Tag: elte

  • számítógép a matematika-oktatásban

    A fenti címmel hirdettem meg egy órát az ELTE TTK hallgatóinak (tantárgykód: mm1n9e25). Értelemszerűen a téma matektanároknak érdekes, de nyitott mindenki számára, aki érdeklődik. A tantárgy célja, hogy a hallgatók átfogó képet kapjanak a ma elérhető online és offline matematika oktatási szoftverekről. Később önállóan tudjanak eszközt választani amit tanításuk során alkalmaznak majd. Több ingyenesen elérhető…

  • közép- és felsőoktatás

    Az idei tanévben abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a középiskolai oktatás mellett kipróbálhattam magamat egyetemi körülmények között is. Izgalmas volt visszamenni immáron tanárként, gyakorlatvezetőként a felsőoktatási intézményekbe (BME és ELTE TTK), ahol még pár évvel ezelőtt én ültem az iskolapadban. És persze érdekes volt látni a különbségeket a két “szint” között. Az alábbi szempontok…

  • gyakorlatvezető (frissítve)

    by

    in

    Mi alapján osztják be, hogy ki mikor lesz gyakorlatvezető?! – Ez volt az alapkérdés, mert idegbajt kezdtem kapni a ma délutáni gyakorlaton. A gyakvezető szegény unalmasan beszélt, unalmas témáról, s nem volt gyakorlat. Alig volt önálló munka. Mitől gyakorlat ez? Miért pont délután, az egyébként dolgozó embereknek jut ilyen gyakvez? Mi már úgyis fáradtak vagyunk,…

  • vissza az iskolapadba

    by

    in

    Holnaptól folytatom a megkezdett informatika szakomat, így egész héten este hétig újra a katedra túloldalán rontom a levegőt. 🙂 Kedves diákjaim, ez nem azt jelenti, hogy nem tanítok délelőttönként (holnap nem leszek), csak azt, hogy az eddig egyébként is unalmas délutáni programom helyett előadást hallgatok, illetve gyakorlatra járok.