Posts tagged with snowboard

kosár, árvíz, egyebek

Tegnap lenn voltam kosarazni a gimiben este. Nagyon jó kis társaság gyűlt össze, s jól eljátszogattunk. Még fejlődnöm kell, de azért van amire még emlékszem. Oda is (itt metróztam is viszonylag sokat), meg vissza is görivel mentem.

Visszafele a Batthyány tértől hazáig gurultam. Lenyügöző az a hatalmas mennyiségű víz. Két fajta emberrel találkoztam útközben. Mindkettőből sok volt. Az egyik a segítő polgárőr, a másik az amatör fotós volt. 2006 sláger témája az árvíz lesz. (bp photobloggers "gyorslövése" a témában)

kosár #2

Vége a tegnap már meghirdetett kosárlabda rangadóknak. Végül a tanár csapat a harmadik helyet szerezte meg. Egyetlen meccset veszítettünk el, de az is szoros volt... najó, nem kavarok össze-vissza. (ismeritek gondolom a "mi másodikak lettünk, a másikak meg utolsó előttiek" mondatot, meg a hozzá kapcsolt történeteket).

8 perc, vagy 8 dobott pont jelentette a játék végét. Első játékot 8 nagyon kevésre nyertük. Második meccset azonban elveszítettük, bár 4-4ig, ha jól emlékszem fej-fej mellett haladtunk. (az idő vetett véget a játéknak, tehát nem adtuk magunkat olcsón)

Mivel azonban jó helyen voltunk jó időben, az első játékot pedig fölénnyel nyertük, így a harmadik helyet hoztuk el. Kaptunk oklevelet, meg sport szeletet. Tök jó!

Ja, és hétfőnként azt hiszem járni fogok majd edzésre. Jó dolog ez a kosár, vissza kéne szoknom rá (is)! :-)

kosár

Holnap diáknap lesz a suliban. Neveztünk kosarazni. Régen jól ment, de amikor elkezdtem átgondolni, hogy mikor fogtam utoljára labdát a kezemben, akkor a debreceni Szélrózsa ugrott be. Az pedig igencsak régen volt.

Ma voltam dobálni, meg 1-1-ezni. Az jó volt. Picit szoktam a labdát. A legnagyobb gondom azonban a sarkazás. Az valahogy másképp van, mint a frisbee-ben. Ez pedig nem jó. Persze a lényeg a játék, nem a győzelem! :-)

megyek mászni

Ma megint megpróbálkozom a falmászással. Jó móka, de az a baj, hogy eddig az ujjaim úgy éreztem, hogy letörnek, s már nem bírtam tovább, azonban nem fáradtam el rendesen. Ma emiatt változtatok a stratégiámon, s a szép időnek köszönhetően görivel megyek. Így az ujjaim is és a lábaim is elfáradnak majd! :-)

tavasz

Itt a tavasz. Már tegnap itt volt, s már hétvégén is majdnemtavasz hangulatom volt. Ma viszont megkezdődött a tavasz. Suli vége, hazarontottam, bekaptam valami ebédfélét, aztán göri fel, gurulás a szigetre, s kb 2 óra dobálás, meg egy kis freestyle.

Jól esett.

variációk egy témára (mean machine)

2001-ben Kölnben láttam egy kis mozi még kisebb termében a mean machine című filmet. Szenzációs darab. Vinny Jones és egyik kedvencem Jason Statham örömjátéka a film.

Ma láttam a the longest yard című filmet, ami pont ugyanerről szól. Mellesleg szintén jó kis szereplőgárdával. Picit utánajártam a dolognak, s megtaláltam a "forrást", az 1974-es the longest yardot. Azt még nem láttam, de kiváncsi volnék rá.

Mindkét új változatot ajánlom szeretettel mindenkinek!