Tag: film

  • inside man

    inside_man Tegnap este beugrottunk a kocsiba, s elmentünk a Duna Plazaba. Amióta nem diák jegyet veszek, rájöttem, drága dolog ez a mozi. Namindegy, ezt a filmet már régóta meg akartam nézni.

    Spike Lee gyermekkorom kedvenc rendezője. Az utóbbi pár filmje nem volt annyira jó. Azonban a Malcolm X, jungle fever – s még folytathatnánk a sort – továbbra is a kedvenceim közé tartoznak (csak kár, hogy nálunk még dvd-n se lehet megszerezni ezeket a filmeket. A dzsungellázat videón egy videótéka leselejtezéséből vettem meg anno).

    Spike Lee azelőtt soha nem csinált krimiket. Teljesen új ebben a műfajban, ennek ellenére egy kellemes filmet csinált. A forgatókönyv jó, a szereplők (főleg a két főszereplő) egy gyengébb storyt is elvittek volna a vállukon, így viszont külön öröm volt nézni a játékukat. A film kezdetén mosollyal a számon olvastam az “a spike lee joint” feliratot, mely minden általa rendezett film elején olvasható.

    A film egy kis monológgal indul, aztán belecsap a közepébe, indul a bankrablás. Megjelenik Frazier (Denzel Washington), s átveszi a nyomozást. Közben kiderül pár dolog róla és a másik rendőrről(William Dafoe), aki ott van. Kiderül, hogy valami pénz eltűnt, megjelenik a bank igazgatója (Christopher Plummer), akinek valami titkolnia valója van, s még egy nő (Jodie Foster). A bankrabló (Clive Owen) pedig kezében tart mindent.

    A nagy morális mondanivaló, meg Denzel Washington párbeszéde a rendőrrel, szerintem kicsit túl szájbarágós lett, de ez nem annyira zavaró. Sajnos nem sok moziban játszák, úgyhogy tessék keresni egyet, s megnézni! Szerintem megéri.

  • Ő ott, én itt

    oxford_street

    Míg Zsó a fenti utcán sétál, én itthon igyekszem pótolni elmaradásaimat a filmművészetben és az irodalomban. Utóbbi területen több a pótolni való, de belehúztam.

  • variációk egy témára (mean machine)

    2001-ben Kölnben láttam egy kis mozi még kisebb termében a mean machine című filmet. Szenzációs darab. Vinny Jones és egyik kedvencem Jason Statham örömjátéka a film.

    Ma láttam a the longest yard című filmet, ami pont ugyanerről szól. Mellesleg szintén jó kis szereplőgárdával. Picit utánajártam a dolognak, s megtaláltam a “forrást”, az 1974-es the longest yardot. Azt még nem láttam, de kiváncsi volnék rá.

    Mindkét új változatot ajánlom szeretettel mindenkinek!

  • csak szex…

    …és semmi más. Ez a hét a magyar filmek hete. 🙂

    Tegnap a Lumnitzer nővérek, ma a csak szex és más semmi. Ez a film hasonló, mint a tegnapi. Kellemes szórakozás, mindenféle extra nélkül. A film végig humoros, kedves, s a felszín alatt komoly kérdéseket feszeget.

    A színészek jók, de senki nem nyújt fergeteges alakítást. Azonban jó látni, hogy vannak tehetséges magyar színészek.
    Dobó Kata egy picit mintha a saját sorsát játszaná el a filmben. Színésznőt alakít, aki fiatalon sikeres volt, bárkit meg tudott szerezni magának. Később azonban már nem kell senkinek. Gondolok itt a 90-es évek végi Miniszter félrelép című filmmel elért hatalmas sikerre és hírnévre. Ez mára egy kicsit alábbhagyott, s sajnos Hollywood se fogadta tárt karokkal. Remélem azonban, hogy a párhuzam a filmbeli Zsófi és Dobó Kata személye között csak a véletlen műve.

    Röviden összefoglalva kellemes filmet láttunk. Komolyabb, felnőttebb, mint az amerikai tinivígjátékok, de azért minden gimnazista számára tökéletesen emészthető. Jó szórakozást!

  • Lumnitzer nővérek #2

    Most, hogy jelen lehettünk a film díszbemutatóján jöhet a kritika:

    A film indulása lassú és elég bárgyú, ez egy kissé elvette a kedvemet a dologtól. Azonban az első 10 perc után kezd beindulni a film. Alföldi Róbert és Rudolf Péter jók, nekem Hegyi Barbara nem tetszett, de ez izlés dolga.

    A story alapötlete jó, a karakterek néhol kidolgozatlanok. A film a közepénél kimondottan humoros, s élvezetes. A narrátor, s Olivér (Alföldi) álmodozásai sajnos ezt tönkre teszik. A vége pedig sajnos eléggé el lett fuserálva.

    A film egy egyszer nézhető darab, ami megüti a hollywoodi átlagvígjáték szintjét. Többet sajnos nem.

  • Lumnitzer nővérek

    Nemsokára indulunk megnézni a De kik azon a Lumnitzer nővérek? című magyar filmet. Nem tudom mire számítsak. Meghívtak, így örömmel megyek, de a kritikákat, egyéb fellelhető információkat átfutva a filmről sok jóra nem számítok.

    Úgyhogy fel vagyok készülve a legrosszabbra, de azért remélem jó lesz. A sok kritikus néha melléfog. 🙂 Majd mesélek.

  • simpsons trailer megnézése után

    homer lada

    Miután megnéztem most a trailert, két apróság tűnt fel:

    1. Mint a kép is mutatja, Homer ladával megy haza (bal kormányos)
    2. Marge jobb kormányos autót vezet

    Kiváncsi vagyok, milyen lesz a sorozat, mert ez szerintem nagyon jól sikerült. Mégegyszer emlékeztetőül a link a videóra.

  • simpsons

    simpsons elo szereplokkel
    Halálra sápadtam, amikor megláttam, hogy Simpsons készül élő szereplőkkel. Majd tovább olvastam, s megnyugodtam. Március 20-án indul a Simpsons 17. évada. Ennek a bevezető képsorait készítette Groening élő szereplőkkel.

    A dologról a /.-on olvastam (érdemes átolvasni a kommenteket is). Találtam linket videókhoz is a Sun oldalán, de sajnos a videókat nem sikerült még megnéznem.

    A slashdot kommentek között találtam egy letölthető változatra linket (a Sun online-on csak streaming, böngészőben lejátszható verziók vannak). Ezért én is közzé teszem az infót:
    link a videóra.

  • szigorúan piszkos ügyek 2

    infernal affairs 2Írtam, hogy megvettem az első és harmadik részt, de nem volt meg a második. Ma megtaláltam egy másik boltban (890Ft), így megvan a teljes trilógia. Már csak idő kell, amikor meg tudom nézni a második és harmadik részt. Az első nagyon tetszett.