kobak pont org

Amikor még réges-régen a régi házban, ahol laktunk az egyik lakóhoz jártak a diákok szerenádozni mindig az ablakból lestem. Akkor még nem gondoltam, hogy ez egyszer velem is megesik majd. Életem első érettségiző osztálya járt nálunk ma.

Aranyosak, kedvesek, csibészek, egyéniségek, lusták, … , szeretnivalóak. Akárki akármit mond. És én szeretem őket. Az elején kicsit megküzdöttünk egymással, de már tavaly is éreztem, hogy sikerült egy hullámhosszra jutnunk. Persze nem a matematika szeretetében…

Itt voltak, aranyosak voltak, kaptam ajándékot, s én meg álltam, mint egy rakás szerencsétlenség. Nem tudom ilyenkor mit szokás tenni. Nem mondtam búcsúbeszédet, nem tartottam megemlékezést az elmúlt két évről. Nem zártam le semmit. Nincs is még vége.

Érdekesség, hogy Zsó diákjaival én tegeződöm, az enyémekkel pedig Ő. Így mindig komikus helyzet, amikor a nebulók hozzánk látogatnak. :-)

Beszélgettünk. Aztán felálltak, s továbbmentek. Most úgy érzem hiányoznak, s hiányozni fognak. Persze előttünk még egy akadály, ami közösen vár ránk. Nem csak Ti álltok majd ott az érettségi előtt. Lélekben, gondolatban én is ott leszek.

Köszönöm, hogy taníthattalak Benneteket, s remélem nem a számok, ikszek, s egyenletek maradnak meg az órákról. Igyekeztem Nektek egy gondolkodásmódot, egy olyan világot mutatni, amiben élni lehet. Talán sikerült. Vigyázzatok Magatokra, s sokat szeretnék még hallani Rólatok!

Igen, Kedves Olvasó, a szerző érzelgős, nyálas(?), de annál őszintébb bejegyzést írt a 13.e osztályról. Ezekről a szeretnivaló csibészekről:

Ez a szombati munkanap valahogy értelmetlen. Múlt héten felvételiztettünk. Holnap tanítunk. Persze csak, ha megjelennek a diákok. Már jelezték ma is páran, hogy ne számítsak rá holnap. Akkor miért is? Fél osztállyal nincs értelme továbblépni, ráadásul ugyanazok az órák lesznek holnap is, mint ma. A legnagyobb bajom persze a hajnali kelés. A szombat a kialvós napom.

Nonembaj, már csak 4 munkanap, aztán itt a megahosszú négynapos hétvége. Hurrá! Húzóss volt az elmúlt két hét. Kétszer 6 nap munka, egy nap “pihenés”, aztán az elmúlt három nap egyetem, ZH, s vár rám egy csomó javítandó dolgozat.

Erről itt ni. A feladatot alapvetően úgy találtam ki, hogy adott egy csiga, aki hosszú útja során megáll az egyik kúp alakú hegy lábánál, s gondolkozik, hogy mitévő legyen. Megkerülje, vagy átmenjen-e rajta. Kérdés, hogy mekkora a dőlésszög, ami felett már érdemesebb megkerülni a hegyet.

Ez ugyebár egyszerű sin/cos számítási feladat. A témakör is ez. Azonban gondoltam egy merészet, s mivel sok okos olvasója van a blognak, emiatt csavartam egyet a feladaton. Készítsük el azt a hegyet, amelyet pont ugyanakkora út megkerülni, mint átmászni rajta.

Konrád több lépésben, de eljutott oda, hogy lehetetlen, mert Pi hosszúságú szakaszt kellene tudnunk szerkeszteni. Ez pedig lehetetlen. Erről (is) szól a kör négyszögesítésének problémája.

Igen, lehetetlen feladatot adtam fel. Szoktam ilyet. Szeretem az ilyeneket, mert meg kell szoknia a diáknak, hogy a feladatoknak nem mindig van megoldása.

Mindenesetre örülök, hogy ilyen sokan ragadtatok körzőt vonalzót, ha csak képzeletben is.

Hasznos linkek:

• pi meghatározása
• pi nagyon sok számjegyig

Pénteken szalagavatón voltam. A budaiközépiskola gimnáziumi tagintézményének végzőseire került fel a szalag. A 13. e osztály is köztük volt. Életem első végzős osztálya. Amikor táncoltak, videójukat mutatták be, valami fura büszkeség fogott el. Jó volt őket nézni. :-)

Jövőre megint lesznek érettségizőim, sőt a deák téri (volt) diákjaim is szalagot kapnak. Persze addig még meg kell, hogy érjen ez a banda! :-)

Kapok holnap “kölcsön” egy tanítványt. Amikor megtudtam, hogy mennyiért tanítja a kollega, egy picit meglepődtem. Természetesen ilyenkor én is ugyanazon az áron tanítom.

Gondoltam felteszem Nektek a kérdést, hogy ki mit tart reális árnak a következőkre:

1. gimnazista magyarul
2. gimnazista angolul/németül (kéttannyelvű iskolák pl.)
3. főiskolás/egyetemista

okítása matematikára 60 perces egységben. Köszönöm. Ja, és szándékosasn nem mondom meg még egy darabig, hogy mennyiért tanítok én, s hogy mennyiért tanítom a “kölcsön tanítványt”. :-)

Lezárva. Illetve még nem teljesen, de a kb 100 tanított diákból 10 alatti, akik még hétfőn küzdenek a jobb jegyért. A héten több dolgozatot irattam, feleltettem, mint eddig valaha. Legalábbis most péntek este így érzem.

Visszatekintve voltak érdekes, s örökre megmaradó pillanatok. Régebben azt hittem, hogy az ötös tanulók szeretik a tanárt, a tanár szereti az ötösöket, oszt’ jó. A bukók, kettes-hármas osztályzattal rendelkezők pedig utálják, mert nem ad nekik jó jegyet. Ez nincs így, s tök jó, hogy nincs így! :-) Sok diák sokkal okosabb ennél, s reálisan képes értékelni a tudását, s nem teszi az osztályzattól függővé a szeretetét. Ez pedig így is van rendjén. :-) Tudom, erre már tavaly is rájöhettem volna, de most valahogy sokkal inkább lejött.

Az a véleményem, hogy az 1-5 skála nem alkalmas osztályzásra a diák jellemzésére. Persze ennyi diák lezárására ideális eszköz. Csak sajnos nem fejezi ki igazán a tudást, szorgalmat, stb. Egy ideális világban lenne 30 diákom, azokat ismerném, lenne időm velük egyenként is foglalkozni, s mindegyiküket meg tudnám tanítani a matematika szeretete mellett egy csomó hasznos dologra. Egy ideális világban…

A valóságban van 1-5 osztályzás, van 100 körüli diák, akiket le kell osztályozni, ennyi. Welcome to the real world.