Ötleteitekből merítve az elkövetkezendő pár órán az aktualitások (március 15, diáknap, húsvét, kirándulás, stb.) mellett egy-két rövid játék lesz. Aztán pedig a This is England című film megtekintésén gondolkodom. Egyrészt, mert kéttannyelvű (angol) osztály, tehát az angol nyelv elvileg nem nehéz nekik, s ebben pedig olyan brit angolt (az igazi, a szép) beszélnek, hogy ketté áll az ember füle tőle. A történet pedig elég sok megbeszélni valót tartalmaz. Akár egy teljes délutánt át lehetne beszélni róla.
'ofő' tag archívuma
Szeptember óta heti rendszerességgel tartok ilyet. Illetve ez nem teljesen igaz. Heti rendszerességgel megtörténik az óra, de minden kicsöngetéskor azt érzem, hogy lehetett volna ennél sokkal jobb is. 45 perc nem megfelelően eltöltve. Tudom, még van négy évem belejönni, de azért jó volna most fél év elteltével javítani a dolgon. Szeretnék olyan ofő órákat tartani/tarttatni (diákok előadnak), amire a diákok is, én is úgy érzem, hogy megérte bejönni.
Mondjuk visszaemlékezve gimnáziumi éveimre én se tudok hihetetlenül emlékezetes osztályfőnöki órát feleleveníteni. Ti tudtok? Mit csinálnátok ofő órán? Adjatok ötleteket, legyünk együtt okosak! Köszönöm.