Tegnap este beugrottunk a kocsiba, s elmentünk a Duna Plazaba. Amióta nem diák jegyet veszek, rájöttem, drága dolog ez a mozi. Namindegy, ezt a filmet már régóta meg akartam nézni.
Spike Lee gyermekkorom kedvenc rendezője. Az utóbbi pár filmje nem volt annyira jó. Azonban a Malcolm X, jungle fever - s még folytathatnánk a sort - továbbra is a kedvenceim közé tartoznak (csak kár, hogy nálunk még dvd-n se lehet megszerezni ezeket a filmeket. A dzsungellázat videón egy videótéka leselejtezéséből vettem meg anno).
Spike Lee azelőtt soha nem csinált krimiket. Teljesen új ebben a műfajban, ennek ellenére egy kellemes filmet csinált. A forgatókönyv jó, a szereplők (főleg a két főszereplő) egy gyengébb storyt is elvittek volna a vállukon, így viszont külön öröm volt nézni a játékukat. A film kezdetén mosollyal a számon olvastam az “a spike lee joint” feliratot, mely minden általa rendezett film elején olvasható.
A film egy kis monológgal indul, aztán belecsap a közepébe, indul a bankrablás. Megjelenik Frazier (Denzel Washington), s átveszi a nyomozást. Közben kiderül pár dolog róla és a másik rendőrről(William Dafoe), aki ott van. Kiderül, hogy valami pénz eltűnt, megjelenik a bank igazgatója (Christopher Plummer), akinek valami titkolnia valója van, s még egy nő (Jodie Foster). A bankrabló (Clive Owen) pedig kezében tart mindent.
A nagy morális mondanivaló, meg Denzel Washington párbeszéde a rendőrrel, szerintem kicsit túl szájbarágós lett, de ez nem annyira zavaró. Sajnos nem sok moziban játszák, úgyhogy tessék keresni egyet, s megnézni! Szerintem megéri.

forrás: blup.hu
Ilyen fotelt szeretnék! Nagyon jópofa, ráadásul kényelmes is. Ja, az egész egy nagy babzsák.
update:
Különlegessége (babzsák voltából adódóan), hogy “felveszi az ember formáját”. Lehet benne feküdni, egyenesen ülni, kinek éppen mihez van kedve. Egyetlen gond a felállással lehet, mert ugyebár nem egy stabil alapról emelkedünk fel. A huzat mosható, a “babok” újra tölthetők. Remek ötlet! :-)
Régi kedvenc előadom Guru. Manapság talán nem annyira ismert, ezért is gondoltam, hogy írok róla.
Emlékszem még, amikor a Gang Starr kazettákat másolgattuk egymásnak általános iskolás időkben. Közben felnőttem (ez rosszul hangzott), de wikipedia zenéit továbbra is szeretem. Már nem annyira a Gang Starr, sokkal inkább a Jazzmatazz irány jön be. Persze azért a Full Clip benne van minden idők legjobb hip hop albumai között.
A Jazzmatazz egy érdekes “vegyítése” a jazznek és a hiphopnak. Eddig három album jelent meg: Jazzmatazz vol.1, Jazzmatazz vol.2., és a streetsoul. Ezek közül a második szerintem a legjobb, de a másik két album is átlag feletti. A streetsoult sokan lehúzták. Valóban gyengébbre sikerült, mint a másik kettő, de van rajta azért egy-két nagyon jó szám.
Guru kiadott nemrég egy új albumot Street Scriptures címmel. Az album nagyon jól illeszkedik a Jazzmatazz szériához. Öröm ezt is hallgatni. Ennek ellenére várom, hátha lesz 4. része a sorozatnak (ígéret van rá, lásd a linket a last.fm fórumra a videónál). Ezenkívül a Baldhead Slick And da click albumot jelentette meg 2001-ben. Ez sajnos hiányzik még a gyüjteményemből.
A végére pedig egy koncert videó (amatör felvétel, forrás: last.fm fórum). Nekem sajnos valami codec hiányzik hozzá, de majd pótolom.
Tegnap este színházban voltunk. A darab elég érdekes volt, s senki nem bírta nevetés és mosoly nélkül a nézőtéren. Kicsit nehézkes írni róla, mert akkor azzal lelőném a poént. Így csak annyit mondhatok, hogy érdemes megnézni a darabot.
Ja, angolul van! :-)
Nemrég írtam a su-dokuról már. Kellemes kis játék, s kezdi egyre jobban megfertőzni az európaiakat is. :-)
Metróban van már naponta játék, a neten is egyre több, stb. Persze a jobbak fizetősek sajnos. Csendben beindult a gnome-sudoku projekt is. Tegnap az ubuntu frissítéskor találkoztam vele, s telepítettem is rögtön. Még időm kipróbálni nem volt, de első ránézésre tetszik!
Tessék rendelni (ingyen van) ubuntu CD-t, telepíteni, s gnome-sudokuzni!