Sokáig papír alapú naptárakat használtam, s arra esküdtem. És ott volt a Moleskine, ami ráadásul gyönyörű is. A gépi megoldás mellett szólt azonban a lehetőség, hogy az ismétlődő eseményeket nem kell csak egyszer beírni, szól a gép, ha esemény van, stb. Viszont nincs mindig a zsebemben egy számítógép, emiatt is sokáig esélytelen volt a váltás. Aztán jöttek a kütyük, s lassan minden megváltozott. Na, nem azonnal, mert sokáig nem állt kézre a kütyüben levő naptár. Kellett az áthúzás, átírás érzés. Ezek nélkül olyan estlennek találtam a naptárat. Végül jött az iTouch, s lassan megkezdődött a váltás.
Először a rendszer beépített naptára lett a kiszemelt, s elkezdtem az iCal-t használni. Szerettem, s az apple zseniálisan meg is oldotta a saját eszközök közti szinkronizálás lehetőségét, így amíg iPod Touch volt a kütyü a zsebemben, addig egyértelmű volt, hogy ez a naptáram. Amikor azonban váltottam androidra, jött a kérdés, hogy hogy fognak a naptárban tárolt adataim felrepülni a felhőbe a google cuccaim közé.
A dolgot hála Istennek a google apple ellentétek ellenére sikeresen megoldották, s egyszerűen tudom kezelni a google naptáraimat az iCal segítségével. Így továbbra is az iCal nevet rám az asztalon, s jelzi, ha valami történik, a telefonon pedig ott a gCal, s ha bárhol máshol járok, ahol nincs nálam a telefon, de akad internet, akkor is tudom, hogy mi dolgom, kinek van név-, vagy születésnapja, stb.
Az egész történet vesztesei a polcon porosodó Moleskine naptárak. Amiket sajnálok kidobni, így jegyzetfüzetté változtak, s még mindig jó írni beléjük.