Category: kobak

  • AI az oktatásban

    AI az oktatásban

    Amióta megjelent a ChatGPT 2022. novemberében mindenki Mesterséges Intelligencia mámorban él. Van, amikor ez kicsit alábbhagy, mert kiábrándulnak belőle, aztán fellángol, mert megjelenik valami újdonság.

    Az elmúlt hónapokban többszáz tanárnak tartottam bevezetést a Mesterséges Intelligencia világába, oktatási lehetőségeibe. Elképesztően izgalmas úgy képzést tartani, hogy eltelik pár hét két alkalom között és már nem aktuális, amit az előző alkalommal mondtam, frissíteni kell, újragondolni mindazt, amit el fogok mondani legközelebb.

    Ez viszont sokaknak nem könnyíti meg az életét. Sokszor hallottuk az életfogytig való tanulás kifejezést, s mindenki azt gondolhatta, hogy az AI megjelenésével most már hátradőlhetünk és nem kell ezzel többet vesződni, mert megcsinálja helyettünk. Aleksandr Tiulkanov lenti flowchartjával egy Unesco kiadványban találkoztam először 2022. végén.

    Nincs olyan képzés vagy előadás, ahol ne venném elő ezt a diagramot. Ebben össze van foglalva az a két nagyon fontos dolog, ami tanár szemmel különösen is izgalmas:

    • Ha nincs meg a megfelelő alapismeretünk, nem tudunk AI-t használni.
    • Ha AI-t használunk, akkor sem lehet a felelőség alól kibújni és ChatGPT-vel takarózni.

    Vagyis a nagy nyelvi modellek korában is elengedhetetlen, hogy legyen egy alapismeretünk, ami segít abban, hogy ne fogadjunk el kritika nélkül bármit. Nem lehet se diák oldalon, se tanári oldalon hátradőlni, s azt mondani minden felesleges, az AI úgyis tudja. Ne neveljünk a nemrég felnőtt “Google első találat” generáció után egy “ChatGPT azt mondta” generációt!

    Hol tartunk most?

    A nagy nyelvi modellek látnak, hallanak és beszélgetnek velünk. Amikor azon gondolkodik valaki, hogy hogyan lehet ezt a szellemet visszazárni a palackba, akkor a válasz egyértelmű: nem lehet.

    Hihetetlen világot élünk, amikor egy előadás előtt útközben az autóban át tudom beszélni a prezentáció részleteit a ChatGPT-vel. Feltöltöm a prezit és utána megbeszélem vele, hogy mit szeretnék elmondani és kérek még javaslatokat.

    Tisztában vagyok, hogy egy géppel kommunikálok. De egy olyan géppel, ami akármilyen témában kérdezem, jó eséllyel több odavágó cikket, írást olvasott el, mint én.

    Azok a piszkos anyagiak…

    Viszont ismét fontos kiemelni egy dolgot, a Mesterséges Intelligencia nem a technológiai óriások CSR tevékenysége. Ezek kőkemény üzleti vállalkozások, amik azon dolgoznak, hogy bevételt termeljenek. Ezzel pedig nincsen semmi baj, a képzéseken is ha szóba kerül, mindenki érti, hogy a kifliért fizetni kell a boltban, ma már a Netflix korában az is elfogadható, hogy filmekért, digitális is szolgáltatásokért fizetni kell.

    Ami viszont azt eredményezi, hogy a digitális rezsi költségünk az AI megjelenésével tovább fog nőni. Nem is kicsit. Amíg a streaming szolgáltatások olcsóságukkal versenyeznek (csak ennyi, éves kedvezmények, stb.), addig pl. az OpenAI csak havi előfizetési konstrukcióban létezik és nincs éves kedvezmény vagy hasonló könnyítés a felhasználók felé.

    És akkor most kanyarodjunk vissza az oktatáshoz! Ha a magyar tanártársadalom versenyképes szeretne maradni az AI korában, akkor fel kell készülni valami módon azokra a kihívásokra, amiket a 21. század támaszt feléjük. Ma egy átlag középiskolai tanár nem tudja a tanári fizetéséből a ChatGPT, Claude és CoPilot előfizetéseket kigazdálkodni. Ezzel viszont olyan dolgokat nem fog látni, amit esetleg a diákjai már tudnak, ismernek.

    Hiszen, ha egymásmellé tesszük a fizetős és az ingyenes változatokat, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy az ingyenes változat tudása töredéke a fizetős verziónak. Emiatt a versenyképesség megtartásához lassan szükséges lesz az előfizetés.

    Nem pénz kérdés

    Nem csak pénz kérdés. Mert ha van egy ChatPGT plus előfizetésem, CoPilotom és havonta többszáz dollár kiadásom a legmodernebb AI megoldásokra, attól még nem leszek hatékonyabb. Mint minden területén az oktatásnak a beruházás és a hozzátartozó képzésnek kéz a kézben kell járnia.

    A hatékonyság eléréséhez elengedhetetlen a tanulás. Elengedhetetlen, hogy folyamatosan képezzem magam. Sajnos nem működik itt az, amit viszont sokan remélnek, hogy majd kívülről jön a megoldás, valaki majd elmondja, én leülök, megtanulom és 10 évig nem kell új dolgot hozzátenni. Az AI tényleg elhozta azt, hogy naponta kell/lehet új dolgokat tanulni, újraértékelni azt, amit eddig gondoltam vagy tudok. És ez lehetőség is. Senki nincs elkésve, be lehet most is csatlakozni.

    Remek közösségek vannak az online térben vagy akár offline formában is érdemes leülni és beszélgetni egymással. Nyári táborok, konferenciák, vagy az augusztus végi tanévkezdő napok minden kiváló alkalmak erre. Ezek a beszélgetések sokat lendíthetnek azon, hogy jobban, eredményesebben használjuk a Mesterséges Intelligenciát is. A ProSuli.webuni.hu oldalon a nyár folyamán további Mesterséges Intelligencia az oktatásban témával kapcsolatos tananyagok fognak felkerülni. Alig várom már, hogy a tananyagfejlesztő pályázatban készülő képzések publikusan elérhetőek legyenek.

    A ProSuli programban az éves tanári napon is téma lesz a Mesterséges Intelligencia használat. Az EdTech koalíció a nyáron azon is dolgozik, hogy hogyan lehet az AI oktatási használatát segíteni egy stratégia létrehozásával. A ProSuli tanári nap után pedig az EdTech Summiton is találkozhatunk.

    AI tanárok a jövőben

    Lesz-e ilyen? Nem tudom. Kell félni attól, hogy elveszi a munkánkat? Szerintem nem.

    A ChatGPT megjelenése előtt önvezető autókat vizionáltunk. Mindenki temette a kamionsofőröket, taxisokat, pizzafutárokat, stb. Aztán 2022 végén az újságírók és grafikusok kezdték magukat kellemetlenül érezni, mert megjelent egy olyan intelligencia, ami képes lehet akár elvenni a munkájukat. De elvette?

    Elvette az emberek munkáját a gőzgép? Vagy a számítógép? Nem elvette, hanem átalakította, megváltoztatta az életünket. Az AI is biztosan befolyásolni fogja, meg fogja (már részben meg is tette) változtatni az életünket, azt is ahogyan és amit tanítunk. De nem lesz képes arra, hogy átvegye a tanítást tőlünk. A gyermekek nevelése, tanítása emberi feladat. És az is marad. A tanár szerep, feladatok viszont biztosan meg fognak változni a jövőben.

    A mai tanári munka jelentős része adminisztráció és olyan repetitív feladatok végrehajtása, amit nem nekünk kellene csinálni a jövőben. Ezeket már talán a közeljövőben ki fogja venni a kezünkből az AI. És ezzel nincs is baj. Mert én tanítani szeretek, nem hiányzókat és későket adminisztrálni, dolgozatot javítani, …

    AI tanárok nem valószínű, hogy lesznek, de AI tanársegédek már akár most is rendelkezésre állnak. Meg kell tanulnunk használni azokat. Átalakul a világ, tanuljunk meg még jobb tanárok lenni.

    Zárszó

    Majd egy év múlva újra elolvasom ezt a bejegyzést. Amit egyébként én írtam, nem a ChatGPT. Mert érték az sokszor, amit mi emberek hozunk létre, még akkor is, ha ugyanezt meg tudná csinálni az AI helyettünk. Ez a blog is anno azért indult, hogy a saját gondolataimat osszam meg, így megmaradt ilyen fapadosnak. 🙂 Az elütések és kusza gondolatok mind a sajátjaim.

    Egy év múlva nézzük meg hol tartunk: Más lesz-e a tanulás, más lesz-e a tanítás? Hol tart majd az AI?

  • Mesterséges Intelligenciát mosógépnek!

    Ma a Smart konferencián egy remek kerekasztalban vehettem részt, ahol elhangzott a számból a fenti mondat. Nem pont így, de ez volt a lényege. Ha azt szeretnénk, hogy a Mesterséges Intelligencia tényleg az oktatás javát szolgálja, mosógépet kell belőle csinálni. Meg kell mutatni pont olyan egyértelműen és kézzelfoghatóan, hogyan segít, hogyan teszi könnyebbé az emberek munkáját az MI, mint a mosógép a mosást. Konkrétan órákat spórol szemben a kézzel való mosással. Nem kérdés ma már senki számára, hogy kézzel vagy mosógéppel mosson. De a mosógép semmi egyik pillanatról a másikra terjedt el.

    Jelenleg a Mesterséges Intelligencia esetén a ChatGPT, amit a többség ismer. Lehet vele beszélgetni. Állítólag a diákok azzal iratják a házi feladatot. De ha beírom neki pl., hogy hogy írjuk azt, hogy majomparádé, akkor már ebben sem tud értelmes választ adni:

    Látva a fenti magasröptű beszélgetést, ki gondolná, hogy ez az MI fogja majd segíteni a munkánkat?! Ne csodálkozzunk, hogy a tanárok többsége legyint ma már egyet, amikor felmerül az, hogy MI és továbblép. Megy az élet tovább. Nem változott meg a világ, nem alakult át a munkája, az élete.

    Egyébként a ChatGPT 4 esetén a fenti beszélgetés kicsit rövidebb.

    Vagyis igenis van a Mesterséges Intelligencia világában fejlődés, előrelépés. Hihetetlen jó dolgokat lehet megcsinálni pl. a 4-es GPT-vel, de ezek az információk egyelőre “rejtve vannak”, mert akad egy havi 20 dolláros kis kerítés, ami miatt sokan ezt nem látják.

    Amikor majd olyan szolgáltatások, mint a Gradescope, Redmenta AI asszisztens vagy a Conker, stb. stabilan, jól működően mindenki életét megkönnyítik, eljön a pillanat, amikor mosógép lesz az MI!

    Ez a momentum szükséges ahhoz, hogy a Mesterséges Intelligencia tömegeket tudjon megszólítani az oktatásban is. Amíg ez nem jön el, addig marad egy maroknyi csapat, akik keresik, kutatják hogyan tud ez az innováció az oktatás javára lenni. És ők egy nagyon izgalmas, futurisztikus világban tevékenykednek ám! Érdemes csatlakozni.

  • Valószínűségszámítás + excel

    Valószínűségszámítás + excel

    Minden alkalommal, amikor valószínűségszámításról tanulunk szoktunk pénzérméket dobálni és számolni a fejek és írások számát. Most sem történt ez másképp.

    Ahhoz, hogy a diákok megértsék mit jelent a relatív gyakoriság, valószínűség, jó ha látják azt. Természetesen végtelen sok pénzfeldobást lehetetlen csinálni, de ha egy teljes osztály kezdi dobálni az érméket, gyorsan elég nagy számhoz el lehet jutni.

    Miért fontos ez?

    Defininíció: Ha n megfigyelésből álló megfigyelés-sorozatban egy esemény k-szor következik be, akkor a \frac{k}{n}​ hányadost az esemény relatív gyakoriságának nevezzük az illető megfigyelés-sorozatban. 

    Definíció: Azt a számot, amelyet egy esemény relatív gyakorisága bizonyos feltételek mellett egyre jobban megközelít, az esemény valószínűségének nevezzük. 

    Az egyre jobban megközelíti az, amit nehéz megmutatni, de ebben segített most nekünk a megosztott táblázat. A BIT-ben mindenkinek van laptopja, így egy megosztott Excel táblában kezdtük gyűjteni a fej – írás eredményeket.

    Ilyenkor mindig élmény látni, ahogy gyűlnek az eredmények a táblában. Tekintsünk el a fenti képen található apró anomáliáktól és elírásoktól, mint a 70, 45 és a 12,3. Ezek természetesen korrigálva lettek. De ez van ha diákok dolgoznak (és néha akár egymás dolgába is beletrollkodnak).

    A táblázat kitöltése során alakultak az arányok, a végén pedig látható lett az egész osztály számára az aránya a fejeknek és írásoknak. Hiába volt egyes diákoknál akár 15 – 5 arányban eltolódva 20 feldobás esetén a fejek vagy az írások javára, végül közel 50-50% volt az eredmény. (287 fej és 273 írás)

    Mivel eddig nem volt adott az online, egy táblába való munka, így eddig kevésbé volt hatékony az adatok begyűjtése. Diákok írták maguknak, utána a táblán vagy számológéppel összesítettünk, stb. Most ez pillanatok alatt meg tudott történni.

  • A Mesterséges Intelligencia első éve

    A Mesterséges Intelligencia első éve

    Kicsit azért több, mint egy éve itt van velünk a ChatGPT. Amit sokan egyből azonosítanak is a Mesterséges Intelligenciával, de tegyük hozzá, hogy ez teljesen hibás. Pont olyan mintha a Tesla lenne az elektromos autó. De végülis ahogy a Tesla volt, ami a köztudatba hozta az elektromos autózást, úgy a ChatGPT volt, ami elhozta a Mesterséges Intelligenciát mindenkihez.

    Mi történt az elmúlt másfél évben? 2022. november. Megjelenik a GPT 3.5 és elkezdi mindenki használni. Fantasztikus! Kérdezünk tőle és válaszol. Sokszor még jókat is. És végülis ez a lényeg, lehet vele beszélgetni. Első alkalom, hogy a MI itt van mindenki számára megfogható módon. Olvastunk arról korábban már, hogy a Deep Mind Go meg sakk robotokat csinált, amik jobbak, mint az ember, de ez a hétköznapjainkra szinte semmi közvetlen hatást nem gyakorolt. Elolvastuk, megnéztünk egy Terminator filmet, kicsit megijedtünk és az élet ment tovább. Most viszont itt az MI, ami mindenkinek belépett a hétköznapjaiba, át tud menni a Turing-teszten is akár és mindent megváltoztat.

    Mindent megváltoztat? Erről zengett a média az elmúlt időszakban. Leváltja az újságírókat, a designereket, programozókat, … , tanárokat. Na, azokat azért nem! 🙂 De menjünk lépésről lépésre.

    Elveszi a Mesterséges Intelligencia a munkánkat

    Még nem. Kicsit átalakítja. Aztán meg majd mégjobban. Most egy bejegyzést írok éppen ide a blogra. Írhatná a ChatGPT is helyettem, de mégis én magam teszem. Pedig, ha egy jó promptot összehozok, akkor biztos érdekes írás születhetne belőle. De azt gondolom, hogy nem lenne rá senki kiváncsi. Mert ez a blog arról szól, hogy én mit gondolok. Ha valaki olvassa, akkor azért teszi, mert erre kiváncsi.

    És ezzel rákanyarodunk a miért kérdésekre. Miért hallgatok meg egy podcastet, olvasok el egy cikket? Mert valaki véleményére vagyok kiváncsi. Olyanéra, akinek tudom, hogy releváns a véleménye az adott témában. És nem arra, hogy mit tud összekalapálni a Mesterséges Intelligencia. Természetesen, ha gyorsan akarok információt szerezni egy témában, akkor kiválóan használható a ChatGPT, Bing, Gemini, … hogy összegyűjtse és rendszerezze a tartalmakat.

    Fantasztikus képeket tudunk készíteni ma már pillanatok alatt MI segítségével, de ez nem veszi el a fotósok munkáját, mert a gyerekeim ballagásáról vagy esküvőről, születésnapról nem egy MI által generált képet szeretnék, hanem egy olyan fényképet, ami akkor és ott készült.

    Sorolhatnék még jónéhány példát arról, hogy kinek nem veszi el még a munkáját és miért az MI. De van, ahova viszont két lábbal tör be és rengeteg mindent megváltoztat. Emellett viszont nem lehet szó nélkül elmenni.

    Sorra röppennek fel a hírek, hogy bezárt a Green Fox, bezárnak a programozó iskolák. Pedig az IT az elmúlt években akkora munkaerőhiányt prognosztizált és jelzett, hogy soha nem volt szükség annyi programozóra, mint manapság. És megjelent a generatív AI és ezen a téren óriási változások történtek, történnek a mai napig.

    The programming barrier is incredibly low. We have closed the digital divide. Everyone is a programmer now – you just have to say something to the computer

    Jensen Huang, Nvidia

    Azért itt sem eszik ennyire forrón a kását, de kezd látszani, hogy egy gyorstalpalót elvégzett programozó, aki összepattint rövidebb kód snippeteket egész egyszerűen helyettesíthető Mesterséges Intelligenciával. Elvégzi ezt a feladatot akár a ChatGPT, akár a CoPilot. Viszont egyre nagyobb lesz az igény a képzett programozóra, aki rendszerben tud gondolkodni. Így aki úgy érzi, hogy ilyen fenyegettetésben van, ideje továbbképeznie magát.

    Látjuk azt is, hogy már lassan nincs olyan platform, ahol a support oldalon humán erőforrással tudunk beszélgetni, a Generatív Mesterséges Intelligencia abszolút legyőzte ebben az emberi erőforrást. Türelmes, válaszol, nem alszik, nem kér fizetésemelést.

    Oktatás és a Mesterséges Intelligencia

    Azt írtam fentebb, hogy az oktatásban a Mesterséges Intelligencia nem váltja le a tanárt. És ebben egyébként még a ChatGPT is egyetért velem. 🙂 De itt is nagy változásoknak nézünk elébe. Igen, a diákok elkezdik, elkezdték használni.

    Rettegünk, hogy puskázni fognak, de elfelejtjük azt a nagyon fontos tényt, hogy az a generáció, akinek a homlokára van égetve, hogy mindent tud, mert digitális bennszülőtt, az nem kérdez. Bátran próbálkozik, tesztel, próbál megúszni feladatokat és akkor lesz belőle ez:

    Meg kell tanítani a diákokat használni a Mesterséges Intelligenciát. Tisztelet a kivételnek. Mert vannak, akik ügyesen használják azt, de a többség sajnos nem jut túl a “csináld meg a házi feladatomat matekból” kérdésen és aztán csodálkozik, hogy miért nem történik meg a csoda. Kérdezni ciki, hiszen ő az Internet korának a gyermeke és ért hozzá. Vagy legalábbis értenie kellene?

    Tanári oldalon pedig az, aki kizárólag annyit tett az órán, hogy felolvasta a tankönyvet vagy a saját porosodó egyetemi jegyzeteit, azokat már régen le kellett volna hogy váltsa a magnó vagy a CD lejátszó, esetleg a video. De ha ez nem történt meg eddig, akkor a Mesterséges Intelligencia se biztos, hogy képes lesz ezt az akadályt megugrani. Mindamellett, ezt a feladatot a MI remekül el tudná látni, ráadásul differenciáltan, mindegyik gyereknek a saját ütemében tudná átadni a tananyagot. Még a gyakoroltatásban is tudna segíteni.

    Minek akkor mégis a tanár? Miért gondolom, hogy nem fog leváltani a Mesterséges Intelligencia?

    Soha nem volt fontosabb a diákokkal való összhang, az együttműködés, az ő tanulásuknak a segítése, mint most. A 21. században hatalmas lehetőségek vannak és szinte végtelen tudást szippanthatna mindenki magába. És a tanár szerepe ma már nem a falu legokosabb embere, aki mindenhez ért, a tanár ma egy olyan segítő, irányító személy, aki képes arra, hogy elkalauzolja a diákokat ebben a labirintusban, amibe beleszülettek, s útvonalakat, kijáratokat mutasson nekik. Nem fog tudni mindegyikkel egyesével végigmenni ezen az úton, de az emberség, a személyes jelenlét, az iránymutatás a mai világban sokkal fontosabb, mint valaha.

    Amikor sokan temetik a tárgyi tudást, mert ott a zsebünkben az Internet, a Google kereső, most már a Mesterséges Intelligencia is, akkor álljunk meg egy kicsit és lépjünk hátra egyet. Menjünk végig a lenti flowcharton.

    És ha valaki a sárgába érkezett, akkor azt jelenti, hogy úgy tud MI-t használni, hogy megfelelő tudással és felelősségtudattal rendelkezik. Igen, ezek nélkül nincs ChatGPT, se bármelyik másik nagy nyelvi modell. És ahhoz, hogy biztos alaptudásunk legyen, hogy képesek legyünk kritikai gondolkodásra, csak egy jó tanár tud megtanítani.

    Mesterséges Intelligencia és a társadalmi egyenlő(tlen)ség

    Amikor megjelent a ChatGPT és mindenki számára ingyenesen elérhetővé vált, beköszöntött a boldogság és a társadalmi egyenlőség fantasztikus utópiája. Végre mindenki kérdezhet, kap választ, segítséget. Nincsenek társadalmi különbségek, csak Internet kell. Persze már ezutóbbi szegregál, de tekintsük azt, hogy mindenkinek van Internet elérhetősége.

    Aztán jött a szembesülés, hogy ezt a dolgot nem azért hozták létre a technológiai óriások, hogy a világ jobb hely legyen, hanem mert ez nekik üzletileg meg kell, hogy térüljön. Nem, nincs itt semmi gonoszság a háttérben, csak üzlet. Ha bemegyünk a boltba egy kifliért, akkor természetes, hogy fizetünk érte, hiszen a bolt beszerezte, a pék megsütötte, valaki odaszállította, stb. Az a hihetetlen számítási kapacitás, ami a Mesterséges Intelligencia platformok mögött áll (a kutatás, fejlesztésekről, amik ezt megelőzték nem is beszélve), azt valakinek meg kell fizetnie.

    És eljött az előfizetéses MI kora. Amikor ha valaki tényleg eredményesen szeretné használni a rendszereket, akkor elő kell fizetnie. És nem filléres tételekről beszélünk. Havi 10-20-30 dollárok röpködnek egy-egy szolgáltatás havi előfizetésére, ami rendesen meg tudja dobni a digitális rezsinket. Ezen a ponton pedig sajnos az a kezdeti szép és idilli kép, hogy mindenkinek segít az MI már teljesen átalakulni látszik.

    Ha valaki összehasonlítja a 3.5 és a 4-es GPT tudását vagy a rengeteg extra szolgáltatást, amit egy ChatGPT plus előfizetés ad, akkor nyilvánvaló, hogy aki meg tud engedni magának egy előfizetést, az óriási előnybe tud kerülni a többiekkel szemben.

    De nem csak anyagi területeken nyílik az olló. A Mesterséges Intelligencia azoknak tud segíteni, akik már rendelkeznek egy megfelelő tudással. Ők még jobbak lehetnek a MI által. Így az anyagiak mellett az oktatás, a tanulás, a tudás még jobban felértékelődik a Mesterséges Intelligencia korában.

    fenti kép a tengr.ai-val készült Csizmazia-Darab István promptját alapul véve egy tanári karikatúra.
    A prompt: “teacher in the art style of expressive funny caricatures unreal charming, funny very huge oversized head , funny very small body, 360 panorama, fisheye lens, funny caricatures art style trending, fisheye lens distortion, intricate details, highly detailed, funny illustrate, fisheye lens, comedic caricatures, funny extremely highly expressive eyebrows, funny mischievous grin, funny caricatures, in diagrammatic drawing in color pencil draw style, style of gustaf tenggren, disney classic animated feature 1937”

  • digitális rezsi 2023 – sok kicsi sokra megy

    digitális rezsi 2023 – sok kicsi sokra megy

    Minden évben fut egy ilyen, hogy “és Neked mennyi a digitális rezsid?”. Idén Bate indította a dolgot a Threads-en.

    Össze is gyűjtöttem, nálam mi viszi a pénzt havi szinten az online világban. Végül azért döntöttem amellett, hogy posztot írok belőle, mert így van lehetőség arra, hogy ne csak felsoroljam, hanem kicsit részletesebben kifejtsem. Sok apró tétel, ha összeadódik, jelentős havi kiadás lesz.

    • HBO Max – Kezdetek óta van, amikor volt egy akció, így kedvezményes havi díj van. Ráadásul itt van a Harry Potter és a Friends is fent, így a család kivégezne, ha nem lenne.
    • Disney Plus – Marvel, Star Wars filmek, sorozatok. Már ennyi elég lenne, de még akad néha más érdekes tartalom is.
    • Amazon Prime Video – Sokáig ellenálltam, hogy előfizessek, de a Jack Ryan, Reacher, stb. sorozatok miatt mégis meginogtam és rányomtam az előfizetésre. Egyébként a legkedvezőbb áru streaming szolgáltatás.
    • Spotify family – amint elkezdtek a gyerekek is zenét hallgatni, fenntarthatatlan volt, hogy ne legyen családi csomag. Ahol lehet, igyekszem óvni őket a reklámoktól, így a döntés gyorsan megszületett.
    • Youtube premium – Szintén. Nem akarom, hogy reklámokon nőjenek fel. Ráadásul én is idegbajt kaptam már a végén attól, hogy egy 3 perces video 5 percig tartott a reklámok miatt.
    • ChatGPT Pro – tanítás miatt is kell, képzések miatt is. Meg egyébként is okos dolgokra lehet használni. Bár a Google Gemini megjelenése óta erősen gondolkodom rajta, hogy érdemes-e fenntartani. A Bard a Gemini óta majdnem annyira jó, mint a ChatGPT. Lévén ez az egyik legdrágább tétel a listán.
    • Google one – kinőttem a tárhelyet. Szerencsére családilag megosztható, így egy előfizetés elegendő.
    • Apple one – same in English 🙂
    • Bergfex ski/wetter app – hó, időjárás előrejelzés, 1500 Ft az éves díj, ráadásul családban megosztható, ennyiért szinte ajándék
    • Windy app – kite-hoz, hogy fájdítsam a szívem, hogy jó szél van, amikor nem érek rá. 🙂
    • Revolut – kell a számtalan gyerekfiókhoz. Gyerekeknek van Revolut kids, így emiatt szükség van sajnos az éves előfizetésre.

    Nem kevés. És van még Linode, Dreamhost, domain fenntartás. Azt hiszem ennyi.

    A következő előfizetésem a Madmonq Greens lesz. Egyelőre egy 30-as adagot rendeltem. Akik ismernek, tudják, hogy nem vagyok (nagy) zöldségfogyasztó. Így pedig egy reggeli italban meg tudom oldani a szükséges zöld(ség) bevitelt. Elsőre rémisztő zöld izé volt, az íze se volt jó, de az első hét után már azt mondhatom, hogy meg is szerettem. Ha előfizetek, akkor érkezik majd havonta az adag és kicsit kedvezőbb az ára is.

    Másik előfizetés, ami a csőben van, a Larq-nál lesz a víztisztító kancsóhoz egy filter előfizetés. Az utóbbi kettő bár nem digitális, de erősen határterület. Ráadásul a kettő össze is függ. Mert a Madmonq greenshez vízre van szükség.

    A harmadik ráadás dolog, amit érdemes megemlíteni, az a Deeper Network. Amióta megvan a mini (meg azóta néhány pico is), nem használok VPN-t, így spóroltam egy havi előfizetést. Ráadásul az App Relocator funkciónak köszönhetően a streaming szolgáltatások esetében van lehetőség országot választani. Így akár előfizetésen is lehetne spórolni, de a kínálat szempontjából sem mindegy.

    Internetelőfizetést, mobiltelefonszámlát még hozzá lehetne csapni, de azokat nem nevesítettem külön.

    Nálatok hogy fest a havi digitális rezsi?

  • WRO 2023

    WRO 2023

    Közel tíz éve kezdtem a robotika világa felé kacsintgatni. Eleinte csak ismerkedés volt, partvonalról figyeltem. Aztán elkezdtem bíráskodni FLL, illetve WRO versenyeken.

    Ezek a bíráskodások kapcsán ismerkedtem meg egyre jobban a robotversenyek világával. Aztán a dolog újabb szintre kapcsolt, amikor kint jártunk az első FGC versenyen. Valamikor ekkortájt fogalmazódott meg kis családunkban, hogy a gyerekeket is jó lenne valahogy bevonni ebbe a fantasztikus világba.

    Bori eltűrte, hogy próbáltuk vele megismertetni a dolgot, de nem igazán kötötte le. Dani viszont annál inkább érdeklődött a dolog iránt. 6 évesen kezdte már a versenyzést és a mai napig aktívan űzi. Ez persze jelent hullámhegyeket, hullámvölgyeket, de összességében nagyon szereti és rengeteget tanult belőle már. És hol van még ennek a vége!

    Dani után Misi is belevágott a versenyzésbe, amint elérte a versenyző kort. Nála viszont a karantén ezt lényegesen jobban megnehezítette. Így idén volt élete első pályaversenye, ahol országos mezőnyben a 8. helyezést érték el WRO RoboMission Elementary kategóriában. Előtte online versenyeken már megkezdte ő is a szárnybontogatást, de most volt az első teljesen nem-online versenye.

    Daniék tavaly óta a RoboSport kategóriában indulnak, ahol sikerült a címvédés és idén is országos első helyezést szerezték meg. Így tavalyi Dortmundban megrendezett világdöntő után idén Panamában mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjaival a RoboSport kategóriában.

    WRO2023 összefoglaló video

    Óriási feladat, izgalmas kihívás lesz számukra a panamai verseny. Rengeteget kell még dolgozni, készülni a versenyre, hogy nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket.

    Nekem idei évben is volt lehetőségem bíróként részt venni a versenysorozatban. A Future Innovators kategóriát bíráltam a nemzeti döntőn. Ez a kategória, ahol nem csak robotika ismeretek szükségesek, hanem vállalkozói, projekt vezetési szemléletre is szükség van. Hihetetlen munkát fektettek a csapatok a projektjeikbe, amiket bemutattak a versenyen.

  • kitesurf, első tripla kiteloop

    kitesurf, első tripla kiteloop

    Hihetetlen az a fejlődés, ami a kitesurf sportágban zajlik az elmúlt években. Az egész sportág születése valamikor az 1970-es évek végére tehető. Akkor indultak az első próbálkozások. Azonban azok még messze nem voltak se biztonságosak, se igazán alkalmasak a sportolásra. Valahol ahhoz hasonlítható, amikor a snowboard születésekor szörfdeszkával meg kerekek nélküli gördeszkával próbáltak emberek csúszni a havon. Még nem volt snowboard, de előre vetítette mi lesz majd belőle.

    Majdnem 20 év telt el, amikor 1997-ben a Wipika megjelent az első olyan ernyőivel, amik már felfújható részeket tartalmaztak. Ezek már a mostani ernyők elődjének tekinthetők, mivel ha leestek, nem teltek meg vízzel, volt lehetőség újraindítani őket. Azonban ekkor még messze nem volt szó arról a technológiáról, biztonságról, irányíthatóságról, ami mára kialakult.

    Újabb kb 20 évet ugrunk a kitesurf hajnalától. Egészen pontosan múlt hét péntekre ugrunk. Amikor Lorenzo Casati beadta az első tripla kiteloopot. Ezzel kiteboard történelmet írva.

    Az alábbi videóban néhány korábbi dátum is helyet kapott.

    • 2003 Ruben Lenten, első kiteloop
    • 2022 Giel Vlugt, első dupla kiteloop
    • 2023 Lorenzo Casati, első triple kiteloop
    Lorenzo Casati – triple kite loop

    Giel és Lorenzo dupla, illetve tripla kiteloop-ja időben egész közel van egymáshoz. A technológiára kellett kb 20 évet várni, hogy odaérjen. Rubel Lenten első kiteloopja még egészen más ernyővel, technológiával történt, mint Giel és Lorenzo ugrásai.

    A 2000-es években megindult a fejlesztés. 4, illetve 5 zsinóros ernyők, egyre biztonságosabb kioldó technikák, egyre könnyebb anyagok, gyorsabb, stabilabb és fordulékonyabb ernyők.

    Mára a kitesurf egy olyan könnyen művelhető sportág lett, mint a sí vagy a snowboard. Ezzel együtt az egyik legösszetettebb mozgásforma, amit eddig életem során űztem. Egyszerre kell figyelni a deszkára, a vízre, az ernyőre, a szélre, s nem árt arra is odasandítani, mi van az ember előtt. Mindez kiváló szellemi és fizikai kihívás. Amikor elkezd az ember ugrani (nem, még a 2003-mas Ruben Lenten szinten se vagyok), akkor meg már teljesen három dimenzióban kell koncentrálni.

    Vissatérve a sport történetébe, mivel igazán a kétezres években indult meg a kite-nak az igazi sportággá válása, az utánpótlásnevelés, edzések mind mostanra kezdik beérni azokat a fiatalokat, akik nem “áteveztek” egy-egy másik sportágból, hanem kite-tal a kezükben nőttek fel és kezdtek akár már nagyon fiatalon bele. Lorenzo Casati így lehetett mindenidők legfiatalabb versenyzőjeként tavaly King of the Air győztes mindössze 17 évesen.

    Így a technika fejlődése bár már-már úgy tűnik kezdi elérni a limiteit, az emberi tényező, a versenyzők fejlődése most kezd csak igazán kettesbe kapcsolni. A speed kitesurf már olimpiai sportág és ennek hatására is még több ember kezd majd bele ebbe az egészen fantasztikus sportba.

  • Lego az űrben

    Lego az űrben

    Most olvastam a 24.hu oldalán, hogy ballon segítségével az űrbe repítettek 1000 lego figurát.

    Szeretném jelezni, hogy megelőztük már a cseheket, s már évekkel ezelőtt felküldtük az első űrhajós lego figurát. De örülünk, hogy inspiráltuk cseh barátainkat. 🙂

    Természetesen messze nem összehasonlítható a két projekt. A mienket 2018-ban 3 második osztályos fiú rakta össze. Majd az Országos Meteorológiai Szolgálatnál engedtük fel a levegőbe. Egy GoPro lakott a hungarocellből kialakított kis “űrhajóban”, ami rögzítette az utazást. Az űrhajós purhabbal került rögzítésre, hogy biztosan ne hagyja el az űrhajót. Sajnos egy idő után megadta az akku magát, így “csak” huszonpár kilométer magasságból van a fenti felvétel.

    A fiúk is, s mindenki, aki benne volt a projektben, azóta is örömmel emlékszik vissza rá. A fenti képen épp az FLL Junior kategóriájában a bíróknak mesélnek a kalandokról. Az űrhajós a jobb oldalon látható a képen.

  • Mesterséges Intelligencia az oktatásban az RTL klub műsorán

    Mesterséges Intelligencia az oktatásban az RTL klub műsorán

    Januárban még “inkognitóban” jártam az RTL klub Reggeli műsorában. 🙂

    https://rtl.hu/reggeli/2023/01/24/oktatasnak-atalakulas-mesterseges-intelligencia-lehetosegek-koren-balazs-tanar

    Nemrég már Koren Balázs néven szerepeltem a műsorban. 🙂 A téma továbbra is ugyanaz, a Mesterséges Intelligencia az oktatásban.

    https://rtl.hu/reggeli/2023/03/24/chatgpt-oktatas-koren-balazs-mesterseges-intelligencia