Amikor a pici gyermek beteg lesz a szülő magát hibáztatja, s a következő beszélgetés zajlik le a szülők között:
–mama: Biztos nem öltöztettük fel eléggé.
–apa: Biztos túl öltöztettük, megizzadt, s megfázott.
Amikor a gyermek már öntudatára ébred, maga öltözködik, s önállóan intézi ügyeit (3-4 éves kor tájékán) a beszélgetés a következőképp zajlik:
–mama: Nem megmondtam, hogy vegyél sálat?!
–gyermek: De, de elfelejtettem.
–mama: Semmi baj, legközelebb figyelj oda, ha mondok valamit. Mars az ágyba, hozok meleg teát, mesélek, egy-kettőre jól leszel.
Gimnázium környékén:
–mama: Nem meg mondtam, hogy vegyél sálat?!
–gyermek: De, de nem ment a ruhámhoz, s a többiek se hordanak sálat.
–mama: Najó, otthon maradsz a suliból, de nincs többet ilyen.
–gyermek: Igen, mama.
–mama: Szeretlek kisfiam.
–gyermek: Én is mama.
Amikor a gyermekből dolgozó felnőtt lesz:
–mama: Ha nem vigyázol magadra, tíz év múlva meghalsz. Miért nem vigyázol Magadra? És egyébként is miért nem pihensz, miért nem fekszel le időben.
–felnött gyermek: Jó. Tudom.
–mama: Nincs jó, nincs kifogás, pihenésre van szükséged!
Valami hasonló hangzott el, amikor a mostani hétvégét lázasan alvással töltöttem. Igen, több pihenésre van szükségem. Tudom, csak nehéz mindig megvalósítani.