó sztorik vannak benne, s sokat lehet tanulni abból, hogy az említett két alapító hogyan teremtette meg a ma már megkerülhetetlen céget a semmiből.

A harmadik mihamarabb-időt-akarok-szakítani-az-elolvasására könyv David Allen Getting Things Done című irása. Igen, tudom, hogy eddig nem tartottam sokra a gtd nevű mizériát, de az elmúlt két hét azt az érzetet keltette bennem, hogy megesznek a feladatok. Ki kell alakítanom magamnak egy stratégiát, hogy ez ne történhessen meg. Pár jó ötletet már most is találtam, hogy belelapoztam a könyvbe.

Mindhárom könyv nagyon érdekes, tudtommal egyik sincs magyarul (shame), s kezdeti ismerkedés után mindegyiket csak ajánlani tudom.

January 26, 2008 at 5:49pm | , , , and | 8 Comments | Edit

wordpress könyv

wpbuchNyertem egy példányt Frank Bueltge Wordpress könyvéből. Hurrá, köszönöm Olaf!

Ma kaptam az alábbi levelet, amelyben Olaf leírja, hogy ha megadom a címemet, akkor postázzák a könyvet. Jippi! Ennél már csak az lenne viccesebb, ha még iPhone-t is nyernék. :-) Nem mintha esély látnék rá.

Hallo,

herzlichen Glückwunsch!

Zum Launch des neues Themepools auf WordPress Deutschland wurde unter
allen Kommentaren und Trackbacks fünf Buchexemplare verlost.

Du hast ein Exemplar von Frank Bültges Buch “WordPress - Weblogs
einrichten und administrieren” gewonnen.

Bitte teile mir die Adresse mit, an die ich das Buch schicken soll.

Beste Grüße,
Olaf

Amikor megjelent a könyv, azóta nézegetem, s kiváncsi vagyok rá, hogy mi mindent lehet a wordpress-ről leírni, ami megtölt egy könyvet. Hamarosan saját szememmel láthatom, s pótolhatom hiányos ismereteimet wp-vel kapcsolatban. Majd mesélek.

January 15, 2008 at 10:29pm | , and | 7 Comments | Edit

raj

raj Pár hónapja, talán éve is van, amióta a címbeli könyv a könyvespolcunkon pihen. Nem vagyok egy nagy könyvfaló. Az említett mű pedig nagyon vastag, s 1000 oldalas. Miért vettük meg, ha nem olvassa senik? Jó kérdés, mert egy kedves ismerősöm nagyon ajánlotta, s egyszer amikor benn jártunk az egyik antikváriumban, akkor ott volt a polcon.

Amikor hazatértem a kórházból egész nap ágyban feküdtem, kivéve, amikor szaladni kellett... A szememnek is pihetntetőbb volt, így gép helyett levettem egy könyvet a polcról. Ez pedig Frank Schaetzing Raj című regénye volt.

Belekezdtem azzal a hátsó gondolattal, hogy másnap már valószínűleg újra a könyvespolc porfogója lesz. Ehelyett a nem éppen zsebkönyv méretű regény napi olvasmányommá vált, s két hét után egyik éjjel hajnali kettőkor az utolsó oldal, s a köszönetek elolvasása után letettem az ágyam mellé. Most épp a Lautlos című regényt olvasom Schatzingtől eredetiben, németül.

Ami igazán megfogott ebben a regényben, hogy az író vette a fáradtságot, s mindennek(!) utánajárt. A Golf áramlat "működésétől" kezdve az orkák szokásain át a hadihajók felépítéséig mindent részletesen leír. Ezek a leírások pedig érdekesek. (Emlékszem, hogy Jókai leírásait sokszor átlapoztam, mert egyáltalán nem kötött le. Hogy mostanra benőtt a fejem, vagy csak Schatzing érdekesebb, nem tudom.)

A regénynek nincs főszereplője. Illetve van, de akkor minimum kettő, de inkább 5-6. Az összes kicsit is fontosabb karakter ki van dolgozva, megismerjük őket kívülről belülről az olvasás során. Ja, s nem hollywoodi mű (bár a megfilmesítés jogát már megvették), fő és fontos(nak hitt) szereplők is meghalnak a pár hónap alatt, amit a regény cselekménye felölel.

Miről szól? Nehéz leírni. Ezért elkezdtem keresni a neten, s ezt a kritikát dobta ki elsőnek a google, amivel egyet is értek:

Annyi biztos, hogy egy hétig nem tudtam aludni miatta. Olvasni kellett. Annyi bizonyos, hogy a negyvennyolc éves szerző valami nagyot rakott le az asztalra. Nem csak a kiadó legvastagabb könyvét, de egy igazi nagyregényt, és ilyet nem szokás manapság írni, legalábbis olyat, amit el is lehet olvasni.

Első pillantásra persze könnyű dolgunk van. A Rajt világszerte thriller-ként reklámozzák, és rögtön igazodási pontokat is keresnek hozzá valahogy így: " a könyv a Da Vinci kód és a Solaris egy kötetben". Azonban Dan Brown nyugodtan beiratkozhatna Shatzing íróiskolájába, ha netán ilyet alapítana, Lem pedig vegytiszta sci-fit alkotott. A Raj se nem egyszerű lektűr, se nem sci-fi. Izgalmasnak persze izgalmas, és rendkívül népszerű ökológiai problémékát boncolgat, miközben felhasználja a krimi és a tudományos-fantasztikus regény elemeit is, tekintve, hogy a megoldás egy nem emberi intelligencia "meggyőzésében" kristályosodik ki. Mindezeken túl pedig valódi irodalmi alkotás, ha német példánál akarunk maradni, Thomas Mann igényességével.

Frank Schatzing: Raj - Az évszázad könyve?

További infók:

May 25, 2007 at 4:00pm | , , and | 6 Comments | Edit

 1

Recent Comments

Flickr & stuff

  • kitakarozva, fazva, alva
  • kitakarozva, fazva, alva
  • kitakarozva, fazva, alva
  • medveotthonban
  • dédivel
  • Bori & the cake

Tags

Last.fm