Posts Tagged ‘osx’

times

calendar 2009. július 29. author kobak

A nyáron rájöttem, hogy a kétszáz körüli feed, amire fel vagyok iratkozva sok, s a fele úgyis egymást hozza le, ráadásul nem is mind érdekel már1. A google reader már az elején se volt szimpatikus, s helvetireader szépítéssel is csak nehézkesen használható. Jó, de mégse. Lassú, kidob, nem jó. Fura, hogy wycim kolléga is nemrég hagyta ott a greadert, bár ő végül máshol kötött ki.

Akik a feedburner feeden olvassák a blogot, azok a delicious bookmarkok között már találkoztak a fever névre keresztelt egészen egyedi rss olvasóval. A gondom vele azonban még mindig az, hogy weben van. Valahogy a kliens nélküli dolgok nem fekszenek annyira, bár itt nagyon elgondolkoztam. A váltásban igazából a fever ára gátolt meg, de még követem a program sorsát, nem vetettem el a váltást.

Maradt a wyctim által is ismertetett times.app. Ez az olvasó teljesen más felfogásban kezeli az rss-eket, s ez elsőre elég idegen. Azonban miután rájöttem, hogy a használata semmi mást nem követel, mint hogy szelektáljak a rengeteg feedem közül, akkor megszerettem. És mire nem jó egy kiadós fülfájás, ha nem arra, hogy az ember rendet tegyen a webes szemetei között. És így történt. Times.app megy, szeretem.

Ami külön jóság benne, hogy egyenesen meg lehet osztani feedeket twitteren, deliciouson, diggen, stb. Mivel pedig a turulmeme kezel delicioust, így nincs semmi, ami igazán visszatartana a greader elhagyásától2.

  1. pl. több olyan program feedjére is fel voltam iratkozva, amiket már nem is használok.
  2. azért ez nem teljesen igaz, mert a greader megosztás közösségi volta nagyon jó dolog.

The Hit List

calendar 2009. április 6. author kobak

Van nekem már egy ilyen licencem. Viszont ma megvenném a Macheist bundlet, amiben hamarosan benne lesz. Van-e valaki, akinek nincs még meg az App, érdekelné, s cserébe valami szuper jó dolgot tenne?

Kommentben lehet egymásra licitálni, hogy ki mit (lehet bármi, legyetek kreatívak, pl.: kézenállás az állatkertben az elefánt ormányán fényképpel igazolva, vagy a blog megjelenítése az New York Times címlapján, stb.) vállalna be az ingyen lincencért. Fogadó óra után nyertest hirdetek, s övé a licenc. Legyetek kreatívak, én meg szubjektív leszek, s választok. Eredményhirdetés után reklamációra lehetőség nincs. Egy licenc van, s egyszeri alkalom. Ennyi. Hajrá! :-)

i love stars

calendar 2009. január 20. author kobak

Az egyik legjobb és legegyszerűbb program az utóbbi hét felfedezettje, az I love stars. A kis segédalkalmazás a potionfactory névre hallgató gyár terméke. Kis cég kiváló programokkal. A tangerine névre keresztelt applikációt már bemutattam, a The Hit list pedig a jövő task kezelő programja.

A kis cégismertető után hadd mutassam be a címbeli kis programocskát! Telepítés után megjelenik a felső menüben az épp aktuálisan hallgatott szám csillagjainak a száma. Eztán hallgatás alatt, egyszerűen a megfelelő számú csillagra kattintva adhatunk, vagy vehetünk el csillagokat a daltól. Ennyi, se több, se kevesebb. Pont, amire szükség van. A iScrobbler + growl szól, hogy mi megy, ha nem ismerném fel, így az iTunest el lehet tüntetni.

Mielőtt az I love starst használatba vettem volna, viszonylag unalmas volt az iTunes Libraryban a csillagozás. Szinte minden zene két csillaggal büszkélkedhetett (pár kivételtől, akik már importáláskor megkapták a 4, vagy 5 csillagot). Elvétve akadt pár három csillagos, a egy-két zeneszám volt egy darab csillaggal kitüntetve.

A csillagozás egyébként nehéz. Az embernek kell, hogy legyen egy prekoncepciója, ami alapján osztogatja a csilagokat. Nálam ez a következő (fontos tudni, hogy teljes albumok vannak a Librarymban, ez alól 5-6 szám kivétel, ahol az album többi dala hallgathatatlan):

1 csillag – az albumon rajta van, de nem szivesen hallgatom meg mégegyszer (ezek lesznek, amiket majd egyszer törölni fogok, ha összeszedem magam. Addigra azonban a csillagozásnak tökélyre kell fejlődnie)

2 csillag – Újra meghallgatható

3 csillag – Szivesen meghallgatnám mégegyszer, tetszett

4 csillag – Mindig magamnál szeretném tudni az iPodon

5 csillag – Mesterművek, bármikor, bárhol örömmel újrahallgatom

Ti hogy pontoztok csillagoztok? Csillagoztok egyáltalán? :-)

100% kernel task wtf

calendar 2008. december 3. author kobak

Tegnap egy egyszerű smb megosztásról másoltam egy 200 megás fájlt, miközben arra lettem figyelmes, hogy a processzor 100%-on pörög. Nézem az activity monitort, mi lehet az:

activity_monitor.jpg

Kernel task. OK, vártam még tíz percet, aztán force reboot. Ezután ftp-n csatlakoztam a NAS-hoz, hogy leszedjem a kívánt fájlt. Azért jópofa dolog, hogy az apple hirdeti, hogy mekkora fenenagy kompatibilis minden platformmal, aztán egy windows megosztás kétvállra fekteti a rendszert.

iCal-gCal, pownce off, fon-iPhone

calendar 2008. december 2. author kobak

Mai rövid hírösszefoglaló következik. Az iCal google calendarral való szinkronizálása eddig ingyenes eszközökkel közel lehetetlen missziónak bizonyult. Mostanra azonban a google lehetővé tette azt. Érdekes kérdés, hogy mi lesz a Spanningsync applikációval, ami eddig ezt egyeduralkodóként tette lehetővé. Ingyenes lesz, plusz szolgáltatásokat tesznek majd bele, vagy bezár?

Apropó, a pownce (az egyik legigéretesebbnek indult twitter kihívó) december 15-tel bezárja kapuit. Van adatkinyerő cucc az oldalon, ha valaki fontos dolgokat tárolt ott esetleg. A ponce jövője pedig a sixapart kezében. Kiváncsiak vagyunk, mit készítenek belőle.

És végül a végre-végre! felkiálltás, van fon kliens az iPhone-ra. Még az 1.1.x verzós jailbreakelt telefonokra/iPodokra volt kliens, de azt nem vitték tovább a 2.x repokba. Már-már kezdtem feladni a dolgot, de most visszatért a remény. :-)

MobileMe szinkronizálás – nem kell

calendar 2008. november 27. author kobak

Az iPod 2.2-re való frissítésével nagyjából egyidőben jelent meg a MobileMe szinkronizáló gombocskám. Mivel nem vagyok MobileMe előfiető, így a system preferencesben hiába keresem az eltávolítást, más megoldást kellett találni, mert teljesen felesleges, s csak foglalja a helyet. Jelenleg így fest:

Skitch

Gyors google keresés, s megtudtam, hogy az alma+click kombinációval bármilyen ikont ki lehet szedni a taskbarról. Jippi! Ma is tanultam valamit.

válogatós nyomtató

calendar 2008. november 26. author kobak

OSX okosok segítsetek!

Mit állítottam el, hogy a nyomtató nem hajlandó egy csomó nem alapkaraktertkinyomtatni nekem? Pl. matek dolgozatot akartam nyomtatni pdf-ből, s kimaradtak a képletek, minden, ami nem alapfont. Ez nem jó (szegény diákoknak így még nehezebb a dolgozat :-)).Ha kell holnap scannelek egy nyomtatványt.

Régen tökéletesen ment, s Zsó iBookja szintén tökéletesen nyomtat a nyomtatón. Tehát a hiba az én számítógépemben van. Mondjátok meg az okosat! Köszönöm.

D.O.I.T.

calendar 2008. november 8. author kobak

A legújabb futurama filmről írt az asva.info nemrég. Bemutatták ők is a nagy kalóz ellenes üzenetet:

Matt Groeninget mindigis hihetetlen kreatívnak tartottam. A fenti kis video is megerősíti ezt, Bender az egyik legjobb karaktere, s nálam már a futurama beelőzte népszerűségben a simpsonst, mint ezt már írtam itt.

Miért írok most erről?

Sokáig linux volt a default operációs rendszerem. Azon pedig csak ingyenes programokat használtam, s boldog voltam velük. Amióta osx-re váltottam, s dolgozó ember vagyok, rengeteg megfizethető áru programot használok, megveszem azokat. Jelenleg úgy néz ki az Applications mappám, hogy tárolok benne egy pirate nevű mappát, amiben a fizetős, de még meg nem vásárolt, vagy kipróbálni való applikációimat tartom átmenetileg. Általában 4-5 program pihen benne.

A pirate mappa tartalma:

  • Wii transfer – 19 dollár. Nem sajnálom rá a pénzt, de ki akartam próbálni előtte, mielőtt megvásárolom. A program arra jó, hogy videókat, zenéket, képeket osztok meg a Wii-n keresztül. Ötletes dolog, de még nem győzött meg. Van még egy hete, s aztán vagy kuka, vagy megveszem.
  • cover scout – 29 dollár. Sokallom rá, de mégis tetszik a program. CD borítókat lehet vele leszedni az iTunes libraryban tárolt zenékhez. Persze a dolog megoldható, ha az ember regisztrál magának (hamis külföldi címmel) egy iTunes accountot, s akkor az iTunes is le tudja szedni a borítókat. Valószínűleg a kukában végzi, mert a funkcióit manuálisan simán meg lehet oldani.
  • Maple 9.5 – ?? dollár. Az egyik legjobb matematikai program, amit nem tudok sajnos beszerezni. Írtam a magyar forgalmazónak, hogy van-e esetleg oktatási licenc, mert szeretnék venni magamnak egyet. Nulla válasz. :-( Jelenleg egyetemi licenccel használom.
  • PFactory – 79 dollár. Pár hete pihen a pirate mappában. Drága, úgyhogy most, hogy észrevettem, hogy még ott van, megy is a kukába a poszt elküldése után. Nem rossz, de a hugin ingyen minden funkcióját ellátja.
  • Photomatix Pro – 99 dollár. Drága, de az általam próbált, s használt legjobb HDR kreáló program. Ezzel nem tudom még mi lesz. :-( Ha lenne jó ingyenes alternatíva, akkor egyből menne a kukába, de jelenleg nem ismerek ilyet.

Mi a Ti véleményetek? Az én hülyeségem, hogy legális programokat akarok használni, vagy Ti is így gondoljátok? Esetleg tudtok-e jó ingyenes alternatívát a fenti programokra?

update: (2010. 07. 14.) Első két appot megvettem, utóbbi valamelyik bundliban volt benne. Maple helyett wolframalpha, PFactory helyett hugin, Photomatix helyett meg hydra , amit szintén egy bundliban vettem.

iTunes 8 + airport express (-1500)

calendar 2008. szeptember 17. author kobak

“It just works!” – egy frászt! Amióta felment az iTunes 8, azóta nekem az airport express-hez való csatlakozás -1500 unknown errort ad:

iTunes

Apple hardware, apple sw, ennyit a tökéletességről, működésről, egyebekről.

Kisebb utánajárás, fórumozás, végül megoldotta a problémát, node kérem szépen, ezt miért az átlag usernek kell magának otthon megoldani?! Más kérdés, hogy a megoldás is inkább csak amolyan félmegoldás:

System Preferences -> security -> Firewall -> Set access for specific services and applications

itt engedjük meg az iTunesnak, hogy fogadjon minden bejövő forgalmat:

iTunes8

Jól van ez így kedves Mr. Jobs?

aperture 2 inda house

calendar 2008. augusztus 5. author kobak

A nemrég említett dilemmámat lezártnak tekintem azzal, hogy ma megérkezett az e-bayen időközben megvásárolt aperture 2. Mintegy 2 euróval volt olcsóbb szállítással, biztosítással, mindennel együtt, mint a lightroom upgrade.

A felületet még szokni kell. Teljesen más, mint a LR volt. Az 1.4.1 fenn marad a gépen, mert az abban tárolt képeimet nem fogom áthozni az aperturebe. Ide a mostantól készülő képek kerülnek majd.

Az apple projekt szemlélete tetszik, de még nem tudott ráállni az agyam. Nem látom át, hogy ha már 100+, neadj’Isten 1000+ projektem lesz, akkor azt hogyan fogom átlátni majd. Lehetőség van bőven a programban, tehát inkább nekem kell szemléletet váltanom, úgy tűnik.

Az aperture-re váltással persze elveszítettem az átjárhatóságot a windows és az osx között, de azt hiszem ez igazából sose volt valós szempont. Ha átjárhatóság, akkor továbbra is inkább egy GNOME felületre szeterek átjárni, mint xp-re, vagy vistára. Már csak ilyen vagyok. :-)

Ha majd jobban belejöttem, s ismerem a programot, akkor lehet, hogy postázok majd egy teljesen szubjektív összehasonlítást a két programról.