Akartam írni még egy csomó mindent, meg az egész nagy szívás történetét is kicsit érthetőbben, részletesebben akartam elmesélni, de most éppen egy picurkát fáradt vagyok.
Author: kobak
-
Mi történt?
Hétfő reggel munkába indulva olvastam Oxi sms-ét, melyben megkérdezte, hogy ugyanmár mit csináltam az adatbázis szerverünkkel. Hmmm. Semmit.
Gyorsan fogtam magam, beléptem a szerverre, mely akkor már se olvasni, se írni nem tudott eredményesen a vinyóra. Kikapcs, nyomás tanítani, aztán meg be a webpresshez.
Így is történt, délutáni tanítványokat lemondtam, s indultunk be a gépet megtekinteni. Mit mondjak, nem örültem neki, amikor megláttam/megtudtam mi történt. Az egyik merevlemez, amin minden weboldal, adatbázis volt, az totál gallyra ment, a másik, amin a backup volt, szintén.
Rövidebb anyázás után fogtam magam, s elkezdtem megpróbálni valahogy adatokat kibányászni a backup vinyóról, merthogy azt legalább felismerte a gép. Igazi eredményt nem sikerült azonban így sem elérni, így maradt a “hivatalos” adatvisszamentés.
A gépet kihoztuk, itthon újra telepítettem, két új vinyó bekerült a régi helyére, s kedden már vitték is be Laciék a webpresshez. Akkor még pár apróság belövése volt hátra, s már majdnem minden tökéletes volt, mikor jött az újabb telefon:
Nem megy a szerver
Nézem, tényleg nem elérhető…telefon a webpressnek, amiből kiderült, hogy náluk rossz valami…
Tegnap este aztán megint nem volt elérhető a gép. Szintén szolgáltatói hiba miatt. Picit dühös voltam, s közel állunk hasonló lépés megtételéhez, mint lipilee.
Mindenesetre a lényeg, hogy megy a gép, s hétfőtől a backup nem csak másik vinyóra, de másik gépre is fog menni.
(Az már csak hab a tortán, hogy állítólag másik hét gép hasonlóan tönkrement. No meg az, hogy nekem a gép rendbe tétele helyett a diákjaim félévét kellett volna lezárnom.)
update: A vinyók annyira elhaláloztak, hogy az egyikkel az adatmentők se tudtak mit csinálni, a másikon meg amit visszahoztak, az – khmm – se túl sok. Mindenesetre sikeresen visszaállítottuk a karácsonyi állapotot itt. 🙂 …képek nélkül. 🙁
-
Kiesett pár hét az életemből blogomból
Kisebb szerver és szolgáltatói hiba miatt visszakerültünk karácsonyhoz…
Ennek ellenére megy tovább az élet. Az egész esetet leírom majd, de most éppen hétfő óta nem nagyon aludtam.
-
Boldog karácsonyt
Az első közös karácsonyfánk.
-
CD-RW -> DVD-RW
Tudom, nem nagy cucc. Mégis meg szeretném osztani a legújabb élményemet ezzel kapcsolatban. A váltás a G4 Powermacen ment végbe.
Egy ilyen műtét nem veszélyes, bárki, aki látott már gépet szétszedve simán megcsinálja. Egy átlagos PC-n csavarozol, dugdosol, s utána nézed, melyik kábelt hogyan és hova lehetne elpakolni, hogy az egész jól nézzen ki.
Ez a powermacnél nem mondom, hogy egyszerűbb, de talán logikusabb (mindennek megvan a helye a házban). Leszeded az ajtót, kihúzod a fiókot, amiben a CD/DVD van, a fiókban kicseréled az írót, s az egészet megcsinálod visszafele. Ezután pedig örülsz neki! 🙂
-
old times
WoW, jó, hogy úgy döntöttem, nem törlöm magam a WiW nem túl jó rendszeréből, mert akkor nem kapom meg ezt:
Mindkét zászló eredetiben Gazsinál látható. Nos, kb 15 évvel ezelőtti relikviáról van szó. Akkor voltunk mi a csimpánz örs a 32. számú Dévai Bíró Mátyás Cserkészcsapatban.
-
holiday
Szünet van, most keltem 10 perce, s boldog vagyok! :-))
-
gmail error
Levél küldésre kattintva ezt kapom: