Lezárva. Illetve még nem teljesen, de a kb 100 tanított diákból 10 alatti, akik még hétfőn küzdenek a jobb jegyért. A héten több dolgozatot irattam, feleltettem, mint eddig valaha. Legalábbis most péntek este így érzem.
Visszatekintve voltak érdekes, s örökre megmaradó pillanatok. Régebben azt hittem, hogy az ötös tanulók szeretik a tanárt, a tanár szereti az ötösöket, oszt’ jó. A bukók, kettes-hármas osztályzattal rendelkezők pedig utálják, mert nem ad nekik jó jegyet. Ez nincs így, s tök jó, hogy nincs így! 🙂 Sok diák sokkal okosabb ennél, s reálisan képes értékelni a tudását, s nem teszi az osztályzattól függővé a szeretetét. Ez pedig így is van rendjén. 🙂 Tudom, erre már tavaly is rájöhettem volna, de most valahogy sokkal inkább lejött.
Az a véleményem, hogy az 1-5 skála nem alkalmas osztályzásra a diák jellemzésére. Persze ennyi diák lezárására ideális eszköz. Csak sajnos nem fejezi ki igazán a tudást, szorgalmat, stb. Egy ideális világban lenne 30 diákom, azokat ismerném, lenne időm velük egyenként is foglalkozni, s mindegyiküket meg tudnám tanítani a matematika szeretete mellett egy csomó hasznos dologra. Egy ideális világban…
A valóságban van 1-5 osztályzás, van 100 körüli diák, akiket le kell osztályozni, ennyi. Welcome to the real world.