2005. szeptember archívuma

gnome-sudoku

Nemrég írtam a su-dokuról már. Kellemes kis játék, s kezdi egyre jobban megfertőzni az európaiakat is. :-)

Metróban van már naponta játék, a neten is egyre több, stb. Persze a jobbak fizetősek sajnos. Csendben beindult a gnome-sudoku projekt is. Tegnap az ubuntu frissítéskor találkoztam vele, s telepítettem is rögtön. Még időm kipróbálni nem volt, de első ránézésre tetszik!

Tessék rendelni (ingyen van) ubuntu CD-t, telepíteni, s gnome-sudokuzni!

nézzük meg mit főz a szomszéd! ;-)

Ugyebár kicsiny bolygonk körül kering rengeteg csillag, meg elég sok műhold. Ezeket biztos sokan használják mindenfélére, de ezekről mi kisemberek nem tudunk, s nem is fogunk tudni. :-)

Azonban létezik több program is, aminek segítségével a számítógépünkön nézhetjük egy-két műhold képét. Megkereshetjük magunkat, lakásunkat, vagy éppen a szomszéd lakását… persze nem real time!

Erre eddig létezett a keyhole, amit megvett a google, s lett belőle google earth. Ami szép és jó, de csak a windows felhasználóknak. Márpedig én elég ritkán ülök windows elé, így mostanáig kellett várni a megfelelő programra.

Az open source világ azonban nem pihen, s mindig van mindenre egy ingyen, nyílt forráskódú alternatíva. (Van amiből aztán később csinál valaki pénzest…) Ma pedig az osnewst olvasva akadtam rá egy ilyen projektre, ez pedig a ww2d. Lehet indulni ,,kirándulni”.

unom már a dolgozatjavítást

Ki kell találnom valami alternatív megoldást, ahogy osztályozom a diákjaimat. A dolgozat javítás egy horror. Baromi sok munka. Ezt soha nem gondoltam volna előtte.

Persze tudom, lehet gyorsan pipálni, meg aláhúzni, de az nem én vagyok. Ha már javítok, akkor rendesen átnézem, keresek még pontot itt-ott, s ez sok idő…

az msn spam a gmail szerint

Alakítgattam az MSN dolgaimon. Az msn ilyenkor ugyebár küld pár levelet.
A gmail pedig a következőképpen reagált:

msnspam

no comment

gyorsítsunk a csellón!

Már egy ideje zavar, hogy a böngésző, a levelező progi, ssh, ftp, egyebek, elég sokat ,,gondolkoznak” mielőtt megtalálnák a helyet, amit keresek. Kicsit utánanéztem, s észrevettem, hogy a dns szerverek, a névfeloldás a gond. Erre egyik megoldás egy saját névszerver futtatása, azonban ez nem mindig megy.

Ma az uhu haladó listán viszont olvastam pár hasznos infót, hogyan lehet mégis egy kicsit felturbózni a csellót.

  • proxy használata a böngészőben (nem próbáltam még!) - kgtt.bme.hu port:3000
  • Alternatív DNS szerverek használata, a chellotól kapottak helyett:
    1. 195.184.180.4
    2. 195.184.181.4
    3. 4.2.2.4
    4. 4.2.2.5
    5. 195.56.44.194
    6. 152.66.115.1
  • további infók , alternatív DNS szerverek IP címei.