Author: kobak

  • windowsguruk mondjatok okosat

    Pedig már azt hittem, hogy működik. Nos, a helyzet az, hogy az asztali gépemre felhúztam egy xp-t. Felspékeltem mindennel, amivel csak lehet. Telepítettem mellé egy osx86-ot, de az nem jött be. Legyalultam. Majd telepítettem egy ubuntu edgyt. Reboot. Erre az xp nem akar elindulni.

    Nosza berakom az xp CD-t, bootolok róla, javítás. Fixmbr. Minden szépen lezajlik. Eredménye, hogy a gép teljesen lefagy bootoláskor. Újabb kör, xp telepítés. Ott kiválasztom a megfelelő partíciót, javítás. Másol is egy csomó mindent, meg javít, de eredmény ugyanaz. Fagy. Most megy az újra telepítés. Hol rontottam el?

    Bebootolok és rendberakom az ubuntut, telepítek egy grubot, akkor vajh utána fog működni az xp?

  • apanap

    Ma voltam utoljára tanítani ebben az évben. Fura érzés. Jó is, de azért van bennem egy erős hiányérzet. Munkamániás lettem?! Kijavítottam minden maradék dolgozatot. Ez nagy dolog. Utálok dolgozatot javítani.

    No, holnap pihenés, végre bepótolhatok egy picit az eddig elmulasztott alvásból. Gondoltam még pár órája. De nem. Reggel 7-re kivizsgálásra megyünk. Kelhetek még korábban, mintha tanítani mennék. Nesze neked pihenés! Persze az is igaz, hogy erre van az apanap, s nem arra, hogy a lábam lógassam, pedig mégis…

  • még egy nap

    Még egy nap és kezdődik a karácsonyi szünet. Legalábbis nekem. 🙂 5 nap apanapom maradt. Vagyis nem használtam el eddig egyet se. Azt pedig a baba 2 hónapos koráig el kell lőni. Ez dec. 24-e. Úgyhogy péntektől pihenés, karácsonyi készülődés kezdődik. Jippi!

  • xp powertoys

    Nem tudom ki ismeri az microsoft xp powertoys programocskáit. Bevallom én nem ismertem. Pedig ezekkel a “sima” xp felturbózható, s végül egy nagyon jól működő oprendszert kapunk.

    Raw image támogatás, alt+tab turbózás, ClearType támogatás, virtuális desktop manager, hogy csak pár hasznos dolgot említsek. Mentségemre szóljon, hogy nem igazán használok windowst. Most azonban Zsó szakdolgozatához kell spss-t használnia, s ahhoz szükség volt rá.

    Felgyűrtem még a google packot ff-el, skype-pal, adware-rel, meg picasával. Telepítettem egy clamAV-t, windowsupdate is megvolt, újraindult közben a gép számtalanszor, s máris volt sp2, s minden jó. Ja, feltettem az ie7-et is. Picit ff utánérzés (tabbrowsing, addons, stb.). Csak nekem?

    Továbbra is az a véleményem, hogy az osx, vagy bármely linux disztrib telepítése barátságosabb, mint az xp-é. Ennek ellenére a driverek, fenti programok telepítése után ez az oprendszer is barátságos tud lenni.

  • xcast

    Egy újabb feedolvasó. Jelenleg sokat használok. A már megénekelt NNWL és vienna mellé most már az xcast is betársult. Szép design, s nagyon hasznos funkciók jellemzik az új feedolvasót.

    Podcastokat kezel, iTunes-ba integrálja őket, ha szeretnénk. A képek, egyéb bejegyzéshez csatolt videók, zenék mind választhatók, hogy letöltse-e, vagy nem. Így minden extra külön kezelhető. A smart listjei szintén elég jók. A funkciók és a program bemutatója megtekinthető screencastként is.

    Persze még elég beta a progi, meg jönnek még extrák hozzá, de úgy tűnik a fejlesztés nem állt meg. Sokkal inkább új erőre kapott. Mellesleg nagyon igéretesnek néz ki a mathme program is.

  • kobak del.icio.us könyvjelzői

    Van nekem egy ilyenem. Még júniusban csináltam, s azóta szépen a del.icio.us elküldi bejegyzésbe az aznapi elmentett linkeket. A blog ugyebár az akismet miatt adott volt, gondoltam felhasználom.

    A történet eddig persze teljesen érdektelen. Azonban ma kaptam egy e-mailt, s az e-mailben Ma írtak egy kommentet a címbeli blogra azzal a kéréssel, hogy ugyan adjam már meg az e-mail címemet, mert adnának egy tangerine licenszet. WoW! Az élet apró örömei. 🙂

  • sociable: blogter alternativ címlap

    Konrád megírta, hogy van blogter alternatív címlap. Gondoltam, nem árt a sociable plugint erre is felkészíteni. Használjátok egészséggel!

    A nyomógomb kódja, ha Magad akarod csinálni:

    'blogtercimlap' => Array(
    'favicon' => 'blogter.png',
    'url' => 'http://cimlap.blogter.hu/index.php?action=suggest_link&title=TITLE&url=PERMALINK',
    ),
    );

    A sociable plugin “magyar gombokkal” bővített változatát pedig le tudod tölteni egyben innen.

  • alles muss raus

    Karácsony előtt ideje kipucolni a lakást, pincét, padlást. Van egy csomó dolog, ami itt porosodik nálam, mert már nincs meg amihez tartozott, vagy csak simán ráuntam, vagy nemtudom. A lényeg, hogy egyiket se használom, s hátha Te tudnád. Itt a lista:

    • 58mm Practica UV szűrő – jó cucc. Nem csúcsminőség, de jó hasznát lehet venni
    • 58mm Kenko cirkuláris polár szűrő – ez már minőségibb cucc. Eredeti japán.
    • abit kg7 alaplap, 1200Mhz Amd Thunderbird processzor, 512MB 266-os DDR ram
    • fekete LG cd-rom, meg egy régi 4x sony cd-rom
    • sonyericsson k700i gyári töltő
    • siemens x45 és x55 adatkábel
    • nokia 3210, 3310 adatkábel
    • 2db quantum 3,6GB hdd
    • siemens dual PII szerver, 2db 9gigás SCSI vinyóval
    • soundblaster awe32 hangkártya
    • “terminator” adapter sonyericsson t610/630 z600 (más is?) telefonok függetlenítésére, buherálására
    • salomon st9-es görkorcsolya 45-ös méret

    Ha valamelyik dolog érdekel, kellene, akkor kommentben jelezd itt, vagy küldj üzenetet. A részleteket megbeszéljük. Köszönet.

    update: Ami elkelt, azt kihúzom/tam.

  • papírkép #2

    Nagyjából egy hete adtam le rendelésemet. Az ftp-s feltöltés korrektül ment, minden a legnagyobb rendben működött. Jött visszaigazoló e-mail is, csak semmi hír arról, hogy a megrendelés teljesítődött volna. Picit furcsáltam is a dolgot, mert azért 1 hét több, mint elég szokott lenni egy ilyen feladatra.

    Ma épp arra jártam, s beugrottam. A rendelésszámot természetesen itthon hagytam. No, azért gondoltam teszek egy próbát. A hölgy mondta is, hogy a képek készen vannak, s már adta is. Kérdeztem, hogy nem szoktak-e értesíteni. Mondta, hogy de igen. Mondtam, hogy én pedig nem kaptam. Mondta, hogy sajnálja. Tisztáztuk, hogy max 2 munkanap alatt elkészül a rendelés. Mondtam, hogy jó, akkor nem várok legközelebb e-mailre. Mondta, hogy jó. Fizettem, köszöntünk. Vége.

    Most már tudom, hogy nem kell várni legközelebb. A képek szépek, s jó minőségűek. Nyomtattam automatából pár képet, pár hete, s az eredmény összehasonlíthatatlan.