Bori mategnap volt 1 éves. Hihetetlen. 1 év úgy telt el, hogy észre se vettük. Persze már elépzelni se tudom milyen lenne nélküle. Nem is akarom.
Egy év, több, mint 700 óra alváshiány, megszámlálhatatlan mosoly, s pillanat, amik nélkül sokkal szegényebbnek érezném magam. Jó ketten, csodálatos dolog a házasság, de itt abszolút igaz, hogy a több jobb. Egy éve még csak egy pár voltunk, akik gyereket várnak, mostanra kis család lettünk.
Vannak, voltak nehezebb pillanatok, büdös és büdösebb pelusok, néha nehezebben megy az etetés, s van, amikor nem alszik el Bori azonnal. Ezek hozzátartoznak már kis családunk hétköznapjaihoz. Amikor ébred, ránk mosolyog, nem tudja éppen merre van előre, s merre hátra, átölel, megsimogat, puszit ad (ez még nem tökéletes, de majd az lesz), s amikor megharap, mind-mind fantasztikus pillanatok. Mindig vannak célok, amiket megpróbálunk elérni, megtanultunk forogni, enni, gügyögni, tapsolni, csipicsipcsókát mutatni, integetni, s most járni próbálunk. Igen, próbálunk. Nekünk ugyanúgy feladatunk megmutatni Borinak, segíteni Őt benne.
És akkor egy ismert, de talán már elfeledett kép. Így kezdődött, ekkor még fel se fogtam, mi is történik:
Ez pedig pár napja készült:
Boldog születésnapot Törpe!