Tag: instagram

  • 2014 – 2012

    2014 – 2012

    Ugyanazon a hintán 2012-ben és 2014-ben. 2 év. 2014. június 2012. augusztus

  • instagram -> Wordrpress blog

    by

    in

    Adott a sok éve létező fotolog.hu néven futó fotóblogom. Az elején, amikor indult, pixelpost blogmotor hajtotta, s pakolgattam fel a képeket. Aztán lett Flickr, lett mobiltelefon fényképezőgéppel, s egyre jobban elhanyagoltam a fotóblogot. Aztán a minap úgy döntöttem, hogy ideje újra valamit kezdeni vele. Mivel a rendszeres frissítés egyre kevésbé működik, úgy döntöttem más irányba…

  • Okostelefonok matematika órán

    Eddig is volt szerencsém az ELTE TTK-n matematikát oktatni néhány kevésbé szerencsés hallgatónak, idén szeptembertől azonban teljes állásban tanítok az intézményben. Így nem csak beszaladok, tartok egy órát, majd futok tovább. Ma gondoltam egy merészet, s az egyik felzárkóztató csoportommal úgy döntöttem kicsit izgalmasabbá teszem az órát. Előkészítettem nekik két gyakorláat között egy remek internet…