(digitális) oktatás

Aki 2021-ben digitális oktatásról beszél, az még mindig a 20. században él. A ma iskolába járó diákok a 21. század gyermekei. Még az egyetemeken találhatunk néhány 20. századi gyermeket. A jelenleg iskolapadot koptató gyerekek nem éltek amikor nem létezett Internet. Számukra az Internet jelenléte, a digitális eszközök természetesek. Még akkor is, ha nincs mindenki háztartásában halomban mindenféle kütyü.

Emiatt, amikor az oktatás elé odabiggyesztjük a digitális jelzőt, az nem jelent mást mint, hogy még mindig a múltban élünk. Próbáljuk a 20. századi oktatásunkat megreformálni és nem 21. századi fejjel tekintünk az oktatásra. A 21. században teljesen természetes kellene lenni, hogy az oktatás digitális, a világ is az. És az oktatás az életre készít fel.

Mi az, hogy digitális?

Remek kérdés. A digiális nem azt jelenti, hogy kütyüket kerülgetünk az osztályteremben. Nem azt jelenti, hogy minden órán x percig kell tabletet, stb. használni. A digitális oktatás a digitális világra való felkészülést, felkészítést jelenti. Mert a világ digitális. A gyerekek egy digitális világban nőnek fel.

Erre a márciusi iskolabezárás talán jobban is rámutatott, mint azt bárki szerette volna. Az oktatás kényszerűségből, de teljesen átkerült a digitális térbe. Újra is kellett szinte mindent gondolni.

Ki mondja meg a frankót?

A fenti kép nagyjából mutatja is a helyzetet. Sok esetben a döntéshozók, szakemberek nincsenek napi kapcsolatban az oktatással, nem látják mi történik a tanteremben. A karikatura nem magyar nyelvű, mielőtt bárki a “bezzeg nyugaton…” mondatot mantrázni kezdni.

Az oktatáshoz mindenki ért. Legalábbis meg van róla győzödve. Hiszen ült iskolapadban. 2005 óta tanítok. Kisebb megszakításokkal ugyan, de mindig álltam tanteremben. A HiperSuli program szakmai vezetését is ezzel a feltétellel vállaltam, hogy taníthatok mellette (bármennyire is feszítettebb így a heti menetrend), máskülönben eltávolodnék a napi valóságtól.

Az első néhány év oktatás izgalmas hullámvasút volt. Teljes állás, osztályfőnökség, mélyvíz. Visszatekintve hálás vagyok, hogy pályám elején ezeket egyből a frontvonalon ismerhettem meg. Azóta tanítottam “versenyistállónak” titulált iskolában, illetve magániskolában. Olyan szetereotípiák épültek le bennem az elmúlt években, amiket hajlamosak vagyunk felépíteni, mert azt gondoljuk, hogy értünk az oktatáshoz. Még akkor is, amikor benne vagyunk.

Többször kaptam meg egy-egy tanárképzésen vagy konferencián, amikor elhangzott, hogy a Fazekasban tanítok, hogy “persze, mert te preparált gyerekeket tanítasz csak…”. Ez a megállapítás is remekül mutatja azt a szemellenzőt, amivel még a pályán lévő pedagógusok is rendelkeznek. Akkor mi van azokkal, akik még ráadásul nem is vesznek részt napi szinten az oktatásban?

Ráadásul 2005 óta a diákság gondolkodása is folyamatosan változik és ma már egészen másképp kell oktatni a diákokat, mint amikor először a katedrára léptem.

Ki mondja meg a frankót? Senki. Mindenki. Közösen. Próbálom magamat is visszafogni, ha kérdeznek. Próbálok minél átfogóbb képet kialakítani az oktatásról, mert óriási különbségek vannak. Erre ösztönzöm az egyetemi hallgatóimat is, hogy menjenek el minél több iskolába, iskolatípusba és kapjanak egy kis rálátást az oktatásra. Ezután van rá lehetőség, hogy az oktatásról beszélni tudjunk. Ezután lehet elindítani egy közös gondolkodást. Szükség van mindenki gondolataira. A szemellenzős tanár, aki nem látja kívülről az oktatást sem elég, a szülő, aki nem lát túl a saját gyermekével történeteken sem elég, s az oktatási szakember, aki a 72. kutatást végzi se biztos, hogy az aktuális helyzetet ismeri.

Most akkor van olyan, hogy digitális oktatás?

Van. Addig, amíg nem lépünk át teljesen a 21. századba, addig van létjogosultsága digitális jelzőnek az oktatás előtt. Hiszen van még nem-digitális oktatás is. Szükség van a különbségtételre. A munka akkor teljesült be, ha értelmét veszti az odabiggyesztett digitális jelző. Addig a feladat ismert. Jó munkát Mindenkinek!

By kobak

apa, tanár, geek