fotolog.hu

A fotóblogom néha frissítgetem, de ez sajnos nem rendszeres. Annál rendszeresebbé kezd viszont válni a flickr-re való képfeltöltés (oldal alján a csíkban láthatók a friss képek), s ennek, vagy nem ennek köszönhetően pénteken voltam az ArtWorkben flickr meetingen. Tanultam is sok jó dolgot a vakuhasználatról, meg fényekről. Ráadásul megismerkedtem egy csomó emberrel, akiket eddig csak a fényképei alapján azonosítottam be. Amolyan első (és eddig utolsó) goldenblog érzés volt. :-)

Persze, ha több időm lenne, akkor egy jó kis Estiskolás táborba kellene elmenni, mert egy intenzív hétvége alatt biztosan még több információt szívhat az ember magába.

Vissza a témához! Amiért most megint a fotolog.hu-ról írok, az, hogy van 2009-ben is photoblogaward. És bátor voltam, s meggondolatlan, azaz beneveztem kicsiny blogom. Namost egyelőre az én önző szavazatomon1 kívül szavazat nélkül kullog a sor végén szegény, s gondoltam ez így nem maradhat. Az ember nem bánhat ilyen mostohán szegény gyerekével (akkor sem, ha az csak egy vacak weboldal — tele gyönyörű képekkel :-)), így most megkérek midnen olvasómat, akinek van fél perce, meg kedve, hogy szavazzon a blogra. Köszönöm. Ennél azonban fontosabb, hogy nézzétek meg a képeket, s nyugodtan lehet kritikákat írni alájuk, mert örülök annak. Negatív kritika is jöhet, csak legyen építő!

Ja, s ha már ott jártok a photoblogawards.com oldalon, akkor azért nézzetek is körül. Akad egy-két nagyon jó fotóblog, ahova érdemes néha-néha felnézni.

  1. Az egyik legnehezebb kérdés az interneten az önpromóció. Ha nem reklámozom magamat, akkor senki nem fog tudni róla, ha reklámozom, akkor meg egy öntelt hólyag vagyok. Ebből nem lehet jól kijönni. :-) Nem szeretem magamat reklámozni, de most gondoltam egy merészet, s mégis megteszem. 

2009. 03. 30. @ 00:12 | 3 Komment
Tag: , , and 

ennyiért? persze! ...vagy mégse?

Valóban elgondolkodtató, hogy ha ma valaki megkérdezné, hogy eladom-e Neki a domaint az itt látható 17 250 dollárért, akkor vajh igent mondanék-e. Azt hiszem, hogy igen, s áttérnék egy másik domainemre. Bár megszerettem, s szeretem a kobak.org -ot. :-)

Hál’Istennek nem érzem komoly fenyegetésnek, hogy egy ilyen ajánlat eltaláljon, így komolyan nem gondolkoztam el a dolgon. Emiatt bátran ki merem jelenteni, hogy az első ember, aki fizet nekem 3 millió 845 ezer száztizenegy Ft-ot, azé a domain. Azonban komoly feltételeim lennének a kiköltözéssel kapcsolatban. A domain ilyen szempontból olyan, mint egy lakás. Ha elköltözöm, össze kell szednem a bútoraimat, a ruhákat, stb., s mindent át kell szállítani az új helyre (kell egy új hely). Az új helyen meg kell keresni mindennek a helyét! Minden ismerőssel (feed olvasók, bookmarkolók) tudatni kell, hogy a cím megváltozott, ha engem keresnek, akkor immáron az új helyen tegyék. S ugyanezt meg kell beszélni a hatóságokkal (google, technorati, stb.) is.

Ti mennyit értek, s mennyiért költöznétek?

2009. 02. 11. @ 00:04 | 9 Komment
Tag: , , , , and 

spam - de mi értelme?!

Tegnapról mára harminc spam komment került be a moderációs sorba:

kobak pont org · Comments

Mint a fenti képen is látható, nincs link saját oldalra, sőt a porn site, xxx, gaming, s egyéb linkek is kimaradtak. Mi értelme ennek? OK, tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg nem emberi kéz műve, de ha nincs értelme, akkor minek csinálják?

Kimoderáltam az összeset. Ti is kaptok hasonlókat? Tudtok magyarázatot? Ja, persze örülök, hogy az illető jó domain választásnak tartja a kobak.org -ot a bloghoz, ezesetben, ha ezt egy kommentben közli, még akár ki is teszem. :-)

2009. 02. 01. @ 17:31 | 0 Komment
Tag: , , , , , and 

viewzi site search

Tegnap este mikor már majdnem kikapcsoltam a gépet, s az utolsó e-mailjeimet ellenőriztem, találtam rá Chris J Davis levelére, amelyben reagált kérdésemre a viewzi site search szolgáltatással kapcsolatban. Modern módon beugrottunk a habari irc-re, s átbeszéltük a dolgot aminek a vége az lett, hogy már itt a kobak pont orgon is a viewzi szolgáltatja a keresést. Chris jelenleg a viewzinek dolgozik, így könnyen elhárítottuk az apró problémákat a szolgáltatás aktiválásának útjából. A viewzi jelenleg még beta, de ez ne zavarjon meg senkit.

A viewzi megreformálja a keresést a blogokon, de ahelyett, hogy ódákat zengenék róla, álljon itt pár kép, illetve javaslom, mindenkinek, hogy tegyen vele egy próbát (a jobb felső sarokban a kis doboz a régi kereső helyén)!

A blogkeresés alapállapotban a következőképpen fest:kobak pont org-...viewzil...

Megnézhetjük a keresett bejegyzést időrendben (plurk használók ismerik ezt a fajta nézetet):kobak pont org-...viewzil...

Ezenkívül beleköthetjük a dologba a képeinket:kobak pont org-...viewzil...

Illetve a videóinkat is:kobak pont org-...viewzil...

A viewzi jelenleg a wordpress és habari alapú blogokat támogatja. Regisztráció után plugin letöltés, konfigurálás és öröm lesz a részetek! :-) Hibákat, ötleteket lehet írni kommentben, majd továbbítom a fejlesztőknek.

2009. 01. 15. @ 18:27 | 4 Komment
Tag: , , , , , , , , , and 

blog - állapot

Karácsonyi pihenés közben pár dolgot javítottam a blog kinézetén. Az oldal alján levő lapozó jelenleg nem üzemel a kivánalmaknak megfelelően, ezért elnézést. Apró hiba a motorban (beta alpha blogmotor örömei). Ha még hasonlót észleltek, kérlek jelezzétek. Köszönöm.

A fenti irányítópultba kikerült az ismét üzemelő fotolog.hu, azaz a kis fotóblogom. Majd kerítek neki valamikor helyet az oldalsávban is, s jól megjelenítem a mindig épp aktuális kis képecskét, hogy hatalmas forgalmat generáljak odaátra is. :-)

A google barátos dolgot egyelőre kiszedtem jobbról. Aki barátkozott a bloggal (44 kedves ember eddig), azoknak köszönöm. Nincsenek elfelejtve, de a doboz csak foglalta a helyet, s jelenleg nem látom igazán hasznát. Ha meggondolom magamat, fenntartom a jogot az újrakihelyezésre. :-)

Röviden ennyi, remélem jól telt a karácsony mindenkinek.

2008. 12. 28. @ 00:15 | 0 Komment
Tag: , , , and 

a jobb oldali bigyulákról

A blog sidebarja jobb oldalon mai nappal kibővült a bigyula szekcióval. Ezek mindenféle blogon kívüli szolgáltatások, amiken a tartalmat nem én hoztam létre (a flickr, illetve a del.icio.us blokkban levő tartalmak tőlem származnak, ezért nem bigyulák).

Vegyük, akkor szépen sorra a bigyulákat!

Első a google friends nevű új szogáltatásának a doboza. Akinek van gmail azonosítója, az itt csatlakozhat, s jeleheti, hogy ő is olvassa ezt a blogot. Ezzel örömet szerez, s motiválja a blog többi olvasóját is, hogy csatlakozzon, s így a végén egy világméretű hálózatot hozunk létre. :-) Najó, bevallom, még nem tudom mire lesz jó, de tényleg jó látni, hogy milyen sok olvasója van a blognak.

Aki rendelkezik facebook azonosítóval, ott már egy ideje létezik a blog számára kialakított Blog Network. Ide a csatlakozz feliratra való kattintással lehet bekerülni.

Az utána levő két gombocska nem szociális háló építéséről szól. Az első:

azon blogok gyűjtőtégelye, ahol nincsenek hirdetések. Ez a blog is ilyen. Régebben gondolkoztam, sőt próbálkoztam is hirdetések kipakolásával, de bebizonyosodott, hogy nincs sok értelmük. Ez a blog nem a pénzkeresésről szól, s ezt hivatott rögtön megcáfolni az alatta levő abaqoos gombocska, ha valaki mégis sok pénzt szeretne adományozni, akkor azon keresztül akár rögtön meg is teheti:

És itt jegyezném meg, hogy legnagyobb megdöbbenésemre többektől kaptam már apró adományokat, s ezekért újra köszönetet szeretnék itt mondani.

2008. 12. 06. @ 21:52 | 0 Komment
Tag: , , , , , and 

 1 2 3 … 22 Next →
  • VOLT fesztival 2009
  • VOLT fesztival 2009
  • VOLT fesztival 2009
  • VOLT fesztival 2009
  • VOLT fesztival 2009
  • VOLT fesztival 2009
  • VOLT fesztival 2009
  • VOLT fesztival 2009
  • VOLT fesztival 2009
  • VOLT fesztival 2009
  • VOLT fesztival 2009

Last.fm

  • last.fm
  • last.fm
  • last.fm
  • last.fm
  • last.fm
  • last.fm