kobak pont orgapa, tanár, s még normális(?) :-)

Relatív. A szó legszorosabb értelmében. Egyrészt az időzónák miatt rengeteg félreértés adódhat. 14:30 hol? New Yorkban, vagy Budapesten? Ez ha beszélgetünk egymással nem kérdés, ha azonban az interneten írom meg már az. Főleg, amikor egy kínai cimborának írom. Neki 14:30, vagy nekem? Ennek a problémának a kiküszöbölésére született a Swatch Internet Time, amit Kelt kivételével senki nem használ tudomásom szerint. :-)

Hasonlóan az, hogy 2010. 03. 08. 14:30-kor publikálom ezt a bejegyzést, az nem jelenti azt, hogy ezt tényleg akkor írtam. Lehet, hogy visszadátumoztam, vagy megírtam egy hete, amikor épp volt rengeteg időm, csak nem akartam csokorban publikálni másik 5 bejegyzéssel.

És akkor eljutunk az utóbbi időben itt is sokat érintett közösség webhez. A facebook wall és a twitteren megjelenő dolgok hasonlóan nem feltétlenül jelentik azt, hogy valaki éppen abban a pillanatban üti le az entert, amikor az adott bejegyzés megjelenik az üzenőfalon, vagy a twitterstream-en. A magyar twittertop egyik remek tulajdonsága az időzített twittek küldése. És ezzel természetesen a facebook wall-t is ellephetjük érdekes időpontokban küldött üzenetekkel.

A youtube favourite videók, meg egyéb külső oldalak "bekötésének" segítségével megjelenő dolgok a két legelterjedtebb közösségi oldalon pedig még jobban felboríthatják az idő eddig ismert és unalmas folyását.

Lassan mindenki jelen van ezeken az oldalakon (diákjaink 98%-a biztosan). Egy egyszerű példa az idő okozta félreértésre: a tanár otthon rájön, hogy diákja facebookozott az óráján, mert az üzenőfalon az óra ideje alatt jelent meg valami. Azonban mielőtt időpontokból messzemenő következtetéseket vonnánk le, nézzünk jobban körül! Köszönöm, hogy elmondhattam. :-)

Már régóta nem hagy nyugodni a gondolat, hogy leírjam véleményemet a címbeli állapotról. A dolog apropója a mai indexes cikk, ahol a szerző leírja, hogy az emberek sokkal többet árulnak el magukról egy-egy facebook profil oldalon, mint egyébként bárhol máshol.

A szociális web¹ alatt értem a blogok, facebook tumblr, twitter, posterous, last.fm, s hasonló oldalakat. Ezeken a szolgáltatásokon mára már nem csak az úgynevezett kockák vannak jelen, hanem mindenki. Ahogyan az iwiw elkezdett unalmassá válni, úgy kezdett el mindenki kertet építeni a facebookon. És felkerültek a bulifotók, napvilágot láttak az egyébként nem biztos, hogy annyi embernek szóló kellemetlen sztorik is. Lett egy másfajta nyilvánosság, amit a diákok, de az idősebbek is nagyon nehezen kezelnek.

Vicces, hogy én ezt idejekorán megtanultam, amikor még 7-8 évvel ezelőtt egy eldugott weboldalra a diákjaim ráleltek, s belépve az infóterembe különböző partyfotók fogadtak a monitorokon. Azóta sok dologra jobban odafigyelek. :-)

Tudva, hogy sok diákom személyes dolgokat is megoszt facebookon főleg, de iwiw, s egyéb helyeken is, így én nem jelölök be senkit, mert nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni. A tanára bejelölte, így persze, hogy ismerjük egymást, tehát visszautasítani nem igazán lehet. Ha viszont visszaigazolja, akkor olyan információk birtokába kerülök, ami nem tartozik rám.
Ha azonban egy diák megtisztel a bizalmával, s bejelöl, akkor boldogan visszaigazolom Őt.

1. Jobb oldalon a máshol szekcióban linkelve vannak azok az oldalak, ahol megtalálsz. ↩

Ma teljesen kiborultam, mert azt éreztem, hogy létem a tábla előtt, s a diákoké a padokban valami két párhuzamos világ. Másról beszélünk, mással foglalkozunk, s nulla az összhang. Elkeseredtem teljesen. Azonban alesi twitter válasza megmentette a napom. Igen, van még hova fejlődni:

Még hiányznak a technikai feltételek, meg az ilyen kreatív ötletek, de most már látom a kiutat. Hangulatos órákat lehetne így csinálni, de a kérdés nyitva maradt még így is, hogy az élvezetes órák hatására vajh otthon el fognak-e kezdeni a nebulók otthon (is) tanulni?

Most láttam, s nem bírtam nem közkinccsé tenni. Kötelező mindenki számára, aki szereti a matekot, vagy azért mert épp nem szereti. Fermat utolsó tételét lehetne a Pithagorasz-tétel általánosításának nevezni. A magyar matematika történetbe Nagy Fermat-tétel néven vonult be a kérdés.

Miről is van szó?

Lehetetlen egy egész szám másodiknál nagyobb hatványát két ugyanannyiadfokú hatvány összegére bontani.

Ha n=2, akkor természetesen találunk megoldást. Ezek pont a pithagoraszi számhármasok. Ha azonban n>2, akkor nincs megoldás. A probléma azzal vált az újkori matematikatörténet egyik legismertebb problémájáva, hogy a kérdés mindenki számára egyértelmű, a bizonyítás viszont annál kevésbé.

A bizonyításra Andrew Wiles jött rá, hosszú évek munkája során. Ezt mutatja be az alábbi BBC dokumentumfilm, melyet darabokban¹ megleltem a youtube-on:

Amikor WIles először azt hiszi, hogy bebizonyította, akkor én meghatódtam (annak ellenére, hogy tudtam, hogy nem működik az első változat). Amikor pedig azután újra nekimegy, hogy megoldja a problémát, újra és újra csodálattal tekintek arra a kitartásra, amivel ezt a feladatot megközelítette.

És a végére egy újabb idézet a wikipedia Nagy Fermat-tétel cikkéből:

A bizonyítás oly összetett, hogy a számelméleti matematikusok közül is csak néhányan képesek megérteni.

1. Köszönet Keltnek a beillesztőkódért. ↩

Ez a következő nagy cél. Nem akartam, nem mertem eddig elkiabálni a dolgot. Azonban a múlt héten, amíg nem voltam itthon, a postás végre meghozta a levelet. A felbontással nem kellett izgulnom, mert sms-ben kaptam, hogy felvettek, s itthon már csak a részleteket kellett kihámozni a levélből. Szeptemberben megyek beiratkozni. Várom.

Már régen írtam ide, de most kedvet kaptam Juice mai bejegyzését olvasva egy kicsit hosszabban kifejteni a véleményemet. Vicces, hogy hány bejegyzés születik abból, hogy kinövöm valahol a kommentboxot. :-)

A kérdést, problémát inkább saját irányból közelítem meg. Sajnos kevés olyan ember van, aki azt csinálja, amit szeret, s ezzel sok pénzt is keres. Ismerek olyan embert, aki rengeteget keres, de nem boldog a munkájával, s olyat is, aki azt csinálja, amit szeret, de nem fizetik éppen túl. A kérdésben az utóbbiak táborához sorolom magam azzal a kivétellel, hogy másod-harmad-negyed állásban azért kiegészül a tanári fizetés annyira, hogy ne legyen okom semmi panaszra.

Nálam a kérdés, hogy "Te tényleg tanítasz?" nem szokott elhangzani, főleg, mert ezt szinte mindenki tudja rólam. Nagyon szeretek tanítani, emberekkel foglalkozni, s átadni Nekik dolgokat, amiket én tudok. A tanításnál már csak az apaság jobb. :-) Emellett pedig rendszergazda vagyok, meg weboldalakat pátyolgatok, meg (...) a sor folytatódhatna, de nem ez a lényeg. Hanem, hogy sok doglot csinálok még a tanítás mellett, amiket szintén szeretek. De az az igazság, hogy ez így sok. Sokszor a feladatok egymás rovására mennek, s ami még rosszabb, hogy gyakran a család szenved emiatt hiányt belőlem.

Ideális helyzetben csak tanítanék¹, hobbiképp blogolnék, néha döglenék a gép előtt, s fotóznék. Sok-sok idő jutna játszótérre járni, kirándulni, együtt játszani és pihenni.

Nincs ideális helyzet, de messze ideálisabb a helyzetem, mint sokaknak. Hálát adok, hogy a sokféle munka/hobbi kapcsán sok emberrel ismerkedhettem meg, rengeteg olyan barátot kaptam, akiket egyébként biztosan nem lett volna lehetőségem megismerni sem.

Ennek ellenére persze továbbra is vágyam a tanításból, tanításnak élni, s nem adom fel, hogy ez egyszer megvalósulhat, addig meg boldog vagyok, ahogy vagyok.

1. itt mehetne el a bejegyzés panaszkodásba, politizálás fele, de nem lesz ilyen. ↩