Category: blog

  • látványos matematika

    Itt ülök a Marczibányi téri művelődési házban. A jegyem sorszáma 190. Nem én érkeztem utolsónak. Rengeteg szülő izgul, fényképez. Gyermekeink a színpadon. Nagy az izgalom.

    image

    Pedig a színjátszás, balett, tánc csak kevés iskolában része a tananyagnak. Sokan mégis boldogan fizetik be gyermeküket a képzésre, szánnak időt és energiát arra, hogy gyermekük ott legyen a különórán. Aztán pedig összegyűjtik nagyit, szomszédot, minden ismerőst, hogy ország, s világ lássa ahogy gyermekük első lépéseit teszi a színpadon.
    A matematika és természettudományok része a tananyagnak. Viszont száraz, unalmas formában tanítjuk. Már a szülők is úgy tanulták. Sőt sok szülő büszkén vállalja, hogy ő is utálta azt. Így nemhogy nem izgul együtt szülőtársakkal, sokszor a saját gyermekének is elveszi a kedvét a tanulástól.

    Ez nem a szülők hibája, bennük meg van a szándék. Itt ülünk több száz lelkes szülő társaságában vasárnap reggel.

    A hiba az oktatásban van. Miért nem látványos a matematika oktatás? Miért nem tudjuk felkelteni a diákok, szülők figyelmét egy jó matek szakkör iránt? Nem akar mindenki matematikus lenni? Nagy valószínűséggel nem is lesz a most színpadon táncoló gyerekekből balett művész, mégis itt ülünk. Mert támogatni szeretnénk őket tapssal, jelenlétükkel.

    Van egy álmom, látványos és érdekes matematika órákról álmodozom. Csillogó szemű diákokról és érdeklődő, támogató szülőkről…

  • ezért kell írni a blogot

    Itt egy screenshot arról mi történik, ha írok a blogra, s amikor nem. Az első oszlop egy olyan nap, amikor van bejegyzés. A többi, amikor nincs.

    kobak.org stat

    Jól látható, amit mindenki eddig is tudott. Ha van tartalom, van látogató. Ha nincs, akkor szépen elfogynak. Nem néz be senki egy blogra, hogy hátha történt valami. Ha történt valami érdekes, akkor arról úgyis szól a kedvenc közösségi médiánk vagy az RSS csatornán megkapjuk az információt.

    Tartalom kell. Viszont nem akarok csak azért írni, hogy legyen látogató. Azért írok ide, mert valamit úgy érzek, hogy meg kell osztanom a világgal. Ez lesz ezután is. Igyekszem értékes tartalommal ellátni Benneteket, s bízom benne, hogy lesz pár visszatérő érdeklődő a jövőben is. 🙂

  • ledolgozandó hídnapok

    Régóta motoszkál a fejemben a gondolat, hogy miért játsszuk ezeket az eredménytelen és értelmetlen szombati ledolgozós mulatságot. Ezért elkezdtem végignézni a naptárat, hogy ki nyerne, ha nem dolgoznánk le napokat, hanem megkapnánk azokat ajándékba.

    Lent egy táblázat a május elsejékkel kapcsolatban az elkövetkező pár évben. A harmadik oszlopban +1 jelenti az, amikor nyerünk egy napot, amikor a hídnap munkaszüneti nap. -1, amikor hétvégére esik az ünnepnap, azaz veszítünk egy napot. Vagyis egy munkaszüneti nap egyébként is szünnap. 0 pedig amikor semmi nem történik. Vagyis hétfő, szerda vagy péntekre esik az ünnep.

    2014 csütörtök +1
    2015 péntek 0
    2016 vasárnap (szökőév) -1
    2017 hétfő 0
    2018 kedd +1
    2019 szerda 0
    2020 péntek (szökőév) 0
    2021 szombat -1
    2022 vasárnap -1
    2023 hétfő 0
    2024 szerda (szökőév) 0
    2025 csütörtök +1
    2026 péntek 0
    2027 szombat -1
    2028 hétfő (szökőév) 0
    2029 kedd +1
    2030 szerda 0
    2031 csütörtök +1
    2032 szombat (szökőév) -1
    2033 vasárnap -1
    2034 hétfő 0
    2035 kedd +1
    2036 csütörtök (szökőév) +1
    2037 péntek 0
    2038 szombat -1
    2039 vasárnap -1
    2040 kedd (szökőév) +1

    Ha összeadom a harmadik oszlopot. Akkor látható, hogy 0-t kapunk. Vagyis a ledolgozandó eredménytelen hídnapok teljesen feleslegesek. Miért eredménytelen? Mert az emberek fáradtak, mert nem működik semmilyen külföldi kapcsolat, hiszen más országokban nem dolgoznak ilyenkor. Bankok külföldön nem dolgoznak. Nincs nemzetközi pénzmozgás. Sőt egy-egy ilyen szombati munkanap rengeteg kiadással jár. Áram, télen fűtés, stb. írtam már, hogy szerintem értelmetlen?

    Természetesen a fenti táblázat nem használható érvként a hídnapok teljes megszüntetésére. Végig kellene nézni több évre, általánosítani, nem csak május 1-re, stb. Ha lesz rá időm, lesz folytatás. De talán indulásképpen látható mindenki számára, hogy ez a minta a többi ünnepre is. Bizonyítás később. Azonban gondolatébresztőnek bedobom most a köztudatba.

     

  • média

    Nem a média milyenségéről terveztem áttekintő elemzést írni. Ennyit a félrevezető bulvárszagú címről. Két linket szeretnék megosztani a magyar Internet nagyjaitól, ahol az elmúlt két hétben előfordult a nevem.

    Origo

    Ennél jobbak már nem lesznek a mobilok? – Az Origo írása a mobiltelefonok fejlődésével kapcsolatban. Érdekes adalék  ez az írás, ami 2013 októberében íródott hasonló témában.

    Origo cikk

    Index

    Mitől lesz digitális a pedagógus? – Az index összefoglalója az idei Digitális Pedagógus konferenciáról.

    index írása

    Saját előadásomról itt olvasható az összefoglaló.

  • Szentgyörgyi 74 éve

    Szentgyörgyi Albert 1930-as felvételét MrA ajánlotta kommentben.

    A fenti felvétel 74 éve, 1930-ban került rögzítésre. Sajnos az általa említett problémák többsége a mai napig igaz. Szomorú, hogy háború, forradalom, rendszerváltás, s rengeteg egyéb történés se volt képes az oktatásra kellően hatni. Illetve az is lehet, hogy Szentgyörgyi egy akkor még csak kezdődő trendre figyelmeztetett. Akárhogyan is van, fontos elgondolkozni azon, hogy miért oktatunk.

    Mi az amiért iskolapadba kényszerítjük a gyermekeinket? Seth Godinutolsó linkelt video a bejegyzésben azt állítja, hogy gyári munkások képzésére alakult a mostani iskolarendszer. Amennyire valóban a kreativitás és az önállóság kibontakozása ellen működik az oktatásunk, el tudom képzelni, hogy valóban ez volt a kialakítás motivációja.

    Ha hinnék az összeesküvés-elméletekben, chemtrail és egyéb borzalmakban, akkor most azt mondanám, hogy tudatos cél, hogy a kreativitást elnyomása és a szürke állampolgárok nevelése. Nem gondolom, hogy így van. Sokkal inkább azt feltételezem, hogy a mai oktatási rendszerünk eredetileg egy másfajta igény kiszolgálására lett kitalálva. Emiatt fontos, hogy újragondoljuk az oktatás jelenét, célját, s jövőjét.

    Szüleim korában az érettséginek még súlya, mondhatni ereje volt. A 18 éves iskolakötelezettséggel, az érettségi szintjének csökkentésével mindenki rá lett kényszerítve az érettségi felé tartó útra. Olyanok is, akiknek ez nem való. Nem véletlen, hogy hiányszakmák listáján rengeteg a diploma nélkül végezhető munka. Szükség van a kétkezi munkásokra. Egy társadalom, ahol mindenki diplomás, s 30 éves koráig egyetemet, másoddiplomát, PhD képzést végez, az halálra van itélve. Ott nem lesz ember, aki kicseréli a villanykörtét vagy elhárítson egy csőtörést.

    Nem vagyunk egyenlőek. És ezt fontos az oktatás területén is tudatosítani az emberekben. Van, akinek kell a gyakoroltatás, más a kreatív feladatokat kedveli. Ahány ember, annyi megközelítés akár a legegyszerűbb matematika feladat esetében is. Ezt pedig valami módon meg kell jeleníteni az oktatásban. Remek a különböző csoda eszközök bevonása az oktatásba.

    Tabletek, okostelefonok használata hasznos dolog lehet, de nem ezen múlik az oktatás jövője. A jövő a tanáron múlik. Azon a vezetőn, aki képes végigvezetni a diákot az iskolai évein. Fogni a kezét megmutatni neki az utat. Melyik könyvet, weboldalt, eszközt vegye a kezébe. Hol kutasson, keressen. Egy ideális világban a tanár egy coach, edző, irányító, oktató és nevelő.

    Most szisszen fel mindneki, hogy persze… ez nem tud működni, meg ez túl szép, hogy igaz legyen. Nincs pénz, nincs [ide írd a kifogásod]… Nem értek egyet. Most is lehet változtatni. Kicsiben. Te a saját iskoládban, saját területeden. Nehéz. De minden nap próbálok egy kicsit megújulni, tanulni, s jobb tanárrá válni. Bízom benne, hogy sikerülni fog. Csináljuk együtt!

  • Jetpack share + Nginx

    You could face a similar problem I had recently running WordPress using Nginx + php-fpm. When a share button (not the original ones, but the ones made by Jetpack) is clicked, a smaller new window is opened with the post in it, but nothing is shared.

    The solution is very easy, you have to replace the following in your Nginx config file.

    Replace:
    try_files $uri $uri/ /index.php;
    With:
    try_files $uri $uri/ /index.php?$args;

    More information about using WordPress with Nginx at http://codex.wordpress.org/Nginx#General_WordPress_rules

  • OneNote, a Microsoft újra cool

    Amióta az eszemet tudom, s tudatosan választom meg a szoftvereimet kerültem a Microsoft termékeket. Olyan szinten, hogy szerintem ha valaki elkezdene keresni a blog archívumában, akkor biztosan találna még akár “Micro$oft” meg “mikrofos” meg hasonló harcos linuxos időkből származó megnyilvánulásokat.

    Azonban hiába a remek LibreOffice, pár hónapja Mac-en is Microsoft Office-t használok. Gyorsabb, s jobb. Egyedül prezentálásra maradtam meg a prezi (akik még mindig nem hozták ki az Android appjukat) mellett. És a OneDrive is működik. Így szépen lassan beadom a derekam, s a szoftver ökoszisztémába, amit használok egyre több Microsoft termék is bekerül.

    Tovább megyek. Majd, ha lesz egy szusszanásnyi időm, akkor a mandroid profilomban is szerepelni fog, hogy Windows 8 van BootCamp-ben a MacBook-omon. S van hogy bebootolok egy Windows 8-at, s nem kapok rögtön sokkot. Sőt, azt kell, hogy mondjam, egészen rendben van a rendszer.

    Ahogy szögletesedik a Microsoft, úgy lesz egyre szimpatikusabb. Nekem ez az új letisztult színvilág, s logók is bejönnek. Satya Nadella pedig nagyon jót tett a cégnek. Steve Balmert nem szerettem. Sőt egy arrogáns bunkónak tartottam. Ez pedig a cégnek se tett jót.

    Azt kell, hogy mondjam: A Microsoft újra cool. Vagy most először az. A Microsoft elindult egy teljesen új úton. Még az új Internet Explorer se rossz. Ez azért fontos, mert aki nem annyira fiatal, s élt még a 7-es verzió előtti időben, az tudja, hogy az ie a webfejlesztők (és használók is) réme volt. Mára modern webes technikák, OpenSource mozgalom támogatása jellemzi a céget. A blogs.office.com pl. WordPress motoron fut. Természetesen Azure felhőben. Sose hittem, hogy a Microsoft valaha ilyen nyitott lesz.

    Amiért azonban a billentyűzet püfölésébe kezdtem az a OneNote bejelentés. A OneNote mostantól ingyenes minden platformra, elérhető felhőben, Microsoft operációs rendszeren, Mac-en(!), iOS-en, s Androidon is. Egy remek jegyzetelő alkalmazást kaptunk.

    Persze mondhatná bárki (egyébként jogosan), hogy az Evernote ellen másképp nem tudna labdába rúgni a Microsoft. Meg a Google Keep is kezd már kilépni a saját árnyékából. Azonban nem ez a lényeg. Hanem, hogy a Microsoft szép és jól működő terméket gyártott, s azt ingyen odaadja nekünk.

    Ilyenre eddig nem nagyon volt példa. Örülök, s remélem, hogy ez a trend folytatódik. Ráadásul összebútoroztak a cool scannerek apjával a Doxie-val is:

    Csak így tovább Microsoft! – Ez a mondatot nem gondoltam volna pár éve, hogy elhagyhatja a számat. Azt, hogy leírom pedig kizártnak tartottam. S lám mindenki meg tud újulni, s tud nagyon jó dolgokat alkotni.

  • GoogleDrive alternatív használat

    Azt hiszem mindenki ült már órákon át Meetingen, s látta, hogy a résztvevők laptopokba temetkeznek, s feszülten dolgoznak. Aki nem vett volna még ilyen szeánszban személyesen részt, az filmekben biztosan látta már azt. És a nagy kérdés: Mi történik ilyenkor? Min dolgoznak ezek a jóemberek?

    Amikor épp egy maratoni megbeszélésen ültünk támadt ennek kapcsán a remek gondolat. A Google Drive/Docs megosztott dokumentumai rengeteg dologra használhatóak. Azonban azt hiszem megtaláltuk a legkreatívabb felhasználását annak!

    GoogleDrive-Tic-Tac-Toe

    Amőba! Első lépésben csak kreáltam egy táblázatot, egységes szélesség, megosztottam. Egyikünk x, másikunk az o karaktereket írja a táblázatba.

    Kis optimalizálás után a következő ideális setup-ra jutottam:

    GoogleDrive-Tic-Tac-Toe

    21 az egységes szélesség a default 10-es betűméret mellett, középre igazított a szöveg. A könnyebb láthatóság érdekében persze bevezethetünk egy kis szinezést is.

    GoogleDrive-tec-tac-toe-colouring

    Így néz ki most a játék.

    GoogleDocs-tic-tac-toe

    Ami még felmerült. Előfordulhat, hogy a játék elhúzódik. Ekkor a nagy kérdés, hogy ki tett utoljára és hova. Erre is választ ad a Google Drive.

    Google Drive History

     

    Természetesen nem csak megbeszélések alkalmával lehet amőbázni a Google Drive-ban. Használjátok egészséggel! Milyen egyéb kreatív Google Drive felhasználást ismertek?

  • LapTape

    A Kickstartert lassan már itthon sem kell senkinek bemutatni. Az az oldal, ahol egy jó ötlethez pénzt lehet gyűjteni adományok formájában. Ez azért szerencsésebb, mint egy startup-ba bevonni az elképesztő tőkét, mert az itt befolyt pénz adomány. Nem kell cserébe a befektető igényei szerint táncolni. Így viszont ott a rizikó, hogy nem biztos, hogy sikerül összeszedni az induláshoz szükséges összeget. De tekintsünk pozitívan a világba, s sikeres kampány esetén ha pl. terméket árulsz, abban az esetben a projekted támogatói lesznek az első vásárlók.

    Itthon az elsők között lehettem, aki Kickstarter projektet vitt végig (2012… atyaég!). GeoGebra iPad alkalmazás kampányról itt írtam kicsit részletesebben. Azonban kicsit elkanyarodtam a címbeli témától, illetve még oda se kanyarodtam. A címbeli ötlet, a LapTape egy piszkosul egyszerű tablet és laptop tartó.

    Jó ötlet és praktikus. Ráadásul hazánk fia, @muellah, azaz Müller Tamás az ötlet gazdája, s kitalálója. Egyre beneveztem, de lehet, hogy kettő lesz majd belőle!