09.09.09. Megszületett Dani, s azóta eltelt több, mint egy év. Hihetetlen…
Tag: boldog
-
🙂
4
-
őszi szünet
Szombaton tíz év és pár hónapos osztálytalálkozonk volt. Tegnap este voltunk egy felejthetetlen borvacsorán (erről még tervezek részletesebben megemlékezni), ma pedig sajnos egy szeretett embertől búcsúztunk el örökre a győri temetőben.
Holnap délután még teremfestés, tanítás, szálak elvarrása, aztán irány a messzi Németország, hogy Ákos és Eva vendégszeretetét élvezhessük pár napig.
Bori betegsége a vége felé közelít, a kedve újra jó, s ez a legfontosabb. Sokat beszél, ma pl. kiosztott, hogy “Mi van te káposztafej?”.
A szünet alatt a sok tennivaló közül is szeretnék húzni párat, illetve írni végre egy-két nemcsak énblog jellegű bejegyzést. Sorozat megtekintésben is el vagyok maradva, így azon a fronton is be kell hoznom a lemaradást.
A sok tennivaló ellenére azonban pihenés lesz a fő cél. Alvás.
-
ádventi naptár
Ma reggel a következő fogadott az asztalom felett:
Persze, amikor megláttam nagyon nem lepődtem meg, mert láttam, hogy készül a dolog. Amikor felkerült a végleges helyére, s amikor ma kinyitottam a december 1-ei kis csomagot, akkor éreztem, jöttem rá, hogy ez nagyon jó, nagyon finom, s nagyon sok munkával járt, mire Zsófi megcsinálta nekem.
Köszönöm szépen.
Ádvent kezdődik, jön a karácsony. Annyira jó lenne, ha ez most nem arról szólna, hogy mindenki idegbajt kap a bevásárlás, s egyéb teendők terhétől. Ilyen “apróságok” nagyon sok örömet tudnak ám okozni! 🙂