Ma egy nagyon kellemes meglepetés ért. A Táncsicsból átrobogtam a Deák Térre, s a második órán odajön két tanítványom, s átnyújtanak egy kis csomagot. Hűha, még nincs karácsony! – gondoltam, s hangot is adtam gondolataimnak, mire kiderült, hogy itt a Deák Téren nincs már jövő héten suli. (de nem is ez volt az a kellemes meglepetés, amiről írni akartam)
Nos, most a gépterem rendberakása közben kibontottam a csomagot (tudom, várni kellett volna karácsonyig, de én annál türelmetlenebb vagyok), s a csomagban a következőt láttam:
Köszönöm szépen!
Utánanézve, miről szól a könyv, ezt találtam:
Kobak könyve, 1973
A leghitelesebb gyerekkönyvek egyike: átsüt rajta az írónő személyes érintettsége, hiszen saját fiáról, Szilágyi Attiláról írta őket, először a kisgyerekről szóló kötetet, utána pedig a cseperedő, iskolássá érő fiúról szóló meséket, amelyek egyszerre szórakoztatják a gyermekeket és tanítják a felnőtteket a szülői szerepre és a gyermeki nézőpont megértésére és méltányolására. A kötet történetei jellegzetesen „fiús” mesék (bár gyakran szerepel bennük egy Katika nevű kislány is): legtöbbször fiúkról és főleg autókról és egyéb izgalmas járművekről szólnak, amelyekkel a gyerekek különféle kalandokba keverednek.
„Hervay valami olyasmit talált a gyermekvilágban, ami megmenti attól, hogy meséi didaktikusak legyenek, vagy hogy … légiesség-lényegű gyermekvilágot alkosson” írja Hervay egyik legértőbb olvasója és avatott monográfusa, Balázs Imre József, aki nyolcféle típusba sorolja Hervay meséit: rajzos vagy rajz-megelevenedős mesék, nyelvi-fantázia-mesék, Kobak tárgyi fantáziálásai, megelevenedő tárgy-központú mesék, „felborult rend”-mesék, a gyermek jóságos és költői lelkéről szóló mesék, Kobak és a többi gyerek viszonyáról szóló mesék, valamint allegóriák.