hallod?

— hallod?
— hallom, de nem ertem. szavak, beszed, mondatok, valami, de nem tudom mi. probalom erteni, de nem megy. nem hallom. nem hallom elegge. fekszem az agyon, egyik fulem a parnaban, masikkal nem hallom. faj. faj a fulem, de annal sokkal jobban a gondolat, mi van, ha igy marad. csak tompa sipolas, zugas, s messzi hangok, amik atjonnek. folyamatos zugas…

— hallod?
— hallom. ertem is. mazlista vagyok. a masik fulem mukodik. picit kell csak felemelnem a fejem, s minden szo feldolgozasra kerul az agyamban. csoda. termeszetes? most nem. maskor pedig eszre se veszem.

— hallod?
— nem. a kerdest is a szadrol olvastam le. nincsenek zajok, hangok, zorejek. nincs zene, nincs beszelgetes. nem hallani kacajt, s a veszekedes is hangtalan. allando nema csend. felfoghatatlan.

— hallasz?
— hallak. ez jo. megnyugtato. biztonsagot ad. es halas vagyok. halas azert, mert raebresztettel, hogy milyen gazdag vagyok. hallok, tucsok ciripelest, madarcsicsergest, sot meg az atkozott szunyog zummogeset is a fulemben. koszonom. koszonom, hogy orulok egy ujabb olyan dolognak, amit azelott fel se fogtam, hogy van. termeszetes volt, hogy van. koszonom, hogy van.

meg zug, meg faj. de barhogy is lesz, jo lesz. megijedtem, s megtanultam a lecket. amig estenkent meselhetek, hallom, hogy apa, Zsofitol, hogy szeretlek, addig nincs baj…