Valahogy feleslegesnek érzem már ezt a holnapi napot. A mai is picit az volt. A mult heti értekezletet, meg az azelőtti diáknapot ezen a héten kellett volna tartani, s akkor legalább az a két hét rendes tanítás.
Holnap csak 5 óra lesz, így akkor se lehet rendesen tanítani. Persze a diákoknak ez tök jó – gondolhatjátok sokan. Nem az. Nekik se jó ez a kavar. A jó midnenkinek az, ha egyben van több szünet, s nem elszórva 2-3 hétre. Namindegy. Holnap még tanítok pár órát, aztán szünet. Utána meg iratok pár dolgozatot. 😉
Ma este fogadó óra volt a suliban. Másfél óra alatt kb öt szülő keresett meg. Nem mondhatnám túl eseménydús időtöltésnek. Gondolom közrejátszottak a dologban a tegnapi választások utáni mai rendezvények, no meg biztosan vannak olyanok – rajtam kívül is – , akiknek számít, hogy tegnap virágvasárnappal megkezdődött a nagy hét.
Az öt szülő közül kettő volt olyan, akiknek tényleg jó volt, hogy jöttek, mert a gyermekük annyira nem áll jól matekból. Így azonban még jó esélyük van, hogy ezen változtassanak. A többieknek csak jót tudtam mondani.
Ma ezzel a másfél órával azonban kimaradt a falmászás is meg a kosár is. Ezt valamikor pótolnom kell! 😉
Mától egyszerűsödik a k2 legújabb verziójának a letöltése. Eddig svn kliens kellett, vagy kiadni a wget -r http://www.getk2.com/svn/ (én legalábbis így szedtem mindig le).
Mostantól Zeonak köszönhetően innen letölthetőek a nightly buildek.
Jippi, végre kezdek elégedett lenni az oldal fordításával. Köszönet érte HiA-nak, aki nagyon sokat tett a dologhoz.
Ami hiányzott, meg amivel végül sokat szívtam, azok a dátumok voltak. Végül HiA-tól kapott linkről leszedtem a wordpress fordítást. Abban megnéztem pár hasznos dolgot, de végül úgy döntöttem nem azt használom, hanem az eredeti pot file-ban írtam át a dátumokat. Így most már normális magyar dátum kiírás van.
Megjelent az AllPeerspublic beta változata. beta változata. Egyelőre 3 e-mail címet lehet megadni, akik kapnak aktiváló kulcsot. Így egymás között ki lehet próbálni a dolgot. Ha valaki ír kommentet, hogy szeretne csatlakozni, akkor őt is felveszem a “játékba”. Nem tudom, hogy a 3 az csak egy ajánlás, vagy maximális korlát.
Nekem a következőkből ez nem derül ki egyértelműen:
Since we want you to be
able to test AllPeers with a couple of friends, we need to know the
email addresses of the people you are planning to test with so we can
provide you with their activation codes.
This is an early version of AllPeers which is being released for testing
purposes only.
Ha a dolog beindul, akkor onnantól kezdve nem kell e-mailben csatolni óriási fileokat, vagy msn-en, icq-n, skype-on, egyéb módon küldözgetni. Megússzuk az ftp-re való fel-le töltögetést is.
Régen kezdődött ennek a dolognak a fejlesztése, s az induláskor elég nagy port is kavart. Sokan írtak róla anno, azóta viszont csend van…
Gondoltam beszúrom kedvcsinálónak a végére még a következő gondolatokat a projekt weboldaláról:
Share exactly what you want
with exactly who you want
No uploads – No email attachments – No limits
Private and secure
Előrebocsátom, nem vagyok egy M$ rajongó, de nem is vagyok ellensége senkinek, aki windowst használ. Telepítettem én is már jó csomó windowst, ha éppen arra volt szükség. (pl. itt)
Azonban tegnap nevetnem kellett a cégen. Egyik jó barátomnak segítettem már régebben is az ecdl (európai számítógépfelhasználói jogosítvány) vizsga egyes moduljaira való felkészülésben. Tegnap az access (adatbázis kezelés) rész volt soron. Amikor megtudtam, hogy mi az, amit tudni kell, közel álltam a röhögőgörcshöz.
Szánalmas. Az egészben azonban a legszánalmasabb az, hogy ezt a vizsgát van, aki értékeli.
Ez mondjuk nem a microsoft hibája. Mind az access, mind az excel tudásának kb 1%-a, ami szükséges a vizsga letételéhez. Az övéké viszont az, hogy legyen a vizsga bármilyen bugyuta, megoldható volna minden feladata nem microsoft office segítségével is. Miért nincs egy ugyanilyen elismertségű vizsga mondjuk openoffice használatával?
Tegnap telepítettem Anibálnak egy uhu-t a gépére. A gépen volt eredetileg egy win98 és egy xp. A 98-at gyalultam, s helyére ment a bagoly.
A dolog szépen működött, egyetlen gond az volt, hogy ezzel az xp boot recordja is felülíródott/megszünt. Gondoltam semmi gond, xp cd, javítás, s megoldjuk a gondot.
Majdnem így is volt, de hiába a fixmbr, hiába a fixboot, semmit nem csináltak. Telefon, google, semmi használható válasz. Maradt az xp reinstall.
Valaki elárulná, mire jó egyébként a windows recovery console? Mert én eddig akárhányszor próbáltam, még nem sikerült még vele bármit is elérnem.
update: Többen írtátok, hogy Nektek működött, így kiszedtem a címből a semmi értelme dolgot. Nekem nem csinált semmit. Hiába küzdöttem vele…