Posts Tagged ‘telefon’

Nexus One

calendar 2011. január 25. author kobak

Miért Nexus One, miért nem Desire Z, HD, Milestone 2, vagy bármi más? Röviden, mert tetszik ez a telefon.

Remekül kézre áll. Pont megfelelő a mérete. Nekem a telefon méret 4”-ban befejeződik, 4 felett már túl nagynak érzem a kütyüt. Ez tudom, hogy szubjektív, mint ahogy a döntésem is, hogy miért vettem magamnak egy “régi” (1 éves) telefont. Főleg ugyebár, most, hogy itt az utód a Nexus S személyében.

A dolog nagyon egyszerű, aranyáron mérik még a Nexus S-t. Nagyjából egy árban van a konkurens iPhone 4-el. A Nexus One és az S viszonya mind árban, mint tudásban nagyjából az iPhone 3gs és a 4-hez hasonlítható.

A telefon pedig egy eszköz, nem pedig ékszer, amit vitrinben tárolunk. Egy kétszázezres telefont már nem biztos, hogy olyan nyugodtan hordanék magammal mindenhova. Azt már félteném mindentől. Ezt is féltem, de talán nem annyira.

Miért nem vártam a két-három-négy-x magos 3D gyorsított, hajtogatható telefonra? Mert nekem ez tökéletesen elegendő. Persze gadget őrültként igen, felmerült bennem, hogy mikor lépek majd tovább, de egyelőre nem érzem, hogy bármiben is korlátozna a Nexus One, sőt! Igen, vehettem volna HTC Desire-t, hiszen az ugyanaz (majdnem). Azért nem azt vettem, mert a Google Nexus telefonok nekem megjelenésük óta misztikusak, különlegesek, s titkon mindig vágytam egyre. :) És most ez beteljesült. (Tudom, ez kicsit gyerekes, de akkoris)

És akkor pontokba szedve a jóságok és a rosszaságok.

Jóságok:

  • jó formájú, strapabíró jószág
  • 3.7” AMOLED/slcd (nem tudom melyik van benne, de messze szebb, mint a Magic volt :)) kijelző
  • nagy közösség, sok friss ROM
  • 800×400 felbontás (320×480 -ról érkeztem)
  • Stock Androiddal jön, OTA frissítések, nincs sense, motoblur, egyéb csicsa (ezekkel valamiért sose tudtam igazán megbarátkozni), ráadásul elsők között kapja a frissítéseket
  • gyárilag könnyen rootolható (erről később)
  • Nem tömegtelefon

Rossza(ságo)k:

  • hardware gombok hiánya. Ezt meg kell szoknom. Magicen mindenre volt gomb.
  • Kamera nem túl jó (főleg az X10 és a DHD telefonok után), de nekem épp elég. Ilyen képeket csinál (a legfrissebb három a bejegyzés írásának pillanatában).

Bike

Mai kép a telefonnal

A telefont kézbevéve, máris jelezte, hogy itt a FRG83D frissítés, amit telepítettem is rögvest. Majd elindultam megkeresni az ideális Rootolási megoldást. Elsőnek a SuperOneClick segítségével gyorsan rootoltam a telefont. Sajnos ez nem volt tökéletes, mert a BusyBox installal voltam bajaim, így a remek z4root app segítségével megoldottam a problémát, így már a busybox is felkerült.

Így a Titanium Backup nevű remek app már jó szolgálatot téve gond nélkül végezte a dolgát. Sosem árt biztonságban tudni az embernek a telefonja minden adatát, nomeg a régi telefonról az újra költözésben is nagy segítség volt.

Végül azonban nem bírtam ki, hogy ne tegyek saját recovery image-et. A választásom Amon Ra remek 2.0-ás Recoveryjére esett. Egyébként a Google tulajdonképpen teljesen jól használható Recoveryt tett a telefonra, csak Amon Ra verziója annál sokkal többet tud. Az eredetivel update.zip feltolható, azaz kiválóan alkalmas a frissítésre, a Custom változat viszont hozza a tőle megszokottat, particionálhatunk, mountolható az SD kártya, telepíthető bármilyen image, nandroid backup, stb.

Most azért kicsit előreszaladtam. A Recovery cseréhez ki kell nyitni a telefont (unlock the bootloader). Ez egy parancs, de utána nincs visszaút. Erre figyelmeztet is a telefon. Ez látható az írás felett.

A parancs, amivel ez elérhető:

fastboot-mac oem unlock (értelemszerűen fastboot-linux linuxon, stb.)

Majd a Recovery image után a Modaco csapat Superbootját telepítettem. Így felkerült a busybox, Superuser, s minden tökéletes.

Egyelőre nem tértem még át másik romra, kiváló a gyári (rootolva). Az igért 2.2.2 még nem érkezett meg, a 2.3-mal meg még szemezek, de tulajdonképpen jól megvagyok még a 2.2.x -el + gingerbread billentyűzettel.

A bejegyzés megjelent az androidportálon (is).

álom telefon

calendar 2010. augusztus 31. author kobak

Gadget kedvelő emberként naponta értesülök a megjelenő okosabbnál okosabb telefonokról, betettem a két filléremet a perselybe, hogy megnyerhessem az iPhone 4-et. Írtam álom Setupról a mandroidról. Most igyekszem összeszedni a telefonra vonatkozó igényeimet, hátha szembejön valamikor egy olyan készülék, ami mindezt tudja:

  1. gyors legyen — nem akarok várni az sms-ek megnyitására, stb.
  2. HD videórögzítés min. 24fps, ideális esetben 30 fps, képstabilizátorral
  3. Vállalható képminőségű kamera — Sötétben is lehessen fényképezni. Nem, nem vaku kell!
  4. 3G/hsdpa/hsupa — Fontos a mobilnet, nem akarok már külön modemmel szaladgálni. Természetesen adódik a net megosztás lehetősége is.
  5. n-es wifi — igen, mert itthon az van már csak. A telefon miatt nem váltok vissza g-re.
  6. 480×800 + felbontás — legyen jó ránézni.
  7. strapabíró kivitel, ideális esetben víz/por/ütésálló — Igen, járok játszótérre a gyerekekkel. :-)
  8. android 2.2+, esetleg iOS — Alapvetően android, de az iOS is jöhet, ha Jobs abbahagyja a jailbreak elleni küzdelmet.
  9. hosszú akkuidő — Egy nap intenzív használat (folyamatos 3g, navigáció, telefon, sms, e-mail, …) mellett, 3-5 nap egyébként.
  10. bővíthető kapacitás — Megszerettem a kivehető, cserélgethető SD kártyákat.
  11. mini usb csatlakozó töltésre, egyébre, jack dugó — A mini USB jó. Mindenütt van, elfelejtek töltőt vinni, akkor akad egy fényképezőgép kábel, vagy a külső vinyóból dugom át a kábelt a telefonba tölteni.

A pontok sorrendje, ahogy azok eszembe jutottak, nem fontossági sorrend. Mikor lesz olyan telefon, ami ezt tudja? Rengeteg androidos közül a galaxy S áll talán a legközelebb, illetve az iPhone 4 a fenti pontok teljesítéséhez. Bár mindegyiknek vannak hiányosságai.

google telefonálás

calendar 2010. augusztus 26. author kobak

Most jelezte geritwo twitteren, hogy van, akinek megy a telefonálás. Nos, nekem is, mint a lenti kép is mutatja. Már magamra csörögtem. Működött. Telefonálás minőségére vonatkozó infóm még nincs. Este majd tesztelem. Beszélünk Ákosékkal.

google telefon

Az árakat elnézve mobilt nem éri meg hívni, vezetékest viszont igen. Főleg a külföldi számokat lesz majd kifizetődő íly módon hívni.

További info és bejelentés: googleblog

iPhone

calendar 2009. július 3. author kobak

Amióta megvolt a keynote, s feltettem a 3.0-ás firmware-t az iPodra, s megláttam a 3gS-t, azóta beleült a fejem hátuljába a gondolat, hogy esetleg lenne értelme iPhone-ra váltani. Aztán láttam az árakat is, s a gondolat ahogy felragyodott, úgy aludt újra ki.

Telt az idő, s fogyott viszont a hely az iPodon, mert a 8 giga, az bizony 8 giga, s néha nagyon szűkös. Így körültekintettem kis hazánk használtcikk kínálatát a beszmeken. 16, vagy 32 giga, ami előrelépés, de ezt iPodban úgy láttam, hogy nem éri meg meglépni. Még akkor sem, ha 2.0-ás modellre válthatnék (ami számomra semmi igazán vonzó extrával nem bírt. Ha lenne benne legalább fényképezőgép, akkor sima ügy 1), így tágítottam a perspektíván, s bekerültek a potenciális áldozatok közé az 16 gigás iPhone modellek. Szintén nem kellett sokat számolni, hogy a 3g-s modellek ne érdekeljenek, viszont szép számmal akadtak az első generációs telefonok között szimpatikus darabok.

A végső áldozat is egy ilyen modell lett. Minek nekem ilyen? Mert a touch árára nem kellett sokat rátenni, s ha még a régi telefont is elviszi valaki, akkor majdnem egy árban van a dolog. Ezért cserébe a következőket kaptam,

  • fényképezőgép — használom, mert tök jó az elkapott pillanatot egyből megosztani wifin keresztül.
  • hangszóró — kell a telefonba, hogy tudjon csörögni, de nem estem hasra tőle
  • bluetooth — még nem kapcsoltam be. De majd valami jailbreak-es trükközéssel még akár használhatóvá is tehető
  • telefon az iPodban — igen, mert ez szerintem inkább az, mint fordítva. Beletettem a sim kártyát, s valóban működik. Picit fura egy ekkora féltéglával telefonálni, de megszokható
  • vastag — a touch elegáns és vékony kis jószág volt, ez ahhoz képest egy vaskos bumfordi izé
  • wifi — a touch-ban szerintem jobb volt, de úgy érzem, mintha csak az lenne a gond, hogy a tenyeremmel folyton letakarom az antennát, ha fogást váltok a telefonon, akkor jobb a jel. Ezt még gyakorolnom kell. :-)
  • aksi — a touchban jobb volt, de kevesebb dologra is használtam.
  • háttértár — a 16 giga hely nagyon tágas elsőre

Összességében nem estem hanyatt az iPhone-tól (touch-ról érkezem), de egy szerethető készüléket kaptam. És nem tervezem a továbblépést a 3gS irányába. Majd a 4g, ha kijön, vagy a HTC Hero.

  1. Ha igaz a hír, akkor a touch 3g-ben lesz kamera, s lesz minimum 32gb-os modell, s ha még esetleg bluetooth-t és gps-t is teszenek mellé, akkor az iPhone projekt részemről vakvágány. Marad a Nokia 1200 telefonnak (Igazi monochrom csak telefonálásra alkalmas jószág remek akkuidővel), s mellette a touch 3g. Majd meglátjuk… Nagy reményeket nem fűzök hozzá.

hodeszka.hu

calendar 2008. január 31. author kobak

Nemrég gaba az apuka.hu aldomaineket osztogatta, ekkor jutott eszembe a már régóta üresen pihenő hodeszka.hu domainem.

Jelenleg Németországban pihen a servage egyik szerverén. Eredeti tervem egy magyar snowboard portál létrehozása volt. Aztán gondoltam egy snowboardos híraggregátor belövésére, de ezen szándékom ott akadt el, hogy nem találtam (najó, kettő-három akadt, de az nudli) magyar nyelvű hírportált használható rss-el. Bár a mineren keresztül lehet rss-t nyerni, de az mégse az igazi.

Nos, a helyzet az, hogy egyedül nem tudom, s nem is akarom az oldalt felvirágoztatni, azonban, ha van 2-3 lelkes író, blogger, hódeszkás, akkor lehetne valamit kezdeni a parlagon heverő domainnel. Most épp egy joomla default install van fenn, de lehet bármi, ami szimpatikus. Wikitől a fórumon át a közösségi blogig bármi játszik. Természetesen vissza is hozom a domaint Magyarországra, hogy normális sebességgel menjen, ha beindul valami. Legrosszabb esetben marad ugyanígy…

ingyen telefon

calendar 2007. február 6. author kobak

Már régen beszéltem a gizmóról. Sőt azóta be kell valljam töredelmesen, hogy én is inkább skype-ot használok, mert mindenkinek az van. Pedig én msn helyett icq-t, vagy Gtalkot akarok, skype helyett meg gizmot, de akkor csak magammal tudnék társalogni. :-)

No, de nem ezért írok, hanem hogy tudjatok Ti is az új akcióról: GizmoCall, naponta 10 perc ingyen telefonálás a világ minden országának vezetékes hálózatába. Hol az átverés? Nem tudom.

gizmocall

Gondoltam ki is próbálom gyorsan. Ahhoz, azonban, hogy használjuk le kell tölteni egy kis segéd alkalmazást (windows és mac verzió van). No az ilyet nem szeretem. Most azonban kivételt tettem.

Telepítés után telefonáltam is gyorsan vele egyet. Működött. A hang/beszéd minőség nem annyira jó, de ajándék lónak… Ja, és 5 perc után szólt a néni, hogy 30 másodpercem van.

darabos net

calendar 2006. október 5. author kobak

Valamiért elég darabos a dunahousetól kölcsönzött internet kapcsolat. Rendszeresen ledob, s nagyobb (500k-nál méretesebb) állományok le/feltöltése már elég nehézkes.

Drága szeretett(?) t-com, aktiváljátok végre a telefonvonalunkat, mert ennél a modem is biztosabb, s gyorsabb!

én szív t-com

calendar 2006. szeptember 26. author kobak

Nos, már elég régóta nézelődöm, vajh melyik lehetőséget ragadjam meg a szélessávú internet új lakásunkba bevezetésére. A régi helyen a chello szépen muzsikált, s az ára is elfogadható volt. Azonban itt nincs UPC. Maradtak tehát az xDSL variációk.

A választék nem rossz, s ráadásul az actel, tvnet, s most már a datanet yoneked ajánlatai a telefon előfizetés problémáját is megszüntetik…szüntetnék. Merthogy mindegyik szolgáltatás csak már meglévő telefonvonalra vonatkozik.

Nosza bementem a t-comhoz (MOM park). Ott kivártam a soromat. Mondtam, hogy szeretnék telefonvonalat, de nem kell hűségszerződés. Amint megvan, szolgáltatót váltok. Mondta a hölgy, hogy nem ajánlja, mert az úgy 33 ezer magyar forint lenne. DE, ha 2 évre szerződök, akkor ha azt bármikor felmondom, akkor csak 25 ezret kell fizetnem. Sokkal jobban megéri. És tényleg.

Amikor ezen első ámulatomon túl voltam, jött a következő. Aláírtam mindent, megkötöttük a szerződést. Ez azonban csak annyit jelent, hogy pár nap múlva hívni fog, s akkor (már soronkívül) megkapom a telefonszámot, s onnantól kezdve alig 1-1,5 hét és kijön a munkatárs beszerelni a vonalat. Az a gyenge próbálkozásom, hogy az előző lakónak volt telefonja lepergett a magenta szolgáltatóról.

Kérdezem én, a mezei felhasználó, miért jó ez így nekik? Tavaly a chellonál a megrendelés és a beszerelés között 2(!) nap telt el, s az is csak azért, mert nekem a másnap nem volt jó. Ráadásul kaptam ajándékba egy DVD lejátszót. Akkor itt miért van ez az összesen 2 hetes hiszti?! Ha van rá magyarázat, akkor tényleg érdekelne. Egyelőre azonban értetlenül állok a dolog előtt.

modemes internet

calendar 2006. július 23. author kobak

Pár napig modemes nethez voltam kötve. A sebesség igencsak megdöbbentett. Nem összehasonlítható a chello, adsl, egyéb vezetékes, vagy annélküli kapcsolattal. A megdöbbenésem oka egyszerű. Nem voltam szokva a modemes nethez. Már a kezdet kezdetén szélessáv volt, amin megismertem az internetet.

Aztán egyetemen leültettek a gép elé, s volt rajta internet. Működött, beírtam a címet, s bejött az oldal. Nulla várakozás, teljesen jó. Persze hamar rászoktam, így gondoltam ilyet otthonra is kell szerezni. Csakhogy akkoriban a szélessáv majd’ megfizethetetlen volt. Emiatt jött a modem.

Nagy izgalommal kapcsoltam be a gépet, beállítottam a kapcsolatot, tárcsáztam, aztán vártam, vártam… majd bejött az oldal. Ekkor picit meglepődtem, hogy milyen lassú is tud lenni az internet. Pár évre rá lett adsl, aztán meg chellonk, s minden szép és jó volt.

A szélessávnak azonban vannak hátrányai a modemmel szemben. Ez az, amit sokáig nem gondoltam volna. A szélessáv függővé tesz. Nem vagy céltudatos, mert bármit, bármikor meg tudsz nézni. Most, hogy pár napig modemeztem (jelenleg szüleimnél vagyok, s lógok az adsl-en, megy a transmission, az adium, vienna, s gyüjtöm a pár nap “elmulasztott eseményeit”), minden nap feljelentkezés előtt átgondoltam mit akarok csinálni.

Összegyüjtöttem mely weboldalon, mit akarok megnézni (osx-en az urlwell erre fantasztikus kis progi), megírtam a leveleket előre, s csak ezután indítottam a tárcsázást. Amint megvolt a dolog, már kapcsoltam is szét.

Az urlwell marad, s igyekszem ezután is majd, ha lesz szélessáv az új lakásban átgondolni, hogy mit akarok, s picit összeszedettebben netezni. :-)

hogyan netezzünk?

calendar 2006. július 15. author kobak

Most, hogy a költözés időpontja egyre közelebb kerül, továbbra is nyitva a kérdés: Melyik szolgáltató, melyik csomagját válasszam?

Szempontok:

  • minimum sávszélssség: le: 1Mbps, fel: 128 Kbps
  • Állandó kapcsolat
  • 10e alatti havi előfizetési díj (all inclusive)
  • XII. ker. Márvány utcában elérhető legyen

Nem hiszem el, hogy lehetetlent kérek a 21. században…